Az ősz az egyik legtökéletesebb időszak arra, hogy felfedezzünk hazánk lenyűgöző tájait. Ezúttal Pest megyében kalandozunk: bemutatunk egészen könnyű, valamint komolyabb kihívást jelentő túrákat is. 

A könnyűtől a kihívást jelentőig: 3 csodaszép túraútvonal Pest megyében

Pest megyében rengeteg felfedeznivalót találhatunk magunknak a természetben – még akkor is, ha már évtizedek óta itt élünk. És amit már bejártunk, oda is szívesen visszatérünk újra meg újra: a színpompás őszi erdő, az avar illata, a lenyűgöző kilátás, a meghódítandó hegyek, a hosszan elterülő mezők, az itt-ott megbúvó patakok mind-mind arra csábítják az embert, hogy túrabakancsot – vagy terepfutócipőt – húzzon, bepakoljon a hátizsákjába némi elemózsiát, és nekivágjon a kalandnak. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk három meseszép túraútvonalat: az egyik a főváros területén, a Budai-hegységben visz (igen, tudjuk, „csalunk”, hiszen bár Budapest Pest megye központja, de hivatalosan nem része annak); aztán kicsit messzebb megyünk, egészen Kemencéig, hogy meghódítsuk a Börzsöny legmagasabb pontját; majd visszakanyarodunk, de maradunk Budapest határán kívül, és elmegyünk Nagykovácsiba, felmászunk a Nagy-Szénásra.

 

Hármashatár-hegy – pesthidegkúti Kálvária-hegy

A fővárosiak egyik kedvenc kirándulóhelye a HHH, valamint két népszerű kilátója, a Guckler Károly- és az Árpád kilátó. Mi most a Fenyőgyöngyétől kiindulva sétálunk végig a Guckler Károly-tanösvényen, majd két lehetőséget is mutatunk, hogy merre érdemes továbbindulni. A Fenyőgyöngyéhez a 65 és a 65A jelzésű busszal juthatunk el, onnan jobbra tartva a kék jelzés visz fel a zöld kereszttel jelzett tanösvény kiindulási pontjához.

Ki volt Guckler Károly?

Erdész, erdőmester, aki Budapest főerdőtanácsosaként dolgozott a 19. század végén. Róla kapta a nevét a HHH-n a kilátó és a tanösvény is. Guckler volt az, akinek a vezetésével a főváros tűzifaigényeinek kielégítésére letermelt budai hegyeket újraerdősítették. Megtörtént az újrafásítás, a tölgyesek mellett óriási fenyveseket telepítettek. Az ő elképzelése szerint alakították ki a támfalakkal megtámasztott sétányt a Hármashatár-hegy oldalában.

 

túra, Kálvária hegy

Őszi látkép a Kálvária-hegyről

A tanösvény gyerekek számára is nagyszerű kikapcsolódást jelent, hiszen a 3,5 km hosszú úton 14 interaktív ismeretterjesztő táblát találunk, amiken QR-kódokat is elhelyeztek, így még több érdekességet tudhatunk meg a környék élővilágáról, történetéről. Az út a Virágos-nyeregig vezet, ahonnan több lehetőség is áll előttünk.

  • Továbbmehetünk a zöld sávon, amelyről egy adott ponton, a kissé már fakó piros biciklis jelzést követve, a Tök-hegy gerincén eljuthatunk a pesthidegkúti Kálvária-hegyig. Innen lenyűgöző kilátás nyílik nemcsak a Budaira, de a Pilisre, a Kevélyekre is. A Kálváriáról leereszkedhetünk Pesthidegkút-Ófaluba. Itt megtekinthetjük az 1736-ban épült római katolikus templomot, valamint a felújított Klebelsberg Kultúrkúriát is. Innen, ha még nem vagyunk fáradtak, érdemes átsétálni a hegyen (vagy felpattanni a 257-es buszra) Máriaremetére, és megcsodálni a neogót stílusban épült Kisboldogasszony-bazilikát.
  • Egy másik lehetőség a körtúra: Virágos-nyeregnél elindulhatunk a sárga jelzésen balra, továbbra is követve a HHH vonalát. A sárga elvisz a Határnyeregig, jobb kéz felől majdnem végig lenyűgöző panorámában gyönyörködhetünk. Ez a szakasz érinti az Újlaki-hegyet, a siklóernyősök egyik kedvenc starthelyét, ahonnan csodás a kilátás többek között a Hármashatár-hegyi reptérre, a Vöröskővárra, az egész vidékre. Miután leereszkedtünk a Határnyereghez, a kéken visszafelé indulva az Árpád kilátót érintve érhetünk majd el a kiindulópontunkhoz, a Fenyőgyöngyéhez. Ha pedig a Határnyeregnél jobbra tartva indulunk el a kéken, akkor az erdőn át lejuthatunk a hűvösvölgyi villamos- és buszvégállomáshoz.
túra, Hármashatár-hegy

