Amikor azt érezzük, hogy nincsenek kézzelfogható eredményeink, mégis szubjektív életminőségünkről alkotott érzéseink a negatív tartományban vannak általában, akkor jön el annak az ideje, hogy mindenki ösztönösen kezdi alkalmazni azokat a „pótcselekvéseket, hétköznapi kényszereket”, amelyektől nyugalmat remél a szorongás ellen. Tari Annamária pszichológus, pszichoterapeuta írása.

A megküzdő stratégiák

Azokban az élethelyzetekben, ahol a stressz nem kikerülhető – munkahelyi működés, munkahely elvesztése, gyász, válás –, a legfontosabb kérdés, hogy a coping (megküzdő stratégia) és az alkalmazkodás segítségével feloldható-e az érzelmi helyzet, avagy tényleg semmilyen megoldás nem áll rendelkezésre a tehetetlen, kiszolgáltatott státus feloldásához. A mai életben napi jelenség az egzisztenciális szorongás, amely még jobban megnöveli a tehetetlenség érzését még a legerősebb személyiségű emberben is. Látszólag kevés eszköz áll a rendelkezésünkre, mégis tudnunk kell, hogy a kiszolgáltatottság érzése oldható, de ehhez aktív bevonódás, vagyis olyan döntés kell, melyet önmagunk hoztunk meg.

Coping: megküzdő stratégia, mellyel egy személyiség a számára stresszt, fenyegetettséget jelentő szituációt oldhatja. Kétféle modellje szerint beszélünk problémamegoldó és érzelmi központú működésről. Az előbbiben képesek vagyunk szem előtt tartani a helyzet alakulását és a kiváltó konfliktusra összpontosítunk, a második esetén viszont az érzelmi megkönnyebbülés elérése a cél, lényegében bármi áron. A coping stratégiák tudattalan működésűek, szoros összefüggést mutatnak a személyiség egyéb érzelmi jellemzőivel.

 

Az előbbihez tartoznak azok a megoldásmódok, melyek a váltást, változtatást célozzák, vagyis aktív döntést és konfliktusmegoldást jelentenek. A nem adaptív stratégia viszont a tudatmódosító szerek (alkohol, drog, gyógyszerek) vagy az evés tüneti alkalmazása, amely valójában nem segít, hanem csak konzerválja a meglévő állapotot. A munka és az egzisztencia feltétlen prioritása gyakran kedvez az önsorsrontó megoldásoknak, mert sokan már csak azt tűzik ki célul, hogy kicsit „megkönnyebbülhessenek”. Olykor mindegy, hogy ennek az állapotnak a szorongáscsökkentő hatása mindössze pár perc vagy csak egy óra, olyan elszántan ragaszkodunk hozzá, mintha az egyetlen lehetőség lenne a szorongás legyőzésére.

A másik szokásos út: a befelé fordulás vagy a szociális izoláció nem kedvez a személyiség énereje mobilizálásának, és nem vezet jó kilátásokhoz. Ilyenkor megszűnnek a baráti találkozások, a beszélgetések ideje és érzelmi hőfoka csökken, mert az embereknek már „ahhoz sincs kedvük, hogy felhívjanak valakit”. Az internet segít ugyan abban, hogy a verbális kommunikáció mérséklődése mellett az írásos megmaradjon, de ez nem feltétlenül a legjobb segítség, mert jóval szűkebb csatornát biztosít, és elfedi a valóságos helyzetet.

 

Kerülők, kockáztatók, hezitálók

A megküzdő stratégiák tehát tudattalan vezérlésűek, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne változtatni rajtuk. Szoros összefüggést mutatnak az önbizalom, az önértékelés mértékével, és összhangba hozhatóak a sikerorientáltság-kudarckerülés jellemzőivel. Bizonyára mindannyian láttunk már olyan embert, aki – miközben már lelépett a járdáról – érzékelte, hogy pirosra váltott a lámpa. Van, aki ilyenkor azonnal visszalép (ő elkerülő), mások hatalmas sebességre kapcsolva átrohannak (ők a kockáztatók), de sokakat látunk úgy, hogy tétován állnak. Ez utóbbi csoport a hezitáló (döntést fontolgató) érzelmi működést mutatják, a se előre, se hátra tehetetlen pozíciójába ragadva. Az élet egyéb területein sem cselekszünk másként. Döntéseinket sokszor a feszültség és a konfliktusmegoldás valamilyen képlete vezérli, tehát nem feltétlenül az értelem, hanem a felszabadulás utáni vágy.

Rendszert adó rituálék a szorongás oldására

Gyerekkorában mindenkinek kialakulnak rituáléi, melyekben szintén találunk a szorongás oldására való mozzanatokat, mint a párnacsücsök és a féltve őrzött maci dédelgetése elalváskor, ami egyben a nyugalom és a biztonság érzésének a megteremtését szolgálta. Akinek azt tanították, hogy a falatot legalább egy percig rágja, a fogmosása legalább két percig tartson, olyan folyamatokat rögzített, amelyek felnőtt korban szinte kényszeres pontossággal megismétlődnek, és fel sem merül, hogy változtasson rajtuk, mert kényelmetlenséget okozna.

Számos embernek vannak „alkalmi”, kényszeres gondolatai és cselekedetei, vagyis ismétlődő viselkedésformái. Ezek azonban nem okoznak szenvedést, és nem befolyásolják az életvitelt sem. A rituáléink többféle módon adnak szerkezetet a mindennapoknak. Ilyen fennmaradó rutin a minden reggeli kávé, az étkezési időpontok, a lefekvés ideje. De ilyenek a karácsonyi és egyéb ünnepi szokások (az újévi fogadalmak) is, amiket szintén nagyfokú ragaszkodással ismétel mindenki évtizedeken át. A szokások biztonságot adnak és jelleget az életnek, ami nyugalmat és az „énes” érzést biztosítja mindenkinek.

