Célokat kitűzni sokkal könnyebb, mint megvalósítani őket. Az emberek többsége odáig még eljut, hogy megfogalmazza, mit is szeretne, a hiba a megvalósításban szokott lenni. Pedig a megvalósítás tanulható, ha ismerjük azokat a lépéseket, amelyek elvezetnek az áhított sikerhez.

Célra tarts!

Akinek vannak céljai, már előbbre van azoknál, akik csak élnek bele a mába, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen lesz az életük 5-10-20 év múlva. A céltervezés nyilván nem jóslás, rengeteg dolog változik majd a következő évtizedek alatt. De ez nem azt jelenti, hogy nem kell a céljainkkal foglalkozni. Ha megnézzük igazán sikeres emberek élettörténetét, hamar kiderül, hogy már gyerekkoruk óta komoly, markáns céljaik voltak. És meg tudták valósítani őket, annak ellenére, hogy változott a világ? Meg. Ez azt mutatja, hogy nem kell megijednünk a változásoktól. Az a kérdés, miként lesz a bakancslistánkból valóság, azaz, hogyan lesz a papírra vetett célokból eredmény.

Elköteleződés nélkül nem megy

A jó cél az, ami feldob, lelkesít, ami mellett el tudunk köteleződni. Ehhez az kell, hogy összhangban legyen az értékeinkkel. Fogalmazzuk meg, mit tartunk értéknek az életben, és fésüljük össze a listát a céljainkkal. Akár még köthetünk is magunkkal egy szerződést, hogy igen, vállalom, végigmegyek ezen az úton. A cél adja az erőt és az üzemanyagot a kitartáshoz. Enélkül nem lesz meg a várt eredmény, a siker. És mindig kövessük nyomon a haladásunkat, jegyezzük fel, hol tartunk, mi hiányzik még, és mennyi mindent értünk már el. Ha nem teszünk a céljainkért, helyettünk nem fogja megtenni senki. A bakancslista mindaddig csak egy egyszerű lista marad, amíg meg nem tesszük az első lépést, amíg bele nem fektetjük az energiát a terveinkbe.

Részcélok – pipa

A nagy célt mindig bontsuk le kisebb célokra, de mindig adjunk magunknak reális határidőt a megvalósításhoz. Legyenek heti, havi, negyedéves, féléves és éves céljaink. Írjuk le mindezt, szabjuk meg a határidőket. A fi gyelmünk mindig a részfeladaton legyen, így nem fog agyonnyomni a nagy céllal járó teher. Amint megvagyunk a részcéllal, jöhet a következő lépés, és megint csak arra kell irányítani az energiánkat.

Ki tud segíteni?

A célunk felvázolásakor keressük meg azokat a pontokat, ahol szükséges segítséget igénybe venni, majd jelöljük meg, ki az, aki potenciálisan segíthet nekünk. A személyes cél nem jelenti azt, hogy egyedül kell megküzdenünk minden lépéssel. Nézzük meg, hogy a családban, a barátok és ismerősök kapcsolati hálójában hol vannak ígéretes lehetőségek. Ne féljünk segítséget, tanácsot, beajánlást, szívességet kérni, persze tudva, hogy ezeket majd viszonoznunk is kell.

Rendszeres felülvizsgálat

Rendszeres időközönként tartsunk revíziót, nézzük meg, hogy hol tartunk, hol csúsztunk el, kell-e esetleg módosítani valahol valamit. A célhoz vezető úton mindig vetődhetnek fel új szempontok, mutatkozhatnak új lehetőségek, amelyek azt kívánják, hogy némileg módosítsunk az eredeti célunkon. Néha a cél azért is módosul, mert az életkörülményeink más célokat igényelnek, más lesz a fontos. Ilyenkor sem kell feladni az álmainkat, de el kell fogadni, hogy kacskaringósabb az út, és több időbe kerül, mire a végére érünk.

Szeressük a célunkat

Közhelyes és nem is működik az erőltetett gondolkodás, de az hasznos, ha jó érzés a célunkra gondolni. Ha következetesen negatívan gondolunk rá, akkor ne csodálkozzunk, ha elszabotáljuk a végrehajtást. Ha segítségül hívjuk a képzeletünket, és kellemes, pozitív képeket alkotunk arról az állapotról, amikor már elértük a célunkat, az segít a kitartásban és a lendületünk megtartásában.

Szabad ünnepelni

Nem lehet és nem is kell elvárni magunktól, hogy mindig csak tekerjük a bringát a cél felé, még ha nagy is a jutalom a végén. Mert így hamar elfogy az erőnk, romlik a közérzetünk, csökken az elszántságunk az egész folyamatot illetően. Nyugodtan megünnepelhetjük a részcélok teljesítését is, legyünk hálásak magunknak, hogy eljutottunk idáig.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.