Kilátás a Hármashatár-hegy oldalából a Vöröskővárra

DF-tippek:

  • Vigyél magaddal kulacsot! A Fenyőgyöngyénél van kút, itt mindenképp töltsd fel, mert utána jódarabig nem lesz vízvételi lehetőség.
  • Ha terepfutni indulsz, bármelyik útvonalat is választod, nem fogsz csalódni. Akadnak technikásabb szakaszok – például az Újlaki-hegyről fel és le, vagy ha a Kálvária-hegy felé indulsz, akkor a már említett piros biciklis jelzéssel ellátott út bizonyos részei, valamint az utolsó néhány stáció –, és persze a lábad elé kell nézned, de alapjában véve jól futható, klassz terep, „csapatós” etapokkal is tűzdelve.

 

Kihívás a Börzsönyben: a Csóványos és a Csarna-völgy

A Hármashatár-hegyi túránknál jóval komolyabb kihívást, egész napos programot kínál a Kemencéről induló útvonal, amely a központi kaldera mentén haladva éri el a Pest és Nógrád megye határán elhelyezkedő, 938 m magas Csóványost.

Hajnalból csalán

A Csóványos régi neve Korányos volt, a korány jelentése: hajnal. A csóvány pedig a csalán másik neve, a feltételezések szerint azért hívják így a hegyet, mert egykor a csúcsán rengeteg csalán nőtt.

 

Ez egy hosszú, majdnem 18 km-es túra, érdemes reggel nekivágni, vizet, ennivalót vinni magunkkal. Igen szép kihívásnak nézünk elébe, hiszen az útvonal 833 m szintemelkedést tartalmaz – és vannak nehezebben járható szakaszai, főleg a Csarna-völgy felső részén, tehát elkél egy masszív túrabakancs. De odafigyeléssel és óvatossággal megelőzhető a baj.

Kiindulási pontunk a kemencei ifjúsági tábor, innen vágunk neki a túrának a zöld sáv jelzésen a Csóványos felé. Zöldellő tölgyesen keresztül jutunk el először a Godóvár tömbjéhez, majd egy kemény kaptató után jutunk fel az Esztergályosra. Ezután a Börzsöny második legmagasabb pontja, a 916 méteres Magosfa következik (a másik neve Tátralátó – télen, amikor csupaszak a fák és az idő is kellően tiszta, láthatók innen a Tátra vonulatai): itt egy bronzkori kősánc maradványai idézik meg a régmúltat. Továbbhaladva hamarosan elérjük a Csóványos csúcsát, rajta pedig a geodéziai mérőtoronyból kialakított kilátót.

túra, Csóványos, kilátó

Madártávlatból: a kilátó a Csóványos csúcsán
Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

960 méter magasan

Mindenképpen másszuk meg a lépcsőket, mert a 22 méter magas épületről egészen fenséges kilátás nyílik – kis túlzással mindenhova. Információs táblácskák is segítik a tájékozódást, hogy melyik irányban mi tárul a szemünk elé, de tiszta időben láthatjuk többek között a Dunakanyart, a Naszályt, a Visegrádi-hegység vonulatát, a cserháti dombokat, mögöttük a Mátrát – a „lábunk előtt” pedig természetesen a kalderaudvart.

 

Miután kigyönyörködtük magunkat, a kék háromszög jelzésén megkezdjük az ereszkedést a Csarna-völgybe. Többször is belefuthatunk majd az egykor itt haladó kisvasút sínpárjának „romjaiba”: az 1990-es években árvizek okoztak hatalmas kárt a pályában, aminek kopott maradványai furcsa, mégis különleges látványt nyújtanak. A Magashídi-réttől a kék kereszt jelzésen visz tovább az utunk, egészen a kulcsosházként működő Hamuházig, ahonnan pedig a kék sáv jelzésen térünk vissza a kiindulási pontunkhoz, a kemencei ifjúsági táborhoz.

