Lehet, hogy átbeszélik az egész éjszakát, de az is lehet, hogy még nem oldódik meg a nyelvük egymás jelenlétében. Az első randevú hangulata, eredményessége nagyon sok tényezőtől függ. Most néhány tippel szolgálunk, amelyek segíthetnek abban, hogy inkább jó élménnyé váljon, mint kínossá.

Csavarja az ujja köré! HÓDÍTÁSI KISOKOS

Csavarja ujja köré a pasit!

Az első randevú sokszor izgalmas, romantikus… de az is előfordul, hogy kissé kellemetlenné alakul. Ha két olyan emberről van szó, akik még nem ismerik egymást, csak összefutottak egy buliban, szórakozóhelyen, baráti társaságban, kezdetben talán nehezen találják a közös hangot. Kezdetben gyakran mindkét fél bizonytalan, sőt bizalmatlan. Nőként érdemes kézbe venni a dolgokat, átvenni az irányítást, és figyelni. Figyelni a megérzéseire, a belső hangra, amely arról beszél, megéri-e a pasi a második randevút.

Ne aggódjon, ha túl sokat beszél

A férfiak éppannyira izgulnak az első randin, mint a nők, így még hálásak is azért, ha gördülékennyé teszi a beszélgetést. Meséljen magáról nyugodtan, de túl intim témákba egyelőre ne menjen bele. Válasszon olyan témákat, amelyekbe belevonhatja a partnerét, ami által jobban megismerheti. Mesélje el, melyik a kedvenc filmje, étele, utazási célpontja. Így a férfi is reagálhat, és ezáltal könnyedén megtudhat róla ezt-azt. Figyeljen a hangnemre! Bizony, ez is fontos. Ha lelkesen, picit gyorsan beszél, esetleg csapong a témák között, azzal a világon semmi baj nincs. Sőt az jelzi a bizsergető izgalmat, ami az egész randevút belengi. Ha azonban lassan, unottan, vagy a szavait túlzottan megválogatva beszélget, az elijeszti a férfit, hiszen az ilyen stílus vontatottá teszi a randevút. És okafogyottá a következőt.

Félre a kérdésekkel!

Az ember esendő lánya azt gondolná, hogy a férfiak értékelik, ha kérdéseket tesznek fel nekik, hiszen ez az érdeklődés jele. Egy felmérés szerint azonban a férfiak háta borsódzik a konkrétan nekik szegezett kérdésektől, mert úgy érzik, hogy vizsgáztatják őket. Inkább a véleményét kérje ki egy-egy témával kapcsolatban, de ne szegezze neki a kérdést, hogy mi a hobbija vagy hogy mit szokott csinálni a barátaival. Kérdezze meg, mi a véleménye egy éppen aktuális filmről, sorozatról vagy fesztiválról. Ne érezze úgy, hogy faggatják. Válogassa meg a szavait! Először is kerülje a csúnya beszédet. A férfiak nem szeretik, ha egy nő csúnyán beszél. Másrészt, amennyiben olyan a munkája, hogy sok szakmai kifejezést, rövidítést használ, ezeket ne most villogtassa meg. Amennyiben a férfi nem érti ezeket a kifejezéseket, zavarba jön, és úgy érezheti, hogy lenézi őt. Szintén felesleges hangzatos, idegen kifejezéseket használni. Ne keverjen össze egy kellemes, fesztelen randit egy irodalmi esttel. A megjátszás nem túl kifizetődő!

Ne vágjon a szavába!

Nagyon jó érzés, ha úgy gondolja, annyira egy húron pendülnek, hogy akár egymás mondatait is képesek befejezni. Ennek ellenére ne vágjon a férfi szavába. Várja meg, míg bejezi a mondandóját és csak akkor tegye hozzá a saját gondolatait. Ha állandóan a szavába vág, elveszi a kedvét a beszédtől. Márpedig a férfiak – tisztelet a kevés kivételnek – ritkán nyílnak meg és lesznek bőbeszédűek az első randevún. Figyeljen, kérdezzen vissza, érdeklődjön, de ne szakítsa félbe.

Figyelje a reakcióit!

Figyeljen, milyen szavakat használ és miket mond a férfi, amikor magáról beszél. Figyeljen például arra, mikor használja az „Ez nagyszerű!”, „Csodálatos!”, „Nahát, de jó!” és hasonló kifejezéseket. Ezekből megtudhatja, mit tart önben szimpatikusnak. Ugyanakkor arra is figyeljen, mikor alkalmazza az „Ez szívás”, „Ez furcsa”, „Jaj, nem!” kifejezéseket. Ezek ugyanis sokszor az odafigyelés és az empátia jelei, amikor valami olyan témáról beszél, amely nem túl szívderítő vagy önt rosszul érintette. Ha képes az együttérzésre, az nagyon jó jel.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.