Alacsony önbecsülés
Ha egy gyermeknek alacsony az önbecsülése, arról a legtöbb esetben a szülő tehet. Az önbecsülés fejlesztése gyakorlatilag már csecsemőkorban elkezdődik. A feltétlen szülői szeretet az alapja mindennek, az őszinte érintések, simogatások, a karba vétel. Majd folytatódik minden az első lépésekkel, amikor a szülő biztatja a gyermekét. És folytatódik egészen a felnőttkorig.
Minden a folyamatos bizalmon alapul. Ösztönözni, biztatni kell a gyerekeket. Mégpedig úgy, hogy közben nem állít áthághatatlan korlátokat a gyermek elé és nincsenek indokolatlan elvárásai. Például, ha látja, hogy gyenge a kézügyessége, ne erőltesse kézműves tanfolyamra, vagy ha azt látja, hogy szívesen mozog, sportol, akkor ne a zongorázást gyakoroltassa vele napi két órát. Így ugyanis teljesen elveszi a kedvét és az önbizalmát, mivel indíttatás nélkül nem lesz sikerélménye. A kudarc pedig meghatározza az egész életét.
Dicsérje, amikor csak lehet!
Sok szülő éppen azzal árt a legtöbbet a gyereknek, hogy mindent meg akar adni neki. Különórák ovi után, angol, néptánc. A gyerek pedig igyekszik mindenhol megfelelni és csalódni fog, ha valahol nem úgy teljesít, ahogy elvárják tőle. Bármit csinál is, dicsérje meg. Ez lehet csak annyi, hogy egyedül fel tudta venni a cipőjét, hogy megtanult az oviban és otthon elmondott egy verset, vagy hogy szépen megebédelt. Ne mondjon olyanokat: „Még a cipődet sem tudod egyedül felvenni?” „Istenem, mi lesz belőled, ha még egy verset is képtelen vagy megtanulni!” Az ilyen és ehhez hasonló mondatok egy életre tönkretehetnek egy gyereket. Ha valami nem sikerült, ne szidja össze. Hangoztassa azt, hogy bízik benne, és legközelebb majd megoldja a problémát.
Nagyon fontos, hogy mások előtt soha ne minősítse negatívan a gyereket. Ne mondjon ilyeneket: „nem tudom, mi lesz ebből a gyerekből”, „istenem, ennek a gyereknek nincs érzéke semmihez”. A mások előtti kritika még inkább földbe döngöli a gyerek önbizalmát, bármilyen kicsi is. Inkább legyen a biztatója, védelmezője, semmint a kritikusa.
Rosszul megválasztott partnerek
Hiába látjuk, édesanyánk hány hibát vétett a párkapcsolataiban, hajlamosak vagyunk mindazt magunk is elkövetni. A gyermek képes a családban, leginkább az anyjánál látott viselkedésmintákat magával vinni a saját kapcsolataiba is. Ez leginkább a lányokra érvényes. Például, ha egy lánygyermek emancipált családban nőtt fel, ahol a felek egyenértékűek voltak, az volt a természetes, hogy az anyának ugyanolyan karrierje és presztízse van, mint az apának, akkor annak a gyermekneka saját életében is ez lesz a normális, nem pedig ennek ellenkezője, hogy anyu háztartásbeli, élete a főzésmosás-takarítás, na és persze a szent család. Azonban nem csak ilyen környezeti mintákat vihetünk magunkkal.
Magunkkal vihetünk az édesanya személyiségjegyeiből is egy párkapcsolatba, még akkor is, ha látjuk, hogy az mennyire rossz vagy nem működik. Ha például egy gyerek azt látja, hogy anya állandóan féltékeny, idegeskedik, amikor apa nem ér haza időben, akkor megtörténhet, hogy a jövőbeni partnerkapcsolatában hasonlóképpen a zöld szemű szörny fogságába esik. Ha valakinek az édesanyja túl sűrűn váltogatja a partnerét, akkor a gyermek számára is elfogadhatóvá válik a partnerek folyamatos váltogatása – mondván, ő csak az igazit keresi.
Nem könnyű felismerni saját édesanyánk hibáit, tévedéseit, rossz szokásait. De eljön az idő, amikor felnőttfejjel ezeket a hibákat nem csak felismerni, de elemezni is lehet. Méghozzá annak érdekében, hogy a jövőben legalább megpróbáljuk elkerülni.
