Egy kapcsolatban kihívást jelenthet hosszú távon folyamatosan érzékeltetni a másikkal, hogy izgalmasnak és vonzónak találjuk. A munka, a család, a barátok, a nyüzsgő élet mellett gyakran háttérbe szorul az intimitás. Ilyenkor jönnek a jó tanácsok, hogy miként lobbanthatja lángra az egyre halványabban pislákoló tüzet. Összegyűjtöttünk néhány apró, szexi dolgot, amelyek segítenek közelebb kerülni a párjához. Első pillanatra úgy tűnhet, némely tanácsnak semmi köze a szexhez – de higgye el, az eredmények minket igazolnak majd.

Még közelebb

1. Főzzenek közösen

A főzés hihetetlenül szexi tevékenység – főleg, ha ketten vannak a konyhában. Az előkészületek közben beszélgethetnek, nevethetnek, és ahogy az idő halad, egyre többször jut eszükbe a szex. Ennek oka valószínűleg a közelség és a véletlen simogatások, érintések. A végeredmény egy fantasztikus ételköltemény lesz – és mi lehet szexisebb egy vágykeltő vacsoránál?

2. Fürdesse meg a párját

Készítsen aromaterápiás, lazító, vágykeltő fürdőt, gyújtson gyertyákat a kád körül. Masszírozza át a kedvese hátát, lágyan mossa le az egész testét. (Ha nincs kád, a zuhany alatt is kényeztetheti a párját.) Ha magán hagyja a ruháját, a vizes póló látványa érzéki élményt jelent majd a férfinek. Ha nem is jutnak el a szexig, az élmény igazán intim és szexi mindkét félnek.

3. Bújjanak össze alvás közben

A közhiedelemmel ellentétben nem a nők igénylik jobban az éjszakai bújásokat, öleléseket, hanem a férfiak. Pszichológusok szerint azonban mindkét nemnek határozottan jót tesz, ha összebújnak éjszaka. Leggyakoribb alvási mód a kis kifli-nagy kifli, amikor a nő háttal alszik a párja ölelő karjában. Ez elsősorban érzelmi biztonságot jelent, nem erotikus közeledést, mint ahogy az édes bölcső pozíció is, amikor a nő hason fekszik, és úgy bújik bele a hátán fekvő párja karjába.

4. Vetkőzzön a párja előtt

Lassan, megfontolt mozdulatokkal vetkőzzön le egy átlagos napon is a kedvese előtt. Nem kell semmi varázslat, nem kellenek erotikus mozdulatok, csak önmagára és a kedvese pillantására figyeljen. Ilyenkor a férfiak tekintetéből szinte süt a vallomás: a szerelmük a legszebb a világon. Nagyon romantikus, intim pillanatok ezek, melyek nem feltétlenül végződnek szexuális aktussal.

5. Fogják meg egymás kezét

Sétáljanak kéz a kézben, esetleg egymást átkarolva. Így egymás ritmusához igazodnak, ami azt feltételezi, hogy figyelnek a másikra. bensőséges dolog, erősíti az összetartozás érzését. Emellett a kézen fogva sétálás közös és egyértelmű üzenet a külvilág felé: nézzétek, összetartozunk!

6. Masszírozza meg kedvesét

A szex ígérete nélkül, egyszerűen csak masszírozza át a kedvese fáradt izmait. Fejezze ki szerelmét az érintés ősi és kipróbált formájával, amely nemcsak erősíti az érzelmi kötődést, de ápolja a bőrt és csökkenti a stresszt is.

7. Olvassanak együtt

Ugyanazt a könyvet is olvashatják, de természetesen nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy együtt olvasgatva minőségi időt tölthetnek együtt, megbeszélhetik az élményeiket. Egymásnak is felolvashatnak, például fejezetenként vagy bekezdésenként váltva a felolvasót.

8. Köszönjön el

Minden reggel, amikor munkába indulnak, köszönjön el a kedvesétől. A „szeretlek” vagy a „legyen szép napod” rituálé segít átvészelni a reggeli stresszt, az álmosságot vagy éppen a pillanatot, amikor szembesül azzal, hogy mennyi teendő áll aznap önök előtt. Ezzel az apró kedvességgel energiát ad, és emlékeztet arra, hogy van egy stabil dolog az életben, ami boldogságot jelent.

9. Öleljék meg egymást

Ahogy reggel szép dolog elköszönni a másiktól, úgy a nap végi találkozáskor öröm megölelni egymást. Az érintést vagy annak hiányát a memóriánk pozitív vagy negatív élményként tárolja. Ha a párok azonnal megölelik egymást, ahogy újra találkoznak, akkor a másik képéhez ezt a pozitív élményt társítják, ez pedig segít fenntartani a vonzalmat.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.