A szex örömforrás, így nem is kell különösebb indok, hogy miért gyűrjék kedvesével gyakran a lepedőt. Ám a nyilvánvaló ok mellett van még jó néhány egészségügyi előny is, amiért érdemes a szerelem oltárán áldozni. Érvek az intim pillanatok mellett – ha tényleg szükség van ürügyre.

Jótékony szex

1# KALÓRIÁT ÉGET

Na, jó, nem olyan sokat, de azért a szex is nagyon jó testmozgás. Városi legendák szerint több száz kalória is eléghet egy-egy aktus alatt, de ez sajnos nem igaz. Szex közben kb. 5 kalória ég el percenként, ez egy átlagos menettel számolva mindössze 30 kalória… (Igen, egy átlagos szeretkezés mindössze hat percig tart – de ebben legalább nincs benne az előjáték.) Szóval, aki a szextől reméli a fogyást és az izmai szálkásodását, az csalódni fog. De a szex mindenképpen elősegíti a fizikum megtartását, hiszen attól függően, hogy milyen intenzitással szerelmeskedik, a szex többféle izmot is megdolgoztat, erősíti az izomtónust és növeli a pulzusszámot. Ezért mindenképpen érdemes rendszeresen szerelmeskedni, hiszen a rendszeresség, csakúgy, mint más testmozgás esetében, segít a hatásfok elérésében.

2# NYUGODT ALVÁST BIZTOSÍT

Szex után édesebb az alvás, ennek oka bizonyos hormonokban keresendő. Az orgazmust követően ugyanis prolaktin hormon szabadul fel, amely egyebek mellett a pihenés és az álmosság érzéséért is felelős. Segíti az ellazulást az agyban felszabaduló oxitocin is.

3# CSÖKKENTI A VÉRNYOMÁST

Számos kutatást végeztek már a témában, és az eredmények azt mutatják, hogy a szex és az alacsony vérnyomás között párhuzam figyelhető meg. A rendszeres nemi élet csökkenti a vérnyomás szisztolés (ez az első szám) értékét. Érdekes módon a szex vérnyomáscsökkentő hatása csak a nemi aktusra vonatkozik – a maszturbációnak nincsen ilyen jótékony hatása.

4# ERŐSÍTI A SZÍVET

A jó szex a szívnek is jót tesz. Kutatások szerint kevésbé valószínű, hogy szívbetegségben halnak meg azok, akik hetente legalább kétszer élnek nemi életet, mint azok, akik ritkábban vannak együtt partnerükkel. A szex nagyszerű módja a pulzusszám megemelésének, és segíti az ösztrogén és a tesztoszteron hormonok szintjét egyensúlyban tartani. Ha ugyanis e hormonok egyensúlya felborul, könnyebben alakulnak ki szívbetegségek.

5# VÉD A RÁK ELLEN

Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy azoknál a férfiaknál, akik gyakrabban ejakulálnak, csökken a prosztatarák kockázata – bár a különbség elég kicsinek tűnik, és a kapcsolat nem minden kutató számára meggyőző, hiszen nagyon sok a befolyásoló tényező a rákos megbetegedés esetében. A nőknél a mellrák megelőzésében van szerepe a szexuális aktusnak, pontosabban az orgazmusnak: a felszabaduló oxitocin segít a mellrák kockázatának csökkentésében.

6# ERŐSÍTI AZ IMMUNRENDSZERT

Bár pontos oka nem ismert, de az tény, hogy azoknak az embereknek a szervezetében, akik hetente legalább egyszer vagy kétszer szeretkeznek, magasabb számban találhatók meg a betegségektől védő antitestek. A Wilkes Egyetem tanulmánya szerint a többet szexelők nyálában 30 százalékkal több immunglobulin (IgA) van, mint azokéban, akik ritkábban szexelnek. A hetente háromszor vagy többször szeretkezőknek viszont az IgA-szintje a kutatás szerint alacsony volt, tehát ebben az esetben is igaz, hogy jóból is megárt a sok.

7# ENYHÍTI A FÁJDALMAT

A nők gyakran utasítják el a szexet fejfájásra hivatkozva, de kutatások szerint ezt rosszul teszik. Mielőtt bekapnának egy aszpirint, érdemes lenne orgazmussal próbálkozni. A szex közben felszabaduló hormonok (különösen az endorfin) ugyanis tökéletesen alkalmasak arra, hogy csillapítsák a migrénes fejfájást, de jótékonyan hatnak a menstruációs és az izom- vagy ízületi fájdalomra is.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.