Automatikusan nyúlunk a zsebünkbe a piros lámpánál várakozva, a buszmegállóban, egy unalmas meetingen, de még otthon, a kanapén, a párunk mellett is, hiszen már legalább fél órája nem pörgettük végig a hírfolyamunkat a Facebookon, nem csekkoltuk, melyik ismerősünk töltött fel újabb képet az Instára. És persze görgetünk, görgetünk anélkül, hogy igazán látnánk, amit nézünk. Függünk a közösségi médiától, még ha ezt nem is realizáltuk magunkban…
A KÖZÖSSÉGIMÉDIA-FÜGGŐSÉG 4 ÁRULKODÓ JELE
Figyeljük magunkat tudatosan legalább egy napig (vagy ellenőrizzük a készülék képernyőidő-összesítőjét):
- Mikor vesszük elő a telefont? Amikor tényleg valami fontos infóra van szükségünk, vagy ha csak unatkozunk?
- Elalváskor az utolsó, ébredéskor az első dolgunk a telefon után nyúlni?
- El sem indulunk otthonról töltő vagy külső akkumulátor nélkül, rettegve, hogy mi lesz, ha lemerül a készülék?
- A közösségi médiától való függőségről lejönni majdnem olyan nehéz, mint a drogokról, hiszen a tudatmódosítókhoz hasonlóan az agy örömközpontját aktiválja, boldogságérzetet ad, már nem elégszünk meg a megszokott dózissal, még többre vágyunk. És ahogyan más függőségeink, úgy természetesen ez sem egészséges.
MIT TEHETÜNK?
Limitáljuk a képernyőidőt! A legtöbb telefon már alkalmas rá, hogy beállítsunk bizonyos időkorlátot, amit túllépve a készülék „lezárja” magát.
Töröljük az applikációkat! Ne állítsunk be jelzést, ha valamilyen értesítést kapunk.
Változtassunk a szokásainkon, a képernyőidőt szánjuk másra! A tömegközlekedési eszközökön vegyünk elő egy könyvet, magazint, a lazább esti órákban inkább sétáljunk egy nagyot, ha pedig társaságban vagyunk, elő se vegyük táskánkból a telefont. Az ágyba pedig már ne vigyük magunkkal a készüléket.
