Az MVM Paksi Atomerőmű gondozásában megjelenő Újra! Magazin a tavaszi után, újfent inspiráló, színes lapszámmal jelentkezik májusban.

Alkotó Energia – Újra! Magazin: Zöld utat a színeknek! (X)

A tavasz, még ha néha őszies beütéssel is, de visszavonhatatlanul megérkezett, és hozta magával a megújulást. Már vártuk, hogy újrakezdhessük a megszokott életünket, napsütéssel, életkedvvel fűszerezve.

De biztosan ezt akarjuk? Onnan folytatni, ahol a járvány előtt abbahagytuk??? – teszi fel a kérdést köszöntőjében Iványi Krisztina, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt kommunikációs főszakértője.

„Nagyon remélem, hogy erre a kérdésre sokan inkább azt mondják majd, hogy újrakezdést szeretnének. Újrakezdést, amelynek során hasznosítjuk az elmúlt bő egy év tapasztalásait és tudását. Újrakezdést, amelyben már komolyan vesszük a környezeti és társadalmi krízisek lehetőségét – mert épp most élünk át egy világjárványt, és azt az érzést, hogy bizony velünk is bármikor megtörténhet az, amiről korábban csak az újságokban olvastunk.”

© MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

A lapszám alcíme: Zöld utat a színeknek!, amely nem csak a tartalmát, hanem a témákat tekintve is a szemnek, léleknek oly fontos színeket járja körbe, elismert művészek, kézművesek, bloggerek, segítségével.

Wertán Sárától, az @aboutahome blog szerzőjétől ezúttal ötleteket kaphatnak egy alapos nyár eleji, környezettudatos nagytakarításhoz, tisztítószer receptekkel. Krivarics Dittával, a legnagyobb magyarországi „otthonkommandóssal” készült interjút a tavaszi lapszámban olvashatták, most viszont a kiskertek gondozásához ad környezettudatos tippeket. Böjtös Kinga, Vizitkártya rovatában a magyar Frida Kahlót, Németh Hajnal Aurórát mutatja be, aki rózsakoszorújával, lázsiás nyakékeivel, népviseletre hajazó outfitjével lazán utat tör a szürke tömegben, illetve Lehoczky Krisztina festőművésznél tett látogatása során megtudta, hogy a bennünk rejlő gondolatokat színekkel, motívumokkal, jelképekkel is kifejezhetjük. Iványi Orsolya, a Vichy Neovadiol Változókor nagykövete arról mesél az Újra! élek című rovatában, hogy miként vált belőle kortalan nő, ami igencsak motiváló – nem csak – a középkorú hölgyek számára.

Balázs Lilla enteriőrtervező bevezet a hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető munkájába, valamint tanácsokat is ad az otthonunk átalakításához, színesítéséhez. Ugyancsak hasznos tippeket kapunk Zsolnai Balázstól, az Urban Jungle Budapest növényorvosától és Nagy Jucótól, a Balkonada bloggerétől a sikeres otthoni növényápoláshoz és termesztéshez. Kalandos utazásra repít a Káli-medence ékszerdobozát, Salföldet bemutató videó, illetve az átfogó cikk a térségről. Szintén interjút olvashatnak, valamint videót láthatnak a lélekre is pozitívan ható mandalafestészetről Nagy Zsuzsa tolmácsolásában, illetve megismerkedhetünk Fodor Orsi faldijáznerrel is. A Mandragora Design egyedi cipőiről és a Mökki Desing környezettudatos falmatricák készítőivel Bánhidi Dóra beszélgetett, no és ezúttal is remek ötletekkel, megvalósítással szolgál az olvasóknak a színes dekorációk készítéséhez Thuróczy Zoltán, a lakbear bloggere.

Életutak, színes ötletek, inspiráló gondolatok, hasznos tanácsok egyéniségektől, úttörőktől, szakemberektől a DIY és környezetmódos életmód híveinek, és azoknak, akik még nem indultak el felfedezni ezt a csodálatos világot.

https://alkotoenergia.hu/tudastar

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.