Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor a zsúfolt bevásárlóközpontban egy dühöngő kisgyermek tombol a földön fekve, miközben zaklatott anyukája vagy apukája kétségbeesetten próbálja megnyugtatni és elterelni a figyelmét. Természetesen mindezt közönség előtt, hiszen a többi vásárló rosszallóan nézi a jelenetet, és megjegyzéseket tesz: „Milyen szülő az ilyen, képtelen megnevelni a gyerekét!”

Hiszti minden mennyiségben

Miből lesz a cserebogár?

A szülők valamikor a gyermekük két- és hároméves kora között szinte kivétel nélkül megtapasztalják, milyen érzés tehetetlenül szemlélni egy őrjöngő apróságot. A dühkitörések nagyon gyakoriak ebben az életkorban. Ez az a korszak, amikor egyre növekszik a gyerek igénye az önállóságra, miközben a szülőkhöz is szorosan kötődik. A függetlenség igénye természetes, hiszen ekkor jutnak a gyermekek olyan új készségek és képességek birtokába, amelyek lehetővé tesznek bizonyos fokú önállósodást. Az első évben a szülők számára a baba maga a boldogság: szoros kötődés alakul ki, szeretetteljes kapcsolat.

Ebben a kényelmes állapotban nagyon kevés konfliktus van a szülők és a gyermekek között. A második év azonban jelentős változásokat hoz: a gyerek megtanul járni, először csak rövid időre és bátortalanul, később egyre inkább „eltávolodik” a szülőktől, miközben persze továbbra is az jelenti a biztonságot, ha látja az anyukáját vagy az apukáját és hallja a hangjukat. Ahogy múlik az idő, ez is megváltozik. 18 hónaposan már nemcsak menni tud a gyermek, hanem szaladni, futni is, amely lehetővé teszi, hogy egyre nagyobb legyen a távolság a baba és a szülők között. Ezen túlmenően pedig új kognitív képességek birtokában képes megoldani olyan komoly problémákat is, mint például annak kitalálása, miként másszon fel a székre vagy hogyan üljön fel a konyhapultra. Már képes kommunikálni verbálisan is, el tudja magyarázni, mit szeretne.

Új érzések, vágyak

Mindamellett, hogy a gyermek rengeteg új dolgot tanul elképesztően rövid idő alatt, jelentősen bővül az érzelmi élete is. Megjelennek benne új érzések, vágyak. Szüksége van arra, hogy megvizsgálja az őt körülvevő világot, magabiztos és független legyen, és kifejezze az örömét az új tapasztalatokért. Ugyanakkor dühös és csalódott lesz, ha a vágyai beteljesülését apja vagy anyja megakadályozza. Először szembesül azzal, hogy a szülők határokat szabnak az ő tevékenységének. Az összecsapás elkerülhetetlen, hiszen továbbra is szüksége van a szülőkre, de az önálló felfedezésekre is. Ezeknek a látszólag ellentétes szükségleteknek a kielégítése időnként intenzív kitöréseket eredményez.

A szülő feladata, hogy segítse a gyermekének megismerni a világot, miközben korlátokat állít fel. Ezeknek a korlátoknak a hatására kezd el fejlődni a gyerek önkontrollja. A legfontosabb tehát egy biztonságos háttér megteremtése, a határok szigorú kijelölése és a kommunikáció. A lényeg pedig az, hogy a határok létrehozása nem büntetés, hanem a gyermekek segítése a fejlődésben.

Határok kijelölése

Hogyan kell kijelölni a határokat? Nem egyszerű feladat, a gesztusok és a jelzések segítenek. Ha a gyerek olyat csinál, amit nem lenne szabad, nézzen a szemébe, és határozottan mondja azt, hogy „nem”. Tegyük fel, hogy a gyermeke a dohányzóasztalon hagyott magazint lapozgatja, majd hirtelen elkezdi kitépkedni belőle a lapokat. Valószínűleg már sokszor megbeszélték, hogy a képeket ő is megnézheti, de széttépni nem szabad az újságot. Nézzen a szemébe, mutasson rá a szétszakadt lapokra és enyhén emelkedett hangon, határozottan mondja azt, hogy „nem”.

Ha a gyerek folytatja, ismételje meg a kérést. Ha erre sem reagál, vegye el tőle a magazint. Nagy valószínűséggel a gyermek sírni kezd, talán még toporzékolni is fog. Most jön a nehéz feladat: megértetni, hogy nem büntetni akarja őt. Lássuk be, a lapok eltépése igazán jó móka volt, gyermeke joggal mérges, hogy a szórakozásának vége szakadt. Miközben simogatja a hátát, mondja el neki, hogy ön megérti, mit érez. „Haragszol, amiért elvettem a magazint, ugye? De megegyeztünk, hogy újságot, könyvet nem tépsz szét.” Amikor megnyugodott, visszaadhatja a magazint, megerősítve, hogy az oldalakat nem lehet széttépni.

Ezek is érdekelhetnek

Rejtett kalóriák: mutatjuk, miért nem indul el a fogyásod
Ha fogyni szeretnél, érdemes odafigyelned azokra a rejtett kalóriákra, amelyek észrevétlenül hátráltathatják a céljaid elérését. Olyan ételek és italok is akadályozhatják a fogyást, amelyeket sokan egészségesnek gondolnak.
A lapos has titka: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban
Lehet, hogy te is szeretnél megszabadulni néhány pluszkilótól, vagy esetleg lapos hasra vágysz. A jó hír, hogy néhány hét alatt, megfelelő mozgással és étrenddel látványos eredményeket érhetsz el.
Szilvia fél év alatt húsz kilót fogyott
Nagyné Soltész Szilvia életében a gyerekkori évekhez hasonlóan, 40 felett is kulcsfontosságú lett a rendszeres sport és az egészséges fogyás. Amellett, hogy fitten tartja, a csoportos edzéseken tudja leginkább kiengedni a gőzt…
Menopauza 40 felett: tünetek és kezelési lehetőségek
A változókor, az ösztrogénszint csökkenése egy természetes folyamat, amely minden nő életében bekövetkezik, általában 50 éves kor körül. Ha azonban ez a folyamat még a negyedik X előtt kezdődik el, akkor korai menopauzáról beszélünk.
Kis tettek nagy célokért
A fenntarthatóság, az értékállóság, a tudatosság és újrahasznosítás már nem egy megfoghatatlan, távoli fogalomcsoport, amelyet egyénenként képtelenség lenne értelmezni, beépíteni az életünkbe. Éppen ezért mielőbb a mindennapok megszokott részévé kell tennünk annak érdekében, hogy kedvező változást érhessünk el, és egy élhetőbb világot hagyjunk a gyermekeinkre, unokáinkra.
Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.

Ajánlataink