Egy szülőnek nagyon rossz látni, ha a gyermeke bánatos, rosszkedvű, feszült vagy szorongó. A legtöbbször a szülő is átveszi ezt a hangulatot, és elkezd görcsölni a gyermek rossz hangulatának az okán. Pedig a legjobb az lenne, ha mély lélegzetet véve, a lehető legtöbb nyugalmat magára erőltetve, mindent elkövetne azért, hogy oldja a gyerekben lévő feszültséget. Természetesen ez nagyon nehéz. A legtöbb kisgyermek ugyanis nem szeret a gondokról beszélgetni. Szégyelli a saját kis problémáit vagy egyszerűen nem tudja kellőképpen kifejezni magát. Pedig a legjobb az lenne, ha kibeszélné a gondjait. Azonban azzal, ha nyaggatjuk, erőltetjük, nyüstöljük a beszélgetéssel, nem megyünk semmire.
Ilyen esetben az az első feladat, hogy oldjuk a gyerekben a szorongás érzetét, és már megnyugodva próbáljuk meg újra megközelíteni a problémát. A kisgyermekeket nem könnyű megnyugtatni. Náluk ugyanis kevés egy kis hátba veregetés vagy egy csésze nyugtató tea, nem dobható be a stresszoldó masszázs vagy a habos ülőfürdő. Náluk teljesen más technikákat kell alkalmazni, ha valódi eredményt szeretnénk elérni.
Nyuszilégzés
Ezt a technikát kifejezetten 5–11 éves gyerekeknek javasolják. Nagyon jó önnyugtató légzéstechnika, amelyet érdemes akkor gyakorolni, amikor a gyerek nyugodt, így gyorsan és hatékonyan alkalmazható, ha a gyereknél eltörik a mécses, és zaklatott sírásba menekül. Nem véletlenül hívják nyuszilégzésnek. Tudják, hogyan mozgatja a nyuszi az orrát? Olyan, mintha apró, kis szimatoló mozdulatokat tenne. Gyakorolják a két rövid, egy hosszú légzést. Két apró légzés – nyuszi módra –, majd egy hosszas kifújás szájon át. Ezt gyakorlás közben színesíthetik azzal, ha a hosszú kifújásnál úgy tesznek, mintha a tenyerünkből egy puszit fújnánk a kicsi felé. Ha nyugalmi állapotban begyakorolják, a következő sírásrohamnál csak annyit kell mondani: nyuszilégzés! – és máris kezdődhet a technika alkalmazása. Egy idő után a gyerekek ösztönösen alkalmazzák és lenyugtatják saját magukat stresszes helyzetben.
Extramozgás
Amikor látja, érzi, hogy a gyerek feszült, nyugtalan vagy esetleg túl csendes és magába forduló, akkor az intenzív mozgás a legjobb terápia. Egyrészt levezetheti vele a feszültséget, másrészt felszabadulnak szervezetében a boldogsághormonok, amelyektől sokkal jobb lesz a hangulata. Nagyon jó erre a mostanában olyan népszerű trambulin, egyetlen hátránya, hogy óriási terhet ró a pénztárcára. Ugrálásra alkalmas terep hiányában játsszanak „toljuk el a falat”. Ez azt jelenti, hogy kinéznek a lakásban két szemben lévő falat. A gyerek szaladjon oda az egyikhez és próbálja meg eltolni. Majd forduljon meg és szaladjon a másikhoz. Biztassuk, hogy adja bele teljes erejét. A játéknak szimbolikus értelme is van. A gyerek képletesen feszegetheti a határait, próbálja távolabb tolni a falakat maga körül, közben pedig energiákat szabadít fel, levezeti a feszültséget.
Buborékkarate
Amikor a gyerek hisztis, csapkod, toporzékol és hirtelen semmi nem jó, kapja elő a buborékfújót. A legjobban 3–6 éves gyerekeknél működik a karatézős módszer. Fújjon egy nagy adag buborékot és biztassa a gyereket, hogy nyitott tenyérrel vagy kézfejjel üsse szét őket. Majd „Karate stop!” felkiáltással állítsa le a küzdelmet és utasítsa a gyereket, hogy maradjon egy helyben, és a lábával, könyökével, ujjbeggyel próbálja felfogni a lassan aláhulló buborékokat. Dicsérje meg a türelméért, kitartásáért, ha sikerül lassan becserkésznie a buborékokat. A végére, levezetésképpen jöhet egy újabb keményebb menet. A módszer egyik lényege a feszültség levezetése, a másik pedig a türelempróba.
