A muffin nagy találmány, hiszen bármikor gyorsan megsüthető és számtalan formában elkészíthető, nem csak édesen, sósa is nagyon finom és erre ez a két recept a legnagyobb bizonyíték.

Nem csak édesen, sósan is isteni a muffin

 

 

Spenótos-kecskesajtos muffin

Zseniális párosítás a spenót és a kecskesajt! Ráadásul így elkészítve remek választás lehet reggelire, vagy akár vacsorára.

Hozzávalók:

(9db-hoz)

  • 10 dkg liszt
  • 1 dl tej
  • 2 db M-es méretű tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 5 dkg friss bébi spenót
  • 5 dkg kecskesajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 teáskanál sütőpor

Így készítsük el:

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. A megmosott spenótot 1 teáskanál vajon, 2 egész gerezd fokhagymával, kevés sóval, borssal gyorsan pároljukmeg. A fokhagymát kivéve aprítsuk fel és hűtsük le. A tésztához a lisztet keverjük össze a sütőporral. Egy másik tálban keverjük homogénre egy kézi habverővel a megmaradt olvasztott vajat, a tojásokkal, a tejjel és a sóval. Adjuk hozzá a spenótot és a felkockázott kecskesajtot majd óvatosan a lisztes részt is keverjük bele. Ezután 9 db, közepes, papírral kibélelt muffin formába osszuk el a tésztát. Az előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 25 perc alatt süssük készre.

Erős paprikás sajtos muffin

A muffin egy gyorsan elkészíthető finomság, de mindig csak édességnek sütjük. Érdemes ezt a sós, paprikás finomságot is kipróbálni, mert remek sör- és borkorcsolya.

Hozzávalók:

  • 25 dkg zabliszt
  • 2 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 pohár tejföl
  • 3 ek olaj
  • pici vaj
  • 10 dkg reszelt füstölt sajt
  • 2 db savanyított pepperoni
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 tk. sütőpor
  • só, bors

Így készítsük el:

Falatka vajon pirítsuk meg a finomra vágott hagymát. A tojást, a tejet, a tejfölt és az olajat keverjük ki, majd dolgozzuk össze a liszttel és a sütőporral. Adjuk a tésztához a pirított hagymát és a sajtot, sózzuk, borsozzuk. A masszát porciózzuk muffin papírokba, a kupacok tetejére ültessünk egy-egy karika csípős paprikát. A sajtos muffinok 170 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt pirosra sülnek. Uzsonnára vagy meccs közben sör mellé nem adhatunk finomabbat!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.