Nem csak a felnőtteknek, már a kisgyerekeknek is akadhatnak stresszes napjaik, számos olyan apró dolog létezhet egy lurkó életében, amely nagyon felzaklatja. Fontos, hogy beszélgessen vele a szülő, illetve néhány módszert is megtaníthat neki a feszültséglevezetéshez.

Stresszes, feszült a gyerek? Tanítsd meg levezetni!

Egy szülőnek nagyon rossz látni, ha a gyermeke bánatos, rosszkedvű, feszült vagy szorongó. Előfordul, hogy a szülő is átveszi ezt a hangulatot, és elkezd görcsölni a gyermek rosszkedve miatt. Pedig a legjobb az lenne, ha mély lélegzetet véve, és a lehető legtöbb nyugalmat magára erőltetve mindent elkövetne azért, hogy oldja a gyerekben lévő feszültséget. Természetesen ez nem könnyű feladat, a legtöbb kisgyermek ugyanis nem szeret a gondokról beszélgetni. Szégyelli a saját kis problémáit, vagy egyszerűen nem tudja kellőképpen kifejezni magát. Azonban azzal, ha nyaggatjuk, erőltetjük, nyüstöljük a beszélgetéssel, nem megyünk semmire.

Ilyen esetben az az első feladat, hogy oldjuk a gyerekben a szorongás érzetét, és már megnyugodva próbáljuk meg újra megközelíteni a problémát. A kisgyermekeket nem könnyű megnyugtatni, náluk ugyanis kevés egy kis hátba veregetés vagy egy csésze nyugtató tea, nem dobható be a stresszoldó masszázs vagy a habos ülőfürdő. Más technikákat kell alkalmazni, ha valódi eredményt szeretnénk elérni.

 

Nyuszilégzés

Ezt a technikát kifejezetten 5–11 éves gyerekeknek javasolják. Nagyon jó önnyugtató légzéstechnika, amelyet érdemes akkor gyakorolni, amikor a gyerek nyugodt, így gyorsan és hatékonyan alkalmazható, ha a kicsinél eltörik a mécses, és zaklatott sírásba menekül. Nem véletlenül hívják nyuszilégzésnek. Tudod, hogyan mozgatja a nyuszi az orrát? Olyan, mintha aprócska szimatoló mozdulatokat tenne. Gyakoroljátok a két rövid, egy hosszú légzést. Két apró légzés – nyuszi módra –, majd egy hosszas kifújás szájon át. Ezt gyakorlás közben színesítheti a szülő azzal, ha a hosszú kifújásnál úgy tesz, mintha a tenyeréből egy puszit fújna a kicsi felé. Ha nyugalmi állapotban begyakoroljátok, a következő sírásrohamnál csak annyit kell mondani: nyuszilégzés! – és máris kezdődhet a technika alkalmazása. Egy idő után a gyerekek ösztönösen alkalmazzák, és lenyugtatják saját magukat stresszes helyzetben.

 

Extra mozgás

Amikor látod, érzed, hogy a gyerek feszült, nyugtalan vagy esetleg túl csendes és magába forduló, akkor az intenzív testmozgás a legjobb terápia. Egyrészt levezetheti vele a feszültséget, másrészt felszabadulnak szervezetében a boldogsághormonok, amelyektől sokkal jobb lesz a hangulata. Nagyon jó erre a mostanában olyan népszerű trambulin. Ugrálásra alkalmas eszköz hiányában játszatok „toljuk el a falat”. Ez azt jelenti, hogy kinéztek a lakásban két szemben lévő falat. A gyerek szaladjon oda az egyikhez, majd próbálja meg eltolni. Aztán forduljon meg és szaladjon a másikhoz. Biztasd, hogy adja bele teljes erejét. A játéknak szimbolikus jelentése is van: a gyerek képletesen feszegetheti a határait, próbálja távolabb tolni a falakat maga körül, közben pedig energiákat szabadít fel, levezeti a feszültséget.

 

6 tipp, hogy megszeresse a gyerek a zöldségeket!

 

Buborékkarate

Amikor a gyerek hisztis, csapkod, toporzékol és hirtelen semmi nem jó, kapd elő a buborékfújót. A legjobban 3–6 éves gyerekeknél működik a karatézős módszer. Fújj egy nagy adag buborékot, és biztasd a gyereket, hogy nyitott tenyérrel vagy kézfejjel üsse szét őket. Majd „Karate stop!” felkiáltással állítsd le a küzdelmet, kérd meg a gyereket, hogy maradjon egy helyben, és a lábával, könyökével, ujjbeggyel próbálja felfogni a lassan aláhulló buborékokat. Dicsérd meg a türelméért, kitartásáért, ha sikerül lassan becserkésznie a buborékokat. A végére, levezetésképpen jöhet egy újabb keményebb menet. A módszer egyik lényege a feszültség levezetése, a másik pedig a türelempróba.

