Az 1920-as években egy francia kémikus, Rene Maurice Gattefosse kísérletezgetés közben megégette a karját. A legközelebbi keze ügyébe eső folyadék a levendulaolaj volt, amelyet gyorsan a sebére is löttyintett. Legnagyobb meglepetésére a fájdalma nagyon gyorsan enyhülni kezdett és a sebe is hamar begyógyult. A kémikus ettől kezdve a gyógyító illóolajok kutatásának szentelte az életét. Így született meg az aromaterápia tudománya.

Aromaterápia az egész családnak

Az aromaterápiás illóolajok sok mindenre hatással vannak. Egyebek között a hangulatra, az idegrendszerre, az egészségre. Egy-egy illat képes befolyásolni a limbikus rendszert, az agy érzelmi központját. Más aromák erősítik az immunrendszert, egyes illóolajoknak pedig egyenesen gyógyító, fertőtlenítő hatást tulajdonítanak. Számos módszer és lehetőség kínálkozik az olajok használatára. Felhasználhatók egészségügyi célokra, wellness- és spa-tevékenységek kiegészítésére, fürdők készítésére, de akár gőzként be is lélegezhetők.

Anyunak

A fürdőben
Keverjen össze egy evőkanál jojoba- vagy mandulaolajat öt csepp levendulaolajjal. Keverje az illóolajat a fürdővízbe. A levendula aromája elősegíti a pihentető alvást és megnyugtatja az idegeket. Akár gyerekek fürdővizébe is keverheti, nekik sem árt a kiadós alvás.

A ház körül
Fertőtlenítheti és folyamatosan tisztán tarthatja a levegőt, ha elektromos vagy egyszerű párologtatóba pár csepp teafaolajat tesz.

Parfüm
10 milliliter jojobaolajhoz adjunk 15-30 cseppet egy választott illóolajból. Ezután hagyjuk 2 hétig állni szobahőmérsékleten. Így igazán egyedi, személyre szabott parfümöt állíthatunk össze.

Apunak

Pár csepp borsmentaolajat keverjünk el vízben, majd spricceljük meg vele a kocsi ülését. A borsmenta éberen és élénken tart. Ha félti a kocsi kárpitját, cseppentsen pár csepp borsmentaolajat egy kis darab vattára és rejtse az ülés alá. Vágyfokozó nem feltételezzük, hogy bárkinek is szüksége lenne rá, de jó, ha tudunk róla. A gyömbér illóolajára elsősorban nem afrodiziákumként, hanem étvágyjavítóként és fájdalomcsillapítóként tekintünk. A vágyfokozás csak egy kellemes plusz. A gyömbér illóolaja enyhülést nyújt izomfájdalom esetén, segíti az emésztést. Ha nem lenne kéznél illóolaj, remekül megteszi a gyömbéres tea is, amely még a torokfájást is enyhíti.

Fejfájás

A stressz és a kimerültség egyik első jele a fejfájás. Adjunk 5 csepp geránium- vagy levendulaolajat egy kevés langyos vízhez. Ebbe mártsunk bele egy törülközőt, majd ezzel borogassuk a homlokunkat. De tehetünk 1-2 csepp illóolajat semleges krémbe is, melyet a halántékba masszírozhatunk.

Gyerekeknek

Egy mélyebb tálban gőzölgő vízbe cseppentsünk pár csepp majoránna- vagy kakukkfű-illóolajat. Hajoljunk a tál fölé törülközővel a fejen és mélyen lélegezzük be az illatos gőzt. Ez nagyon jót tesz orrdugulás, köhögés ellen. segít megóvni és tisztán tartani a gyerekek tüdejét.

TILOS, VAGY SZABAD? KISMAMÁK ÉS A WELLNESS

CSENDES PERCEK

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!