Sokan nem szeretik a melltartót, mert kényelmetlen, szorít, itt kibuggyan, ott üres. Ez leginkább akkor fordulhat elő, ha nem megfelelő fazont vagy méretet választottunk. Jöjjön néhány szempont és szabály, amely megkönnyíti a vásárlást.

Mellbevágó szabályok

1. A melltartókínálat hatalmas, már az élelmiszerboltokban is kaphatunk, jó áron. Ezzel sincs semmi gond, hiszen mindenki szeret olcsón vásárolni, és nem is biztos, hogy baj van ezeknek a kevésbé ismert márkáknak a minőségével. Viszont egy melltartót mindig fel kell próbálni, mert csak akkor győződhetünk meg arról, hogy az adott fazon valóban előnyös-e nekünk. Különben, ha otthon tapasztaljuk meg, hogy nem jó, vissza kell vinni, le kell vásárolni. Ez gyakran nem sikerül, mert ellustálkodjuk, és a megvásárolt holmi végül bekerül a nem mérethelyes, de „még jó lesz valamire” – zsákba.

2. A leggyakoribb hiba, hogy évekig vagy évtizedekig ugyanazt a méretet választjuk, sőt a márkához is ragaszkodunk, mert egyszer bevált. Pedig a testünk változik, hol lemegy pár kiló,
hol feljön, ami hatással van a keblekre is. Mint ahogy a várandósság vagy a menopauza idején is változik a méret, a forma. Soha ne megszokásból vásároljunk, hanem nézzünk meg egy mérettel nagyobbat, kisebbet, és persze ugyanez vonatkozik a kosárra is. Ismerjünk meg más márkákat is, mert lehet, hogy eltérő fazonokat varrnak, és ott fogjuk megtalálni az ideális fehérneműt.

3. Elég jellemző, hogy nem vagyunk pontosan tisztában, mi is áll jól nekünk. A merevítős, a push up, a varrás nélküli? Mindig a mell méretéből induljunk ki, a kisebb méreteknek minden jól állhat, ám ahogy nő a kosár mérete, úgy kell többféle fazont próbálgatni. mert az ördög a részletekben van, és hamar kiderül, hogy az egyik fazon elképesztően jó cicit csinál, míg a másik egyszerűen lelapítja. A nagy méreteknél többnyire szükségtelen a szivacsos betét, ott inkább arra kell ügyelni, hogy ne szorítson a kosár, kényelmes legyen a pánt. Ne vegyünk meg egy csillivilli melltartót, csak azért, mert gyönyörű, miközben kényelmetlen, nem is tart, és alig várjuk, hogy megszabaduljunk tőle. Szimpla pénzkidobás. bizonyos méretek felett nyilván kisebb a választék, de sokkal fontosabb, hogy megfelelően tartson, előnyös legyen, jól és felszabadultan érezzük magunkat benne.

4. A másik igen gyakori hiba, hogy évekig hordjuk a darabot, mert hajdanán megszerettük, és nem vesszük észre, hogy már kinyúlt, elvesztette az alakját, elöregedett a gumírozás, eldeformálódott a merevítő. Amikor a hátsó pánt felcsúszik, nem marad a helyén, az már biztos jele annak, hogy búcsút kell vennünk a cicifixtől. A melltartót eleinte mindig a külső kapocsba kell kapcsolni, majd, ha nyúlni kezd, akkor eggyel beljebb. Ha már a legbelsőbe kapcsoljuk, hogy tartson, akkor megkezdődik a visszaszámlálás, sajnos végleg ki fog nyúlni. A gyártók nemcsak a vásárlásra ösztönzés miatt mondják, hogy egy termék fél, maximum egy évnél tovább nem bírja, a valóság is ez. Kivéve, ha komolyabb készletünk van, akkor tovább is tarthat mindegyik, hiszen nem használjuk annyit.

5. A melltartó kezelésére is kevesen fordítanak figyelmet, bedobjuk a mosógépbe, és kész. Holott a drágább, minőségi daraboknak ez nem tesz jót, ezeket inkább kézzel kellene mosni, és levegőn szárítani, mert a szárítógépet sem szeretik. Ha mindig kiszakad elöl a varrás, mert kiszúrja a merevítő, az megint méretprobléma, nagyobb kosarat kell választanunk.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.