Nem csak a test, az agy is öregszik. Először csak kisebb memóriagondok mutatkoznak, aztán idővel egyre lassabban forognak a kerekek, a szellemi képességek erős hanyatlásba kezdenek. De ez nem törvényszerű! Vajon mit tehetünk ez ellen, mivel őrizhetjük meg elménk fiatalságát?

Agyfrissítő ötletek

A mozgás fejben dől el, és oda is hat

Vajon csak komoly szellemi munkával tudjuk karbantartani agyunkat? A kutatások azt állapították meg, hogy a rendszeres testmozgás legalább olyan fontos a szellemi képességeink megőrzéséhez, mint a rejtvényfejtés. Ahogy idősödünk, az agyunkat felépítő sejtek közötti kapcsolatok kopnak, elvesznek. Márpedig ahhoz, hogy gondolat szülessen a fejünkben, ez a kapcsolat, a szinapszis nélkülözhetetlen. már 30 éves korunktól megindul a hanyatlás. Ha nem mozgunk, hamar észre is vesszük, először a rövid távú memóriánk romlásán. Kutatások igazolták, hogy az aerob mozgással jobb lesz az agy vérellátása, felélénkül a hormonműködés, több oxigén és több tápanyag jut be. A fitt embereknek élesebb marad az agyuk is, és a depresszió is elkerüli őket.

Agyunkra menjen az étel

A vitaminok, különösen az A-, B-, C- és az E-vitamin erősítik az idegrendszert és javítják a keringést; az ásványi anyagok és nyomelemek (például a magnézium, a kalcium, a vas) vérképző hatásúak és fontos anyagcsere-folyamatokat irányítanak. Az olajos magvak különösen gazdagok nyomelemekben, mindennap fogyasszunk belőlük. emellett a kiegyensúlyozott, színes, sokoldalúan egészséges táplálkozás is alapvető a mentális, szellemi és testi egészségünk szempontjából. Ezt leginkább a mediterrán típusú étrend testesíti meg.

Játszunk rendszeresen

Minden játékos tevékenység serkenti az agyműködést, legyen az társasjáték, pingpong, kártyázás, kirakózás, sakk, de nagyon jól serkenti az agyat a tánc is. Sosem késő újat tanulni, válasszunk egy szimpatikus idegen nyelvet vagy hobbit, tanuljunk új szakmát vagy járjunk el az érdeklődésünknek megfelelő képzésekre. A rendszeres olvasás, rejtvényfejtés, a kvízjátékok mind hozzájárulnak a gondolkodás gyorsaságának megőrzéséhez.

Maradjunk nyugalomban

A tudatos pihenés, a lazítás megtanulása is része az egészséges életmódnak. Nem lehet állandóan pörögni, zizegni, élményeket gyűjteni, mert az mentálisan nagyon fárasztó. Hagyni kell, hogy néha kevesebb információt kapjon az agy, hogy tudja raktározni, majd törölni a felesleget. Ha folyamatos stresszben élünk, az rontja a tanulási folyamatokat, a memóriát, és megakadályozza a minőségi életet, mondják a szakemberek.

Aludjunk rá egyet

A legnagyobb döntésekre érdemes aludni egyet, ahogy a mondás is tartja. De a kreativitásnak is jót tesz a megfelelő mennyiségű alvás, másnap jobban fog menni a problémamegoldás. A kutatók azt mondják, az alvó agy képes szintetizálni a szükséges információkat. Nevetni kell a humor serkenti agyunkban a dopamin keletkezését, amely a jó érzésekért, az örömérzetért felelős. A humoros emberek könnyedebben veszik a nehézségeket, a stresszt is jobban kezelik.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.