A sírás mint feszültségoldó szelep
Van, aki csak otthon, egyedül képes sírni, mások baráti társaságban is, van, akinek szégyenteljes iskolai emlékei vannak kicsúfolással és rossz érzésekkel, és ismerünk olyanokat is, akik bárhol és bármikor. A könnyek árja tehát megindul, de nem mindenkinél és nem egyformán. Hagyományosan nem jegyezzük férfias megnyilvánulásként, ha valaki sír, miközben egy férfi lelkében is érzelmek hullámzanak feszült helyzetekben, elérzékenyülhet és félhet is akár. Ettől még nem veszít az erejéből, épp ellenkezőleg. A könnyekkel érzelmeket kommunikálunk. Nagyon fontos jelzés ez. Mikor egy arcon gurulnak a cseppek, tudhatjuk, felfüggesztődött a tudatos kontroll, amit a nevelés (és az ezen keresztül kialakult belső férfikép) inkább erősítene.
A férfiak és az érzelmek
Feminista tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a fiúk és a lányok fejlődése teljesen más. A lányokat általában arra ösztönzik, hogy megőrizzék anyjukhoz való kötődésüket, míg a fiúkat arra, hogy sokkal egyértelműbb leválásra törekedjenek. A fiúknak tehát ahhoz, hogy férfiassá váljanak, érzelmileg önállóvá kell válniuk, az anyai kötődést elengedve. Kötetnyi irodalma van annak, milyen fontos, hogy egy felnőtt férfi ne legyen anyámasszony katonája, ne csüngjön az édesanyján és álljon a saját lábán. Mindez komoly feladat egy kisfiúnak, aki ugyanolyan intenzitással kapcsolódik az anyjához, mint egy kislány. Mégis, másfajta elvárásokkal találkozik már kiskamasz korától kezdve, amikor azt hallja: „ne bőgj, nem vagy te kisbaba!”
Egyes nők megesküdnének rá, hogy a férfiaknak nincs lelkük, mások csak biztosak abban, hogy ha van, az sötét. Abban azonban szinte teljes az összhang, hogy a férfiak kevésbé érzékenyek. Klinikai tapasztalatok azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy az érzékenység nem a nemtől, hanem az adott személy karakterétől függ. Léteznek túlérzékeny férfiak éppúgy, ahogyan érzéketlen nők is. Az érzékenység természete nemcsak a hisztiben rejlik. Ahhoz, hogy valaki megküzdjön egy konfliktussal, problémával vagy fájdalommal, sokféle energiára van szüksége: pszichés energiára, vagyis én-erőre, ami a jól integrált énre, jó önértékelésre és önbizalomra jellemző. Bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk is, tudattalanul mindig ezeket mozgósítjuk.
A hétköznapi érzékenység ezzel kapcsolatos: arról szól, hogy a küzdés közben ki mennyire sajnáltatja magát, mennyire jajveszékel. Férfinél, nőnél egyaránt azt jelzi, hogy mennyire képes az adott illető a döntéseivel, a kialakult helyzettel kapcsolatos felelősségét megítélni és elfogadni. A különféle élethelyzetek létrejöttében ugyanis – noha ezt nem szívesen valljuk be magunknak – pontosan derékig állunk benne, nem játszhatjuk el Hófehérke szerepét. A túlérzékenység azonban már túl van az optimális tartományon. talán annyiban függ a nemektől, hogy a hagyományos férfiszerepeket feltételezve, elvárjuk egy férfitól, hogy olyan legyen, mint álmaink férfija, aki „kivont karddal megy az ellen ellen”, haja lobog a szélben, és fogával elkapja a golyót.
Ehhez képest a férfiak is emberből vannak, a földön járnak, és vagy meg tudnak birkózni egy szituációval, vagy nem. A társadalmi elvárások azonban jobban nyomják: a férfi akkor tökéletes, ha rezzenéstelen arccal tűri a konfliktusokat vagy a fájdalmas problémákat. Sok fiatal férfin látni, hogy komolyan el is hiszi ezeket a mintákat és megpróbál megfelelni.
