Lassan előkerülnek a szekrényből a nyitott cipők, papucsok, szandálok. Két-három hetente érdemes kezelésbe venni a lábunkat, hogy elkerüljük a bőrkeményedést, körömbenövést. Ápolt, egészséges láb otthon, egyszerűen.

Lábápolás 5 lépésben

1. lépés: Lábfürdő

A lábápolás első lépése. A fürdő előtt távolítsa el a körömlakkot a lábkörmeiről. 15-20 percre áztassa a lábát testhőmérsékletű, kellemesen meleg (semmiképp sem forró) vízben. Szórjon a vízbe 2-3 evőkanál fürdősót, ami regeneráló hatású, visszaállítja a bőr pH-értékét és gyulladásgátló. A lába állapotától függően tehet a vízbe citromlevet, esetleg teafaolajat – ezek nemcsak hűsítenek, szagtalanítanak, de gombaölő hatásúak is.

Száraz bőrre gyógyír az olívaolaj, mandulaolaj, fáradt lábra pedig levendula- vagy mentaolajas fürdő ajánlott.

2. lépés: Radírozás

Következhet az elhalt hámsejtek eltávolítása, első körben bőrradírral. A lábra kifejlesztett bőrradírok általában homokot és porlasztott habkövet tartalmaznak, így nagyon hatékonyak. Ezt követően habkővel vagy finom reszelővel távolítsa el a felesleges szaruréteget. Ne használjon pengét, bőrgyalut – könnyen súlyos, nehezen gyógyuló sérülés lehet a vége! Egy vékony kis szaruréteget mindenképpen hagyjon, hiszen az természetes védőréteg, ami óvja a legnagyobb terhelésnek kitett testrészt.

3. lépés: Körömformázás

A lábkörmöket vágja négyzet alakúra, de arra figyeljen, hogy ne vágja túlzottan vissza, és ne kerekítse le túlságosan a széleket. Ne vágja le a körömágy bőrét, mert az apró sebeken keresztül a fertőzések könnyen bejutnak a szervezetbe. Egy tompa fejű fapálcával tolja fel, majd kenje be körömágyápoló vagy olívaolajjal. Finom reszelővel dörzsölje át a formára vágott körmöket, majd polírozza át a felületüket.

4. lépés: Lakkozás

A lakkozás a pedikűr, a lábápolás méltó befejezése. Színes lakkozás előtt használjon alapozó lakkot, ami elsimítja a körömfelszín egyenetlenségeit és megakadályozza a körmök sárgulását. A színes lakkot ne a köröm teljes szélességében vigye fel: a széleken hagyjon pár millimétert, hogy a köröm vékonyabbnak hasson. A végeredményt fedőlakkréteggel teheti tartóssá.

5. lépés: Hidratálás

A lábápolás legutolsó lépése szintén nagyon fontos: a lábfej bőre nem termel olyan olajokat, amelyek megvédenék a kiszáradástól, a talp zsírpárnája pedig az évek előrehaladtával egyre csökken, ezért mind gyakrabban alakul ki bőrkeményedés.

Érdemes a lábfejet és a sarkakat is vastagon bekenni tápláló krémekkel, megakadályozva a bőr kiszáradását.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.