Miben mutatkozik meg és mivel mérhető egy ember lelki ereje? Ki az erős és ki a gyenge? Tény vagy képzelet az egész? Miben mutatkozik meg a gyengeség? És miben az erősség? Dicsőség az egyik, szánalom a másik? Szendrei Ildikó írása.

Erősség vagy gyengeség?

Elég, ha érezzük a magunk erejét vagy fontos az is, hogy a külvilág lássa? Miből épülnek fel ezek a jelzők? Pusztán látható dolgokból? Tényleg úgy igaz, hogy ami az egyiknek természetes, az a másiknak kiváltság?

Általános elgondolás, hogy erősnek az számít, aki megbirkózik a mindennapok gondjaival, irányítani tudja saját, esetleg mások életének alakulását.

 

Embert próbáló feladat

Az erő lehet fizikai vagy lelki. Mindkettőért keményen kell küzdeni. Bár komoly fizikai erőre szert lehet tenni pár év alatt, lelki erősségre már annál kevésbé. A lelki erősség elérése nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé, a sérelem, a fájdalom, a gyarlóság, a félelem, az önelégültség, a büszkeség stb. állandó kísérői életünknek, ilyen irányú törekvéseinket pedig folyton áthúzzák.

Ha valaki mégis sikeresen eléri, akkor is embert próbáló feladattal áll szemben. Nem mutatványszerű feladat; lemondani a kicsinyességről, bátornak lenni saját érzelmei kifejezésében, nem szégyellni gondolatait, töprengéseit, kedvességet érezni, adni abban a pillanatban, amikor tombolni is lehetne, sértésre könnyedén jótettel válaszolni.

Szinte hihetetlen, de mégis léteznek olyan emberek, akik a bosszúállást nem tekintik a saját igazságszolgáltatásuknak, akinek soha nem a keményszívűség a nyerő lapjuk egy ellenük indított játszmában, hanem a békülés képessége. Akiknek a visszavágás lehetősége érdektelen, egyszerű magamutogatás, mert ehhez nem kell erő, csak indulat és bosszúvágy. Az erősség azt jelentheti, hogy lehetőségem van az életemben negatívumot elkövetni, még akár büntetlenül, kitudódás nélkül is, de nem teszem meg. Még akkor sem, ha ez valamiféle lelki kielégülést okozna.

 

Így lehet a legerősebb a leggyengébb…

Mindent összevetve: mennyivel könnyebb az emberek előtt erősnek lenni, mint saját magunk előtt. Mennyivel könnyebb elhitetni másokkal a jót vagy akár a rosszat, mert tetteinket, külsőnket, reakcióinkat láthatja bárki, beszédünket hallhatja bárki, de gondolataink, vágyaink, érzéseink, sóvárgásaink rejtve maradnak. Millió dolog van, amiről csak saját magunk tudunk, amit soha nem osztunk vagy osztanánk meg másokkal magunkról.

Ezen rejtett lényeges dolgok nélkül foglalunk állást valakiről, ha megállapítjuk annak erősségét vagy gyengeségét. Ha tettei alapján erősnek tűnik, akkor nyilván az is, ha gyengének, akkor az. Amennyit látunk, hallunk egy emberből, embertől, ez nem ítélhető meg. Holott a tettek mögött rejtőzhet, végtelen lelki gyengeség vagy akár mérhetetlen lelki erősség is. Így lehet a legerősebb a leggyengébb, a leggyengébb pedig a legerősebb.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.