Elég, ha érezzük a magunk erejét vagy fontos az is, hogy a külvilág lássa? Miből épülnek fel ezek a jelzők? Pusztán látható dolgokból? Tényleg úgy igaz, hogy ami az egyiknek természetes, az a másiknak kiváltság?
Általános elgondolás, hogy erősnek az számít, aki megbirkózik a mindennapok gondjaival, irányítani tudja saját, esetleg mások életének alakulását.
Embert próbáló feladat
Az erő lehet fizikai vagy lelki. Mindkettőért keményen kell küzdeni. Bár komoly fizikai erőre szert lehet tenni pár év alatt, lelki erősségre már annál kevésbé. A lelki erősség elérése nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé, a sérelem, a fájdalom, a gyarlóság, a félelem, az önelégültség, a büszkeség stb. állandó kísérői életünknek, ilyen irányú törekvéseinket pedig folyton áthúzzák.
Ha valaki mégis sikeresen eléri, akkor is embert próbáló feladattal áll szemben. Nem mutatványszerű feladat; lemondani a kicsinyességről, bátornak lenni saját érzelmei kifejezésében, nem szégyellni gondolatait, töprengéseit, kedvességet érezni, adni abban a pillanatban, amikor tombolni is lehetne, sértésre könnyedén jótettel válaszolni.
Szinte hihetetlen, de mégis léteznek olyan emberek, akik a bosszúállást nem tekintik a saját igazságszolgáltatásuknak, akinek soha nem a keményszívűség a nyerő lapjuk egy ellenük indított játszmában, hanem a békülés képessége. Akiknek a visszavágás lehetősége érdektelen, egyszerű magamutogatás, mert ehhez nem kell erő, csak indulat és bosszúvágy. Az erősség azt jelentheti, hogy lehetőségem van az életemben negatívumot elkövetni, még akár büntetlenül, kitudódás nélkül is, de nem teszem meg. Még akkor sem, ha ez valamiféle lelki kielégülést okozna.
Így lehet a legerősebb a leggyengébb…
Mindent összevetve: mennyivel könnyebb az emberek előtt erősnek lenni, mint saját magunk előtt. Mennyivel könnyebb elhitetni másokkal a jót vagy akár a rosszat, mert tetteinket, külsőnket, reakcióinkat láthatja bárki, beszédünket hallhatja bárki, de gondolataink, vágyaink, érzéseink, sóvárgásaink rejtve maradnak. Millió dolog van, amiről csak saját magunk tudunk, amit soha nem osztunk vagy osztanánk meg másokkal magunkról.
Ezen rejtett lényeges dolgok nélkül foglalunk állást valakiről, ha megállapítjuk annak erősségét vagy gyengeségét. Ha tettei alapján erősnek tűnik, akkor nyilván az is, ha gyengének, akkor az. Amennyit látunk, hallunk egy emberből, embertől, ez nem ítélhető meg. Holott a tettek mögött rejtőzhet, végtelen lelki gyengeség vagy akár mérhetetlen lelki erősség is. Így lehet a legerősebb a leggyengébb, a leggyengébb pedig a legerősebb.
