címke: fogadalom

6 éve
Hamarosan vége a januárnak, és kiderül: sikerül e tartanunk az újévi fogadalmunkat. December végén hajlamosak vagyunk a  valóságtól elrugaszkodott célokat kitűzni.  Aztán telnek a hetek, a hónapok, és a dédelgetett tervekből nem lesz semmi. Még ha január elején a nagy lendülettel bele is kezdünk ebbe-abba, idővel elkopik a lendület, és visszatérünk a régi szokásainkhoz. Mit tehetünk ilyenkor?A coach válaszol!
6 éve
Mindannyian átéltük már azt a tipikus esetet, amikor év eleji elhatározásunk rövid időn belül dugába dől. Fogadalmaink legtöbbször fogyással, életmódváltással kapcsolatosak. Dr. Farkas Kitti elárulja, hogyan állítsuk fel és tartsuk be terveinket, hogy egészségesen és szenvedés nélkül lépjünk végre a siker útjára. 
8 éve
Sokan fogadják meg, hogy a következő évben aztán tényleg lefogynak! Ahhoz, hogy a fogyókúra sikeres legyen, nem elég lemondani a finom falatokról, sőt még a rendszeres mozgás sem garantálja a súlyvesztést. Tippek, hogy a fogyás tartós legyen, ön pedig fitt és egészséges maradjon.
BUÉK
Minden évben emberek ezrei, tízezrei tesznek újévi fogadalmat. nem esznek annyi sütit, leadnak öt kilót, felhagynak az alkoholfogyasztással, leszoknak a dohányzásról. De lehet lemondással kezdeni az új évet? Mennyivel nehezíti meg az életünket az, ha csak arra koncentrálunk, mit nem lehet? Mikor fogjuk feladni? És mi lenne, ha 2020-ban betartható fogadalmakat tennénk?
2020
Az újévi fogadalmak elenyésző részét tartjuk be. Vajon így van ez akkor is, ha nem a dohányzásról való leszokásra, a rendszeres sportolásra vagy a fantasztikus diétára vonatkozóan fogadkozunk, hanem a szexuális életünk jobbá tételére teszünk kísérletet? Próbálja ki, tegyen szexi fogadalmakat önmagának, hogy 2020-ban még szenvedélyesebb és izgalmasabb legyen a szexuális élete.
1
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.