Kitörni, mint egy vulkán!
„Ez a gyerek fel fog robbanni!” Amikor ez a gondolat hasít belénk, ne tétovázzunk. Robbanjunk vele. Álljunk egymással szemben, hajoljunk le úgy, hogy a karjainkat kitárjuk, mintha repülni szeretnénk. Majd apró lábdobogásokkal kezdjünk el felemelkedni, miközben mély lélegzetet veszünk. Karjainkat továbbra is dobogva emeljük a fejünk fölé, majd fújjuk ki jó erősen, akár hangosan is a levegőt. Robbanjunk, mint egy vulkán. Ezt többször is megismételhetjük, a végére akár még jót is nevethetünk együtt.
Fotó: shutterstock
Légzéstechnika
Tudományosan is igazolt, hogy a kapkodó légzés ingerli, míg a mély, lassú légzés nyugtatja az idegrendszert. Tanítsa meg a gyereket a helyes technikára. 5 éves kortól már fogékonyak erre a kicsik. Feküdjenek mindketten hanyatt, és a gyerek hasára tegyenek egy kis plüssállatot. Mondja a gyereknek, hogy vegyen egy mély lélegzetet olyan mélyről, ahonnan csak tud, és akkorát, hogy a plüssállat minél magasabbra emelkedjen. Majd lassan fújja ki a levegőt és figyelje, ahogy a játék lesüllyed. Légzés közben beszélhetnek arról, hogyan érzi magát most a kisállat. Nyugodtabb, csendesebb, lesz ettől a gyerek, talán azt is kiböki, hogy mi nyomasztja. A nyugtató légzéstechnika gyakorlását nagyon jól össze lehet kötni egy kis beszélgetéssel.
Gondűző kuckó
Jelöljenek ki a lakásban egy csendesebb helyet. Alakítsanak ki egy egészen kicsi, eldugott kuckót. Esetleg tegyenek párnákat egy régebbi fotelba vagy terítsenek takarókat egy sarokba. A lényeg, hogy ez a zug legyen a gondűző kuckó, ahová mindig akkor telepedhet a gyerek, ha bántja valami, gondolkodik vagy rágódik valamin. Akár már 5-6 éves kortól is bevezethető a módszer. Ha a szülő látja, hogy a gyereke a kuckóban van, tudhatja, hogy valamiről bizony beszélni kell. Akkor a szülő feladata, hogy menjen és hallgassa meg a gyerekét. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani azt is, ha a gyerek nem akar beszélgetni. Akkor hagyja magára, amíg ki nem jön a kuckóból, és a fenti technikák valamelyikét alkalmazva próbálja őt feloldani, megnyugtatni. Ha sikerül beszélni a gyerekkel, a beszélgetés végén jelképesen rázzák ki a plédeket, párnákat, takarókat, ezzel is bizonyítva, hogy a gondok tovaszálltak, nem várják őt ott a kuckóban a következő látogatás alkalmával.
Mindezek mellett azért azt se feledjük el, hogy a pillanatnyi stresszoldással még nem jártunk a probléma végére. Amikor a gyerek már nyugodtabb, eljött az ideje megpróbálni újra beszélgetni vele. Mivel náluk még nehezen működik a direktben leülni és beszélgetni módszer, keressünk valami csendes aktivitást. Például üljünk le rajzolni vagy kezdjünk közös sütésbe, nyissunk ki egy kifestőkönyvet. A csendes, közös tevékenység során először csak semleges dolgokról beszélgessünk vagy magáról a tevékenységről. Majd lassan, apránként tegyünk fel neki kérdéseket a hangulatára vonatkozóan. Érdeklődjünk óvodáról, iskoláról, barátokról, és nagyon figyeljünk a reakciókra. A kicsik még nem túl gyakorlottak az érzelmeik elrejtésében, egy mozdulat, egy szemöldökráncolás, egy szemvillanás elárulhatja, életük mely területén akadnak gondok. A szülő feladata, hogy erre ráérezzen. Ha a gyerek nem akar a problémáról konkrétan beszélni, továbbra se erőltessük. Az a fontos, hogy érezze, bármikor megteheti, a szülei ott lesznek és meghallgatják őt.
Amibe menekül, megmondja, hogy melyik stressztípusba tartozik