 

Kitörni, mint egy vulkán!

„Ez a gyerek fel fog robbanni!” Amikor ez a gondolat hasít beléd, ne tétovázz, „robbanj„ vele! Álljatok egymással szembe, hajoljatok le úgy, hogy a karjaitokat kitárjátok, mintha repülni szeretnétek. Majd apró lábdobogásokkal kezdjetek el felemelkedni, miközben vegyetek mély lélegzetet. Karjaitokat továbbra is dobogva emeljétek a fejetek fölé, majd fújjátok ki jó erősen, akár hangosan is a levegőt. Ezt többször is megismételhetitek, a végére akár még jót is nevethettek együtt.

Légzéstechnika

Tudományosan is igazolt, hogy a kapkodó légzés ingerli, míg a mély, lassú légzés nyugtatja az idegrendszert. Tanítsd meg a gyereket a helyes technikára, 5 éves kortól már fogékonyak erre a kicsik. Feküdjetek mindketten hanyatt, és a gyerek hasára tegyetek egy kis plüssállatot. Mondd a gyereknek, hogy vegyen egy mély lélegzetet olyan mélyről, amilyen mélyről csak tud, és akkorát, hogy a plüssállat minél magasabbra emelkedjen. Majd lassan fújja ki a levegőt, és figyelje, ahogy a játék lesüllyed. Légzés közben beszélhettek arról, hogyan érzi magát most a kisállat. Nyugodtabb, csendesebb lesz ettől a gyerek, talán azt is kiböki, hogy mi nyomasztja. A nyugtató légzéstechnika gyakorlását nagyon jól össze lehet kötni egy kis beszélgetéssel.

 

Gondűző kuckó

Jelölj ki a lakásban egy csendesebb helyet. Alakíts ki egy egészen kicsi, eldugott kuckót. Esetleg tegyél párnákat egy régebbi fotelba, vagy teríts takarókat egy sarokba. A lényeg, hogy ez a zug legyen a gondűző kuckó, ahová mindig akkor telepedhet a gyerek, ha bántja valami, gondolkodik vagy rágódik valamin. Akár már 5-6 éves kortól is bevezethető a módszer. Ha a szülő látja, hogy a gyereke a kuckóban van, tudhatja, hogy valamiről bizony beszélni kell. Akkor a szülő feladata, hogy odamenjen és meghallgassa meg a gyerekét. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani azt is, ha a gyerek nem akar beszélgetni. Akkor hagyd magára, amíg ki nem jön a kuckóból, és a fenti technikák valamelyikét alkalmazva próbáld őt feloldani, megnyugtatni. Ha sikerül beszélni a gyerekkel, a beszélgetés végén jelképesen rázzátok ki a plédeket, párnákat, takarókat, ezzel is bizonyítva, hogy a gondok tovaszálltak, nem várják őt ott a kuckóban a következő látogatás alkalmával.

 

Beszélgetés a nyugodt közös elfoglaltság során

Mindezek mellett azért azt se feledjük el, hogy a pillanatnyi stresszoldással még nem jártunk a probléma végére. Amikor a gyerek már nyugodtabb, eljött az ideje megpróbálni újra beszélgetni vele. Mivel náluk még nehezen működik a direktben leülni és beszélgetni módszer, keressetek valami csendes aktivitást. Például üljetek le rajzolni, vagy kezdjetek közös sütésbe, nyissatok ki egy kifestőkönyvet. A csendes, közös tevékenység során először csak semleges dolgokról beszélgessünk vagy magáról a tevékenységről. Majd lassan, apránként tegyél fel neki kérdéseket a hangulatára vonatkozóan. Érdeklődj óvodáról, iskoláról, barátokról, és nagyon figyelj a reakciókra. A kicsik még nem túl gyakorlottak az érzelmeik elrejtésében, egy mozdulat, egy szemöldökráncolás, egy szemvillanás elárulhatja, hogy életük mely területén akadnak gondok. Ha a gyerek nem akar a problémáról konkrétan beszélni, továbbra se erőltesd. Az a fontos, hogy érezze, bármikor megteheti, a szülei ott lesznek és meghallgatják őt.

 

Tilos! Ezért nem ihatnak energiaitalt a gyerekek!

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.