A puha és fényes haj sokaknak csak álom – különösen így tél után, amikor a hajszárító és a festék káros hatásai mellett az időjárás okozta sérülésekkel is számolni kell. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy biztosítsa a haj regenerálódásához szükséges vitaminokat, tápanyagokat. Ehhez nyújtunk segítséget otthon is elkészíthető pakolások receptjeivel.

Tavaszi újjászületés, így lesz gyönyörű a hajad

Algás pakolás

Keverj el 2 evőkanál chlorellaport 2 evőkanál aloe veragéllel, 1 evőkanál kókuszolajjal és ¼ pürésített avokádóval. Vidd fel a keveréket a hajra, hagyd hatni 10 percig, majd mosd le nyugtató, kímélő samponnal. A chlorella algát a méregtelenítés királyának is nevezik, ráadásul jelentős arányban tartalmaz B-, C- és E-vitamint, foszfort, káliumot, magnéziumot, kalciumot, valamint nyomelemeket: vasat, mangánt, cinket, rezet. Az aloe vera segít fenntartani a haj és a fejbőr pH-egyensúlyát, csökkenti a hajhullást.

Mézes-tojásos pakolás

1 vagy 2 tojást (a haj hosszúságától függően) keverj el 2-3 evőkanál mézzel, 2-3 evőkanál olívaolajjal és egy kevés hajbalzsammal. Vidd fel a keveréket a hajára, hagyd hatni 20 percig, majd mosd meg a hajat a szokásos módon. A méz gazdag antioxidánsokban, serkenti a haj növekedését, lágyítja a hajszálakat. A tojás erősíti a hajszálakat, segíti a regenerálódást, növekedést, megakadályozza a hajhullást. Az olívaolaj hidratálja, mélyen táplálja a hajat, fényessé, élettel telivé varázsolja a hajkoronát.

Kókuszolajos-mézes pakolás

1 evőkanál mézet keverj el 1 evőkanál extraszűz kókuszolajjal. Vidd fel a keveréket nedves hajra, hagyd hatni 30-40 percig, majd mosd meg samponnal a hajat. A hidegen sajtolt extraszűz kókuszolaj gazdag laurinsavban, amely vírus-, baktérium- és gombaölő hatású. Hidratál, segít megőrizni a haj nedvességtartalmát, gátolja a szabad gyökök képződését. Serkenti a hajnövekedést. Fényessé, puhává varázsolja a hajat.

Banános pakolás

1 érett banánt villával törjön össze, adjon hozzá ½ érett avokádót és 2 evőkanál kókuszolajat. Vigye fel a keveréket a hajra, hagyja hatni 20-40 percig, majd bő langyos vízzel öblítse le. A banán gazdag káliumban, erősíti a hajszálakat, csökkenti a hajhullást, serkenti a haj növekedését. Az avokádó táplálja, ápolja a hajszálakat, természetes védelmet nyújt a hővel és a kémiai anyagokkal szemben. Serkenti a hajnövekedést, csökkenti a hajhullást, mélyen hidratálja a fejbőrt.

Epres pakolás

Mintegy 8 szem epret törj szét villával, adj hozzá 1 tojássárgáját és 2 evőkanál olívaolajat. Mosd meg a hajat, vidd fel a pakolást, majd tegyél a fejedre egy zuhanysapkát (az eperdarabok hajlamosak „elmászkálni”). Hagyd hatni 20-30 percig, majd öblítsd le. A haj puha, fényes és illatos lesz. Az eper sok-sok vitamint és ásványi anyagot, köztük vasat tartalmaz. Frissíti, táplálja a hajat és a fejbőrt. A tojássárgája vitamin- és zsírsavtartalma révén helyreállítja az igénybe vett hajszálakat, ellenállóbbá teszi a tincseket, megállítja a hajhullást, dúsítja, erősíti, fényesíti a hajat.

Kókuszolajos-almaecetes pakolás

2 evőkanál extraszűz kókuszolajat keverj el 1 evőkanál mézzel és 1 evőkanál nyers almaecettel. Vidd fel a keveréket a hajra, hagyd hatni 20 percig, majd bő langyos vízzel moss hajat. Az almaecet segít megőrizni a fejbőr optimális pH-értékét, javítja a hajszálerek működését, több oxigénhez és tápanyaghoz juttatva a hajhagymákat. Csökkenti a hajhullást, megszünteti a fejbőr gombás, bakteriális fertőzéseit.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.