Nagy különbség azonban a kényszerbetegségnek diagnosztizálható állapottal szemben az, hogy ezek a fent felsorolt rituálék rugalmasan alkalmazhatók környezeti változások esetén is, és hiányuk nem okoz elviselhetetlen szorongást. Ha valaki kénytelen egyszer kihagyni az esti fogmosást, kényelmetlenül érezheti magát, de ettől még valószínűleg tud aludni, és nem forognak a fejében önemésztő gondolatok arról, milyen büntetéssel jár majd a ceremónia mellőzése.

 

Pótcselekvések és alkalmi kényszerek

Ha kicsit figyelmesebben vizsgáljuk az életünk menetét, szembeszökő, hogy az ellenőrző jellegű cselekedetek száma akkor szaporodik, amikor egyébként is fáradtabbak, feszültebbek vagyunk.

Ez azt is jelenti, hogy mindenkinek megnőtt az érzelmi teher a vállán, és a szorongástűrése rosszabb lett. Amit évekkel ezelőtt még jól toleráltunk, ma lehet, hogy indulatokat vált ki, és viszonylag gyorsan megfogalmazódik az „elegem van” érzése. Ilyen felfokozott szituációkban azután minden bizonytalanabbá válik, és ez a nyugtalanság megjelenik a kényszeresen átélt gondolatok vagy cselekedetek mennyiségének növekedésében.

• Aki evéssel szokta oldani a feszültségét, nagy valószínűséggel fütyül majd a kilói növekedésére és feloldja korábbi tilalmait, de úgy, hogy észre sem veszi, hogy „már megint majszol valamit”. Másokban akár gyerekkori vágyak is megjelenhetnek, amennyiben felsejlik a régvolt nyugalom és felelősségmentes életszakasz, amikor még csak az volt a feladatunk, hogy rendesen megegyük az uzsonnát és megtanuljuk a házi feladatot.
• Van, aki a munkahelyén egész délelőtt azon morfondírozik, vajon bezárta-e az ajtót, vagy többször is megnézi, hogy eltette-e a kulcsát, a pénztárcáját vagy a jogosítványát.
• Minden financiális nehézség ellenére előfordulhat, hogy valaki vásárolgatni kezd, olyan apróságokat, amelyekre nincs is szüksége, csak a jóérzés fontos a számára, amit az ismerős tevékenység ad. Vannak, akik ilyenkor is többet költenek a kelleténél, mások átváltanak olcsóbb üzletekre, piacra, de ragaszkodnak a szorongáscsökkentés ilyen formájához.

A szorongás és a feszültség háttértényezői

A pótcselekvések és apró kényszereink meglétét el is bagatellizálhatnánk. „Mi is a baj velük? Ártalmatlan dolgok, és csak segítenek a mindennapok túlélésében, a szorongás ellen.” Azonban nem így van, nem teljesen ártalmatlanok, és nem biztos, hogy tényleg konstruktívak! Aki hosszú éveket tölt azzal, hogy lefaragjon a kilóiból, az most olyan lendülettel indul vissza a „startmezőre”, hogy észre sem veszi. Aki az ellenőrzések mesterévé válik, olykor elvész a részletekben és szétszórttá válhat. Minél erősebben jelentkeznek az „új” szokások, annál inkább érdemes elgondolkodnunk azon, vajon mi az a tudattalan érzelmi érdek, ami ezt a pszichés manővert fenntartja, vagyis tulajdonképpen mi miatt vagyunk ennyire idegesek, ingerültek, kiábrándultak?

Ezek olyan információk önmagunkról, melyek segítenek feltárni azokat a tényezőket, amelyek rendre a szorongás vagy feszültség okozói. Aki munkaidejét egy csoki elmajszolásával kezdi és ezt már több hónapja szokásként fixálja, végiggondolhatja például, miért kell már előre jutalmaznia magát, miért okoz nyugtalanságot, ha elmarad a cselekedete?

Probléma akkor van, ha hagyjuk elhatalmasodni ezeket a jelenségeket, és túlzottan hozzájuk szokunk, ahelyett, hogy jelzésként értelmeznénk őket és figyelnénk rájuk. Ez már arról szól, hogy fokozott szükség van ezekre a ceremóniákra, vagyis nagyobb a szorongásszintünk a kelleténél. Ezt viszont nem a gázcsap vagy az ajtózár, a csoki vagy a vásárlás fogja orvosolni.

 

Itt az ideje, hogy megértsem, és változtassak!

A megküzdő stratégiáinkat fel lehet ismerni, és változtatni is lehet rajtuk, annak ellenére, hogy tudattalan vezérlésűek. Az „elegem van” érzés szintén olyan jelzés, amelynek meg kell találnunk a fenntartó tényezőit. Nem érdemes általános magyarázatokba kapaszkodnunk, mert a „nagy elméletek” ritkán tartalmaznak a konkrét személyiségre vonatkoztatható hasznos információt.

Bármilyen körülményeink legyenek is, a kutatásoknak az a tapasztalata, hogy a negatív érzelmek jelenléte, vagyis a szubjektív megítélésünk milyensége fogja eldönteni, milyen módon és eredményekkel lábalunk ki egy rossz időszakból.

A sikerorientáltság ilyenkor a legfontosabb képesség. Ami lehetővé teszi, hogy az eredeti mondatunkat folytassuk is:

Ezek is érdekelhetnek!

• STRESSZES A GYEREK – TANÍTSA MEG LEVEZETNI
• NEHÉZ SZÍVVEL – FÉLELEM ÉS SZORONGÁS
• MEDITÁCIÓ: A NYUGALOM ÖSVÉNYE