Edzés, biszexualitás, abortusz, dohányzás, külön bankszámla... megosszuk-e titkainkat? Nők mesélnek a titkaikról.

Elhallgatott igazságok – Női titkok

„A barátom azt hiszi, járok edzeni, pedig nem”
KATA, 37 ÉVES

A kedvesem az egészséges életmód híve, rendszeresen jár edzőterembe, de otthon is edz, futni, úszni jár. Én nem vagyok egy sportlady, és ezt nem is titkoltam előtte soha. Ő munka után még edzeni megy, én találkozom a barátaimmal, moziba, kiállításra megyek, vacsorát főzök vagy egyszerűen csak fekszem a kanapén és olvasok… Mindezt úgy, hogy soha nincs rajtam egy deka súlyfelesleg sem. Na igen, genetika, szerencsére. Teljesen úgy tűnt, elégedett ezzel, mígnem néhány hónapja vett nekem egy bérletet. Azt kérte, legalább hetente kétszer mozogjak… az az igazság, hogy egyszer mentem el jógázni, azóta a húgom jár a bérletemmel tornázni. Még nem vallottam be, hogy ez nem az én világom…

„Nem tudja, hogy biszexuális vagyok”
AMANDA, 28 ÉVES

Attól félek, hogy nem akar többé velem lenni a barátom, ha elmondom neki, hogy előtte egy lányba voltam szerelmes. Bár jobb lenne, ha őszinte lennék vele, mégsem sikerült még rávennem magam, hogy elmondjak mindent őszintén. A titkom egyébként mérgezi a kapcsolatunkat, hiszen emiatt nem igazán tudom átadni magam a szerelemnek, tele vagyok kérdésekkel önmagammal kapcsolatban, és már abban sem vagyok biztos, hogy hogyan viszonyulok a nőkhöz.

„Volt egy abortuszom”
LAURA, 35 ÉVES

Nyolc éve vagyunk házasok, és még mindig nem mondtam el neki, hogy az előző nagy szerelmemtől babát vártam, akit aztán el kellett vetetnem. Ez egy szörnyű, nyomasztó titok, amit már nagyon régóta cipelek, magam sem tudom, miért. Ráadásul minél több idő telik el, annál rémesebb a helyzet, hiszen semmi okom nincs a hallgatásra. Tudom, hogy nem ítélkezne, de abban biztos vagyok, hogy nem értené, miért nem beszéltem erről soha.

„Nem volt még orgazmusom”
HANNA, 44 ÉVES

A második házasságomban élek, és a férjem nem sejti, hogy gyakorlatilag sosincs orgazmusom. Mindig hazudom a gyönyört, csak azért, hogy neki ne sérüljön az egója – és hogy békén hagyjon. Az első férjemnek ugyanis bevallottam, hogy nehezen jutok fel a csúcsra, és ő nagyon keményen próbált segíteni ezen – hogy ilyen képletesen fogalmazzak. Belefáradtam az állandó kísérletezésbe, a házasságunk is ráment erre. Még egyszer nem csinálom ezt végig.

„A férjem úgy tudja, abbahagytam a dohányzást”
KATI, 35 ÉVES

Amikor elkezdtünk randizni, erős dohányos voltam. Elmondta, hogy ő nem dohányzik, de az egész családja füstöl, úgyhogy annyira nem zavarja a dolog. Amikor összeköltöztünk, arra kért, próbáljam abbahagyni a cigizést. Néhány hónapig sikerült is, de aztán visszaszoktam. Napi 1-2 cigit szívok a munkahelyemen, amiről neki fogalma sincs. Szerencsére, mert különben nagyon dühös lenne rám.

„Van egy külön számlám”
BEA, 45 ÉVES

Igen, a közös bankszámlánkon kívül van egy olyan is, ami csak az én nevemen van és amire minden hónapban beteszek néhány ezer forintot. Semmi sem indokolja, hogy titkolózzak a férjem előtt, mégis így alakult. Talán azért, mert anyám mindig is anyagilag kiszolgáltatott helyzetben élt, és félek, hogy egyszer én is ilyen helyzetbe kerülök.

AMIKOR A STRESSZTŐL BETEG A GYOMOR

8 PASITITOK AMIT A FÉRFIAK SOSEM VALLANÁNAK BE

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!
Nyári lábápolás – Így készítsd fel a lábad a szandálszezonra
Ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy kerülnek elő a nyitott cipők, szandálok és papucsok is – ilyenkor pedig a lábaink fokozott figyelmet igényelnek.
Miért lehet a fehérje a tudatos diéta alappillére?
Akár alakformálás, akár életmódváltás a cél, a tudatos diéta nemcsak a lemondásokról szól. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk, mit, mikor és miért eszünk.
Diétás csokoládémousse almával – egyszerű, gyors, isteni
Imádod a csokit, de nem akarsz bűntudatosan kanállal enni egy tábla után? Próbáld ki ezt a könnyű, diétás csoki mousse-t almából és valódi olvasztott csokoládéból! Természetes, gyors és krémes desszert, ami egyszerre kényeztet és kíméli az alakod.
Diétás édesség hőségriadóra: fagyos gyümölcsös szelet sütés nélkül
Nincs sütés, nincs bűntudat, csak hűsítő élvezet: ez a bogyós joghurtszelet a nyár diétás kedvence lesz, amit bármikor összedobhatsz, ha megkívánsz valami édeset!
Miért nem tűnik el a hasi zsír? Ezt kell tenned, ha lapos hasat szeretnél
Téged is zavar a makacs úszógumi a derekadon? Hiába edzel kitartóan és figyelsz az étkezésre, a hasi zsír mégsem akar eltűnni? Nem vagy egyedül – nézd meg, mi állhat a háttérben, és mit tehetsz érte, hogy végre búcsút inthess a pluszkilóknak!
Lendülj formába idén a legjobb vízi sportokkal!
Mozognál, de a gondot okoz a nyári hőség? Akkor válassz a vízi sportok közül. Nézd meg, hogyan maradhatsz aktív a fülledt napokon is!

Ajánlataink