Mindössze 12 éves volt, mikor első önálló zeneművét megalkotta. „Nem volt túl jó.” – emlékszik vissza. „Édesapám zeneszerző, emellett akkoriban egy gyerekekből álló fúvószenekart vezetett, sokat dolgozott otthon, hallottam, mit komponál. Valószínűleg az ő hatására született meg a mű, amit aztán az ő átnézett, kijavított.” Az első darabot még sok követte, most a 28 éves Balogh Máté nemrég Junior Prima Díjat vehetett át.

Irodalomból született zene

Kortárs zeneműveket alkot, a szakma itthon és külföldön is elismeréssel nyilatkozik munkájáról. Ha családját nézzük, hihetjük, predesztinálva volt erre a mesterségre, édesanyja zongoratanárnő, édesapja fúvós hangszereken játszik, tanít, zenét szerez. Egész életében körülvette a zene, zongorázni édesanyjától tanult, édesapja pedig, felismervén tehetségét, szülővárosukba, Dunaújvárosba hívta a pécsi Győrffy Istvánt, foglalkozzon a fiúval. És bár egy kívülálló számára egyértelműnek tűnik az út a zenész családból a komponálás felé, ez nem mindig volt ilyen egyértelmű Máté számára. „Hetedikes voltam, mikor lázadozni kezdtem, úgy döntöttem, abbahagyom az egészet, nem zenélek tovább, zeneszerző sem leszek.” – meséli. „Kézilabdás akartam lenni, de az az igazság, hogy nem voltam túl tehetséges. Rá kellett jönnöm, én ebben a szakmában vagyok jó, ez az én utam.”

Zenei szakközépiskolában tanult tovább – itt is tanította Győrffy István –, majd a Zeneakadémiára került, itt diplomázott, jelenleg pedig tanársegédként tanítja a fiatalabbakat. „Sok tehetséges zeneszerző tanul jelenleg is a Zeneakadémián, nagy a verseny.” Pedig Máté nem rajong a versenyekért: „Úgy hiszem, a művészeti versenyeken nem létezik objektív igazság, itt nem olyan könnyű eldönteni, hogy ki jobb, mint például egy futóversenyen. Aki egy versenyen megmutathatja magát, már mind jó és tehetséges művész. Ugyanakkor nagyon fontosak ezek az alkalmak, hiszen egy fiatal zeneszerzőnek nincs pénze egy nagyzenekarra, viszont ha beválogatják a versenyre, művét eljátsszák, megismerheti a közönség is, mit alkotott.”

És hogy mi inspirál egy kortárs zeneszerzőt? Mátét leginkább az irodalom. „Olykor csak utólag döbbenek rá, hogyan hatott rám egy-egy irodalmi mű. Nagyon szeretek olvasni, A Kikaku&Basho című darabomat például, amit szoprán szaxofonra és hárfára írtam, egy zen buddhista tanmese ihlette. De nagy hatással volt rám Rudyard Kipling If című verse is. A YouTube-on találtam egy réges-régi felvételt, amelyen Kipling szavalja a verset – ezt zenésítettem meg.”

Az irodalmi művek mellett természetesen nagy hatással vannak rá kortárs zeneszerzők. Például Eötvös Péter, Vidovszky László, Jeney Zoltán és az élő legenda, Kurtág György. „Volt szerencsém együtt dolgozni vele, hihetetlen élmény volt.” Ahogyan Máté mondja, számtalan tehetséges zeneszerző él az országban, és az ilyen elismerések, mint a Junior Prima Díj pedig abban segítenek, hogy még szélesebb közönség ismerje meg az ő szerzeményeiket.
 

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.