Hamarosan vége a januárnak, és kiderül: sikerül e tartanunk az újévi fogadalmunkat. December végén hajlamosak vagyunk a  valóságtól elrugaszkodott célokat kitűzni.  Aztán telnek a hetek, a hónapok, és a dédelgetett tervekből nem lesz semmi. Még ha január elején a nagy lendülettel bele is kezdünk ebbe-abba, idővel elkopik a lendület, és visszatérünk a régi szokásainkhoz. Mit tehetünk ilyenkor? A coach válaszol!

12 hónap, hogy elérjük a célunkat – Így ütemezzünk!

Siska Melinda írása:

Ahogy a motivációval kapcsolatban korábban már említettem, létezik néhány remek, kudarcbiztos tipp. Tegye az új célját az életformája részévé! Fogalmazza meg, hogy a célja elérése érdekében, mik azok a régi szokások, amiket el kell hagyja vagy le kell cserélnie. Azokhoz, amiket el kell hagynia, írjon magának forgatókönyveket, hogy mivel tud segíteni magának abban, hogy ne kússzanak vissza az életébe. Milyen élethelyzetekben lesz valószínű, hogy a régi szokásaihoz fog nyúlni? Mi fogja ezt kiváltani? Mi fog ilyenkor történni? Hogyan fogja érezni magát? Mit tud tenni annak érdekében, hogy segítsen magának, hogy az új életén kívül tartsd azt a rossz szokást?

Például: nyárra lefogyok 30 kilót. Mire van ehhez szüksége? Többek közt egészséges táplálkozásra. A régi szokás, amitől meg kell szabadulnia az lehet az esti filmnézés közbeni chips eszegetés. Mivel tudja ezt kizárni az életedből? Például azzal, hogy nem vesz a boltban chips-et. Ha nincs otthon, nincs mit megenni. Lesznek szokások, amiket nem elhagynia kell, hanem lecserélnie – vagy annyira nehéz elhagyni, hogy átmenetileg egyszerűbb a célja irányába mutató másik szokásra lecserélni. Maradva a fenti példánál: ha mindenképpen eszegetnie kell filmnézés közben, keressen egészséges alternatívát a chips helyett. Fogyasszon friss zöldségeket joghurtos mártogatóssal.

Tervezzen!

Nem kell februárra minden célját elérnie. Van rá 12 teljes hónapja! Tervezze meg, hogy lépésről lépésre hogyan fog tudni elérni a céljához, és azt hogyan tudja időben napokhoz, hetekhez és hónapokhoz kötni.

Például: megtanulok 3 nyelvet. Ne egyszerre iratkozzon be 3 nyelviskolába, mert nagyon hamar bele fog törni a bicskája. Válassza ki, hogy melyik nyelv érdekli önt leginkább. Kezdje azzal! Iratkozzon be egy tavaszi tanfolyamra! Döntse el, hogy milyen szintre szeretne eljutni. Ha a tavaszi félév végére elérte a kitűzött szintet, akkor nyáron elmehet a második nyelvből tanfolyamra. Ősszel pedig a harmadikból.

Újratervezés!

A tervek azért vannak, hogy felülírjuk őket! A tervek irányt adnak a napi működésünknek, segítenek, amikor döntést kell hoznunk. Azonban ne keseredjen el, ha a célja elérése nem olyan ütemben vagy úton halad, mint azt eltervezte. Ha a tavaszi tanfolyam végére nem sikerül a vágyott szintet elérnie, nem essen kétségbe. Üljön le, és gondolja végig, hogy merre szeretne továbbhaladni. Folytatja az első nyelv tanulását egy nyári tanfolyamon? Miért is ne! A második nyelvtanfolyam ráér ősszel. A harmadik meg… jövőre is kellenek célok, nem igaz? Mindaddig, amíg minden öntől telhetőt megtesz a célja elérése érdekében, ne élje meg kudarcnak azt, hogy a megvalósítás közben változtatni kell az ütemterven!

A siker a haladásban rejlik!

Vagy ahogy még mondhatnánk: az utazás a fontos, nem a megérkezés. Mindaddig, amíg látja és tudja, hogy napról napra közelebb kerül a céljához, és nem csak körbe-körbe járkál, vagy éppen egyhelyben topog, addig végig sikeres a célja megvalósításában! Ne csak megérkezni akarjon, és kipipálni a teendőt az “Idei céljaim” listán! Élje meg a folyamatot! Ne a tökéletesség hajtsa, hanem tudja értékelni az “elég jót” is! Egyszerre egy lépést tegyen a célja felé. Idővel oda fog érni. Ne legyen türelmetlen saját magával szemben!

Tényleg akarja?

Ha már évek óta tologatja maga előtt a célját, de még sose sikerült neki kezdenie, vagy rendre az elején félbe is hagyja, kérdezze meg magától: tényleg akarom én ezt? Fontos ez nekem? Én akarom ezt a célt elérni, vagy mások várják el tőlem? Ha az elérendő cél nem a sajátunk, hanem mások erőltetik ránk, akkor teljesen természetes, hogy vég nélkül szabotáljuk magunkat, és az első adandó alkalommal felhagyunk a kitűzött cél elérésével.

