Az erős fény, a hangos zene, a tömeg, a zsibongás – gyakorlatilag szinte minden, ami a 21. századi embert körülveszi – egy érzékeny ember számára nehezen elviselhető. Mint ahogyan sok más erőteljes inger is, például, egy hosszúra nyúló, mozgalmas nap is megterhelheti „finoman huzalozott” idegrendszerét. Az érzékeny emberek másként reagálnak a világ dolgaira, ugyanakkor sokkal több árnyalatot érzékelnek, mint a többség. Hogyan élhetnek harmóniában a külvilággal és önmagukkal ezek az értékes, mély belső életet élő emberek?

Érzékenyen e zajos világban

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat elé állítja őket az élet, hiszen világunk nem az ő érzékenységükre van szabva. Életünk minden területét betölti a versengés, a teljesítmény-központúság, a szerzés szelleme, áthatja a kommunikációnkat, az érzelmi életünket, a tevékenységeinket, az emberi kapcsolatainkat. A nagyon érzékeny emberek, vagy ahogyan a téma szakértője, Elaine N. Aron pszichoterapeuta nevezi őket: a szuperérzékenyek természetüknél fogva távol állnak e zajos „méhkastól”. Többségük introvertált – befelé forduló –, de vannak extrovertált beállítottságúak is közöttük.

AZ ÉRTÉKEK TUDATOSÍTÁSA

Nagyon fontos, az érintettek tisztában legyenek azzal, hogy nem problémásak és nem „kevesebbek”, mint a nem érzékeny többség, sőt nagyon sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek – például képesek bizonyos helyzetek, lelki rezdülések finom érzékelésére –, amivel mások nem. Ha a külvilág nem veszi észre ezeket az értékeket, akkor érdemes tudatniuk a többiekkel, hogy e kincsek bennük vannak és a külvilág hasznára lehetnek. Azt is jó, ha elmondják adott esetben, hogy az az ingertenger, ami épp körülveszi őket, számukra már túl sok, ezért félrevonulnak vagy eltávoznak a helyszínről.

A megfelelő kommunikáció azért lényeges, mert a többségnek nincsenek olyan érzékeny „csápjaik” – mint nekik –, amelyekkel érzékelnék a bennük zajló érzelmi folyamatokat. A kevésbé vagy nem érzékeny emberek pedig például azzal segíthetnek a szuperérzékenyeknek, hogy szülőként, társként, munkaadóként biztonságos környezetet teremtenek számukra, ahol szeretetteli, elfogadó légkörben élhetnek és dolgozhatnak. Olyan közeget, ahol nem kell megtagadniuk, elfojtaniuk valódi énjüket és zavartalanul kibontakoztathatják azokat a képességeiket, amelyek fokozott érzékenységükből fakadnak.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.