Akkor egészséges a testképünk, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. Tudjuk, hogyan működik a szervezetünk, felelősséget vállalunk érte, sőt teszünk a jóllétéért. A testkép fogalma az idők során sokat változott. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt volt ugyan egy meghatározása a kövérségnek és a soványságnak, de a mostani kinézetfetisizmus nem létezett. A testkép egyrészt saját történet: „Mit gondolok, érzek? Hogy vagyok?” Másrészt kortárskép: „Milyennek látnak a többiek? Szép, elfogadható, elég jó vagyok-e szerintük?”
A gyerekek nagyjából kilencéves koruk után már nem a szülőknek, hanem a kortársaknak akarnak megfelelni. A gyerekközösség könyörtelensége ezen a területen nem ismer határt. Ha valakit a szeplője, a vörös haja, az elálló füle, a túlsúlya, a soványsága miatt ki lehet rekeszteni, és a hibás önértékelése miatt nem tudja megvédeni magát – a tápláléklánc alján találhatja magát és torzul az önbecsülése. Az a gyerek pedig, aki nem hisz magában, nem biztos abban, hogy szerethető és jó úgy, ahogy van, később a testével kapcsolatban is problémákat él meg.
Jó, hogy nem vagyunk egyformák!
Fontos lenne, hogy a pedagógusok és a szülők jól kezeljék a helyzetet. A gyerekeknek meg kell érteniük: különbözőek a testalkatok; nincs sztenderd kép, aminek meg kell felelni. Egyre több felmérés mutatja azt, hogy a fik is elégedetlenek a testükkel. Nem ritka, hogy 11-12 évesek járnak gyúrni. Nehéz elfogadniuk, hogy a testük nagy része genetikailag kódolt: a csontvastagság, a testsűrűség és az alkat nem változtatható. Az is egyre gyakoribb, hogy azok a fiúk, akiknek a ducibb lányok tetszenek, úgy érzik, baj van velük, mert számukra nem a társadalmilag elfogadott a „szép”.
Alap: a család
A testképet születéstől kezdve befolyásolják a szülők dicséretei: „szép vagy, jó a hajad, csinosan öltöztél föl”, de az ellenkezője is: „mást kéne fölvenned, az nem áll jól neked, jobb lenne, ha nadrágot/szoknyát hordanál, miért nem vágatod le a hajadat stb.”. Ezek a mérgező mondatok torzíthatják a gyerek saját magával szembeni elvárásait.
Először a szülőnek kell oxigén
A folyamat része az is, ahogy a szülő saját magára tekint. Hiába súgnak mást az ösztöneink, a repülőn az oxigénmaszkot először magunkra kell feltennünk, és csak utána segíthetünk másnak. Ha egy anyuka azt mondja, nem veheti fel a szoknyát, mert nagy benne a feneke, vagy négyszer öltözik át, és azt mondogatja: „nem vagyok szép”, az hat a gyerekre. Eleinte nem érti, hogy az ő gyönyörű anyukájának mi baja van magával, de egy idő után azokat a pozitív visszajelzéseket is megkérdőjelezi, amelyek tőle érkeznek. Rengeteget számít az is, hogy a szülő humorral, dühvel, esetleg hárítással kezeli a problémákat vagy tudomást sem vesz róluk.
Durva dolgok a mélyben
Nagyon fontos, hogy a szülő mennyire tartja tiszteletben a gyereke testét. Borzasztó hatással van a gyerekre, ha rendszeres fizikai erőszakot szenved el vagy fél, hogy ez megtörténhet. Ez a negatív élmény legtöbbször kapcsolatba hozható a későbbi evészavarral (anorexiával, bulimiával). Ilyenkor a családi háttérben bántalmazás, brutális válás rejlik, ami széttörte a gyerek biztonságérzetét. A belső fájdalmak, sérülések jelzésére utal, ha túl fontossá válik a kinézet, túlzásba viszi a sportolást vagy megpróbálja az evéssel szabályozni vagy eltüntetni a testét, azt, ami bárkinek csábító lehet: formátlanra hízik vagy akár fogy, hogy ne legyen nőies, kívánatos, szerethető.