Viszont a cél valóban a sajátja, saját késztetésből akarja elérni, de mégis rendre belebukik minden szándéka ellenére, akkor vizsgálja meg, hogy mitől védi magát ez által? Mi történne, ha elérné célját? Hogyan változik meg ettől az élete? Milyen változást hozna magával, amit Ön nem akar vállalni? Sokszor előfordul, hogy őszintén el akarunk érni egy célt, de valahol mélyen tudjuk, érezzük, hogy olyan változást hozna az el az életünkben, amitől félünk, amit nem akarunk vállalni. Ezért ilyenkor a változást kívánó és a következményektől tartó két énünk harcol egymással. És az alapján, hogy mikor melyik az erősebb, hol közelebb, hol távolabb kerülünk a célunkhoz.

Reális célok!

Ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni. Ne egy nap alatt akarjuk megmászni a Mounteverestet, mert nem fog sikerülni! Ha a célunkat lebontjuk részfeladatokra, és azokat napokra/hetekre bontva beütemezzük, akkor láthatóvá válik, hogy az adott évben mikorra és milyen messze tudunk elérni a célunk megvalósításában. Hiába akarok nyárra 10 kilót lefogyni, ha az egészséges fogyás (persze kiindulási testsúlytól függően) 1 kg/hónap. Ha januárban elkezdi a fogyókúrát és az edzést, azokat egészséges mértékben csinálja, akkor látható, hogy októberre fogja csak tudni elérni a kívánt fogyást. Ha mégis 5 hónap alatt akarja leadni a 10 kg-t, annak utólag valószínűleg meglesz a böjtje. Konzultáljon szakemberrel, és reális célokat állítson fel magának!

És a legfontosabb: hagyjon időt magára és adjon időt magának!

A különféle célok hajszolása közben ne felejtsen el pihenni! A naptárjába ne csak az aktív teendőt tervezze be, hanem a passzívakat is. Más néven: az énidőt. A világ teremtése után Isten is a hetedik napon megpihent. Ne higgyük azt, hogy mi jobbak vagyunk! Inkább merítsünk ihletet a példájából, és adjunk magunknak kimenőt, amikor semmi mást nem csinálunk, csak újratöltünk. Az egész napi és heti rohangálás és idegeskedés, szervezkedés és rendezgetés után ne csak a telefonunkat, de magunkat is tegyük töltőre. Hétvégén tartson 1-2 órányi beauty délutánt, lefekvés előtt olvasson pár oldalt a kedvenc könyvéből, tartson társas partit a gyerekekkel, menjen el kirándulni, látogasson el egy múzeumba, vagy ha melegebb lesz az idő, üljön ki az erkélyre vagy a szomszédos parkba, és élvezze, hogy pár percig egyetlen dologgal kell foglalkoznia: Önmagával.

Siska Melinda korábbi írásai:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Marianna 26 kilót fogyott: „Újra érzem, hogy nő vagyok”
Fontos, hogy a gyerekek, kamaszok milyen környezetben nőnek fel, és milyen nőképet látnak maguk előtt. Marianna (50) ebből a szempontból is gondos anya, aki még a fogyásnál is ügyelt arra, hogy jó példát mutasson.
Hogyan ehetünk birsalmát, ha diétázunk?
Savanykás ízű, nehezen tisztítható gyümölcs – mégis, a birsalma az egyik legegészségesebb őszi csemege. Érdemes esélyt adni az illatozó, aranysárga almának.
A legjobb trükkök, amivel megerősítheted a gyerek immunrendszerét
Nagyon fontos, hogy a hűvösebb hónapokra alaposan és tudatosan állítsuk össze a gyerekeink étrendjét, hogy megerősítsük az immunrendszerüket.
Ez az ősz legjobb zsírfaló itala, éjszaka segíti a fogyást
Maradj formában ősszel is. A legjobb, ha mindig frissen készíted el és minden nap iszol belőle egy keveset. Hidd el a látványos hatás nem marad el.
Hihetetlen, milyen egészséges! Nagyanyáink titkos alapanyaga: Jászvaj
Folyékony arany, amelynek nem csak az íze mennyei, de az egészségünkre is fantasztikus hatással van.
3 remek őszi recept, ami felgyorsítja a fogyást
Itt az ősz, és vele együtt a gombás, padlizsános, almás, fahéjas finomságok szezonja. Válogatásunkban olyan diétás fogásokat gyűjtöttünk össze, amik nem csak segítik a fogyást, de igazi őszi ínyencségekkel készültek. Érdemes őket kipróbálni!
Palvin Barbi 31 évesen is bombaformában, kiderült a titka
Október 8-án ünnepli születésnapját hazánk népszerű modellje, Palvin Barbara, akiből már többen próbálták kiszedni a szépségtrükkjeit, és bomba alakjának titkát.
Fitness lady lett a nagymama, Gabi 50 évesen kezdett versenyezni
Sokan alig akarják elhinni, hogy Koltai Gabriella túl van a hatodik X-en. Az pedig még meglepőbb, hogy csak 40 éves kora után kezdett el edzőterembe.

Ajánlataink