Az idő csak megy és megy…
Miről szól a halogatás lélektana? Élete során gátak tömegeit építi fel a problémaorientált ember. Ezek a gátak akadályozzák abban, hogy egy-egy problémán könnyedén túljusson, hogy megtapasztalja a létezés szélesebb spektrumait, hogy kiteljesedhessen. A legnagyobb hibát ott követi el önmagával szemben, hogy a megoldandó helyzetekben nem lehetőséget lát, hanem bosszankodásra okot adó problémát. Ezért ilyenkor érdemi lépések helyett megijed, bosszankodik, panaszkodik, belesüllyed az önsajnálat mocsarába. Szereti elemezgetni, ízekre szedni a kialakult helyzetet, és hosszasan lamentál azon, hogyan is juthatott idáig.
Egyetlen tökéletes megoldásra vágyik, és míg ezen ábrándozik, az idő csak megy és megy, a helyzet nem változik, a probléma nem oldódik meg. Ha kitalál valamilyen megoldást, ahhoz általában ragaszkodik. Kudarc esetén pedig nem ismeri be a saját hibáját, a külvilágot okolja a kialakult helyzetért. Cselekvés helyett sokszor inkább a halogatás mellett dönt, a passzivitást választja, és megmentőre vár. Ám amíg várakozik, az élet vonata elsuhan mellette. A múlt negatív tapasztalásai lesznek a jövője építőkövei, így nem csoda, hogy az építmény, amit felépít belőle, újra és újra összedől. A megoldásfókuszú emberrel ellentétben az életében bekövetkező változásokra nem „barátként” tekint, nem a tanulási lehetőséget látja bennük, hanem csak az akadályokat.
Nem csak tervez, de meg is valósít
Akinek a megoldások keresése az élete hajtómotorja, nem kesereg, nem ragad bele aktuális problémájába, hanem már az első pillanattól kezdve azt fontolgatja, mit és hogyan tegyen ahhoz, hogy a probléma körén kívül kerüljön. Kreatívan áll a megoldás kereséséhez, több ötlet közül választja ki azt, amelyiket az adott helyzetben a legoptimálisabbnak véli. A rugalmasság szintén nagy erénye, nem ragaszkodik görcsösen a tervéhez, lehet, hogy idővel, egy új helyzet megjelenésével változtat addigi megoldásán. A megoldásorientált ember nem elégszik meg az elgondolásokkal, meg is valósítja tervét. Ha nem jár sikerrel, levonja a tanulságokat és továbblép. Életrevaló, célokat tűz ki magának, a jövőjét tudatosan tervezi. Bízik önmagában, és ha úgy látja, hogy egy adott helyzetben egyedül nem boldogul, nem szégyell segítséget kérni.
Lehetőség vagy gátló erő?
Nem mindegy, hogy egy-egy élethelyzethez hogyan közelítünk, miként vélekedünk róla. Lehetőségként tekintünk-e rá vagy épp ellenkezőleg, gátló erőket látunk mögötte. Az élet viharaiban megedzett lélek megérleli, kikristályosítja magában a tapasztalatai által nyert bölcsességet. A krízisek, a kihívások, az általunk negatívnak bélyegzett történések szolgáltatják a lehetőséget e bölcsesség megérlelődéséhez. A megoldásra fókuszáló ember lehetőségként tekint ezekre a helyzetekre, jutalma pedig a probléma megoldásán túl a fejlődés magasabb szintjeinek elérése.
Átalakulás elfogadással
A változás a lét legfőbb jellemzője, ezért aki a jövőben a problémákra fókuszálás helyett inkább a lehetséges megoldásokra szeretne összpontosítani, annak először is el kell fogadnia a folytonos változás tényét. Ez a halogatás lélektana szempontjából azért nagyon fontos, mert ha tudatosítja magában a változás létjogosultságát, akkor már eleve nem úgy tekint az esetleges problémákra, mint egy ellenségre, aminek semmi keresnivalója nincs az életében, hanem képes üdvözölni őket. De miért is üdvözölje őket? Mert valójában minden probléma, válság, veszteség mögött van valamiféle nyereség, még a legfájóbb megtapasztalások is rejtenek magukban a fejlődésünket szolgáló ajándékokat. Ilyen eset például az, amikor valakinek sok-sok év együttélés után meghal a társa, és a hirtelen rászakadt egyedüllétben olyan, önmaga számára addig rejtve maradt tulajdonságai kerülnek napvilágra, melyekről álmodni sem mert. Lényeges az is, hogy a problémák jelentkezésekor ne higgyen a felmerülő gondolatoknak, amelyek azt sugallják, hogy az előállt helyzetet nem képes megoldani. Ne ruházza fel erővel, ne adjon hatalmat ezeknek az elmeszüleményeknek, hanem egyszerűen csak figyelje meg és engedje el őket, így legyőzhető a halogatás is.
Lássunk rá létünk színpadára!
Életünk eseményeire érdemes más, az egész történetet egyben és egyszerre, globálisan látó szemmel nézni, hogy ezen túl már ne problémának lássuk azokat. A kialakult helyzetet figyeljük meg úgy, mint ahogyan egy rendező teszi azt a színdarab előadásakor. De ne csak a rendező szemével nézzünk rá, hanem a főszereplőével is, hiszen életünk színdarabjának jó esetben egyben a rendezői és a főszereplői is mi vagyunk. Mintegy kívülállóként így ráláthatunk azokra a mozzanatokra, amelyeket érdemes volna kicsit másképp rendezni, illetve eljátszani ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat a szerepünkben és hogy önmagunk és mások számára is élvezetes játék kerekedjen ki a darabból. A rendezői székben ülve már sokkal tágabb rálátásunk nyílik a történetre, a játékra, s olyan összefüggéseket is megláthatunk, amelyeket addig nem akartunk vagy nem tudtunk észrevenni. Innentől kezdve aztán már nem a külvilágot hibáztatjuk majd, ha például nem érezzük jól magunkat az életünk színpadán, hanem vállaljuk a felelősséget, és igyekszünk úgy játszani, hogy az önmagunk és mások számára is boldogságot hozó, felemelő, a belső átalakulást szolgáló élmény legyen.
EZ IS ÉRDEKELHET:
- Úton a belső béke felé
- A titok, amire az önbizalom és az önbecsülés épül: a dicséret
- Hol lakik a boldogság? Amit a boldog tud, azt a boldogtalan nem…