A csóványosi túra minden fontos részletéről ide kattintva tájékozódhatsz.

A hiúz otthona

A vadászati naplók feljegyzései alapján a szakemberek úgy vélik, a 20. század első évtizedeiben eltűntek a hazai erőkből a hiúzok. Hosszú évtizedek teltek el, míg a Börzsönyben ismét az eurázsiai hiúz nyomaira bukkantak a természetjárók. A becslések szerint talán mindösszesen 15-20 hiúz élhet Magyarország bizonyos erdeiben.

 

DF-tipp:

Ha egy egész hétvégét szánsz a Börzsönyre – megéri! –, akkor a csóványosi túrát követően érdemes átutaznod Királyrétre, ott megaludni egy éjszakát, majd másnap meghódítani a Nagy Hideg-hegyet. Az útvonalat ide kattintva ismerheted meg.

 

Nagy-Szénás körtúra Nagykovácsiból

Elhagyjuk Budapest közigazgatási határát, de nem megyünk túl messzire: irány Nagykovácsi! Aki nem autóval megy, az is rendkívül egyszerűen eljuthat a nagyközségbe, mégpedig Hűvösvölgyből, a 63-as autóbusszal.

A legenda szerint

A település a nevét feltehetően onnan kapta, hogy itt éltek a királyi kovácsok. A monda szerint itt patkolták Mátyás király fekete seregének lovait, valamint a Dunakanyarban portyázó vadászainak lovait is.

 

A nagyjából 9 km-es túránk a Tisza István térről indul, a zöld sávon haladunk. Majd az Antónia utcánál a piros sávra váltunk át, és ezen megyünk tovább, elérve a Nagyszénási tanösvényig, amelyen eljutunk a gerincre. A táj – főleg a Börzsöny vadregényes jellegéhez képest – egészen szelíd, szép időben már-már „tündéri”, az út pedig remekül járható. A piros jelzés visz fel tehát az 550 m magas Nagy-Szénásra, útközben érintjük az 1926 és 1979 között működő, egykori Nagyszénási turistaház helyét, ahol ma emlékfal és -tábla áll. Innen már csak egy rövid kaptató, és fent is vagyunk a Nagy-Szénás kopár fennsíkján.

Nagy-Szénás, túra

A Nagy-Szénás csúcsa a fakereszttel

A kilátás itt is csodálatos: nem messze a Nagy-Kopasz, rajta a Csergezán Pál kilátóval (az is egy nagyszerű túra!), de látni többek között a Hármashatár-hegyet, a Kevélyeket, a Gerecse északi vonulatait is. Ez a túra szuper családi kiruccanás, a Nagy-Szénás és a róla levezető lankák kiváló helyszínek például sárkányeregetéshez.

A körtúránk második szakasza, amely a kék jelzésen visz tovább, ha lehet, még az elsőnél is szebb: rétek, mezők, színpompás vadvirágok, árvalányhaj veszik körül a túrázót. Amint elérjük a kék kereszt jelzést, azon haladunk tovább, egészen addig, míg az a sárga jelzésű erdészeti útba nem torkollik – eltéveszthetetlen, hiszen egy forgókapunk kell átkelnünk. Itt balra, lefelé kanyarodunk vissza Nagykovácsi felé.

 

DF-tipp:

A Nagy-Szénási körtúra szuper választás terepfutáshoz. A táj gyönyörű és változatos, az útviszonyok kiválóak, nem túl technikás a terep. Természetesen akad benne szint, értelemszerűen főleg az első felében; de az emelkedős szakaszokat egyrészt nem kötelező megfutni, másrészt az ereszkedés a Nagy-Szénásról a Kutya-hegyen át az erdők-mezők ölelésében tényleg minden felfelé kutyagolásért kárpótol.

 

Ne feledjük: mi csak látogató vagyunk a természetben, amit odaviszünk, azt hozzuk is el, azaz szemetelni tilos! Ne térjünk le a kijelölt túraútvonalakról, ne károsítsuk meg a növényzetet, ne zavarjuk meg az erdő állatait. Bárhova is megyünk, indulás előtt érdemes tájékozódni az adott tájvédelmi körzet honlapján vagy közösségi oldalán az aktuális hírekről.

 

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.