A szex az első pillanattól kezdve, hogy az ember belevág, folyamatosan változik. Hiszen az első és a századik szeretkezés között óriási különbségek vannak. Nem ugyanolyan a szex 18 évesen, mint szülés után. Az újabb és újabb szituációkhoz pedig érdemes alkalmazkodni, ha azt szeretnénk, hogy az együttlétek élvezetesek legyenek.

Milyen a szex, ha…?

Milyen a szex szűzen?

Ez már önmagában ellentmondás, hiszen ha valaki szűz, az értelemszerűen azért szűz, mert nem szexel. A mai tendencia szerint két véglet létezik. Vagy nagyon fiatalon igyekszenek a lányok elveszíteni a szüzességüket, vagy ez az esemény akár a húszas évek elejére-közepére is kitolódhat. Ha a fiatal lányok ész nélkül, minél előbb túl akarnak esni a dolgon – akár baráti nyomásra –, az hatással lesz a további életükre is. A szüzesség korai elvesztése később komoly lelki problémákhoz vezethet, hiszen a szexualitás elértéktelenedik, komoly esély van arra, hogy az ilyen lányok túl sűrűn váltanak partnert. Ennek viszont egyenes következménye a korai kiégés. Egy felmérés szerint, akik korán kezdik a szexuális életet, azoknak később több esélyük van arra, hogy boldogtalan legyen a párkapcsolatuk, sőt a felmérés szerint nagyobb arányban megy tönkre a házasságuk is. Akik kitolják a szexuális élet megkezdését, azok megfontoltabban vesztik el a szüzességüket, megválasztják, kivel fogják átélni először ezt az élményt. Ha a szexuális életet értékesnek és fontosnak tartják, nagyobb eséllyel lesz boldog a magánéletük.

Mikor ideális?

Kutatók és orvosok szerint egyénenként változik, ki mikor érett meg a szexuális élet megkezdésére. A mai világban, amikor a média is ontja az erotikát, sajnos egyre elfogadottabb a tinédzserkori szexualitás. Persze ez csak részben a környezet és a média hibája. Nagy felelőssége van a szülőnek is, aki maga döntheti el, szemet huny-e gyermeke „magánélete” felett, vagy a prüdériát félretéve, időt szán többszöri egészségügyi beszélgetésekre. Pszichológusok szerint a szüzesség elvesztésére ideális kor mind a testi, mind a lelki fejlettség okán a 18–21 év közötti időszak.

Milyen a szex másik nővel?

Rengeteg nő szexuális fantáziái között szerepel a szex egy másik nővel, sőt sokan meg is tapasztalják életük során. Nem lesz egy nőből leszbikus, még akkor sem, ha valóban ágyba bújt egy azonos neművel. Érdekes módon ez a hajlam a férfiakra szinte egyáltalán nem jellemző. Nők esetében is ez inkább kíváncsiság, szeretetre, gyengédségre való vágyakozás, semmint leszbikusság. Ha egy nő valóban leszbikus, azzal tökéletesen tisztában van. Ha csak kíváncsi egy nővel való együttlétre vagy éppen megkíván egy nőt, az csak alkalomszerű. A nővel, nőként való szex egészen más távlatokat nyithat a szexuális életben. a gyengédség, az ismerős idomok érintése egészen más típusú szeretkezés, mint egy férfival. Elvégre, ki tudná jobban, mi kell, mi esik jól egy nőnek, mint egy másik nő? Aki képes odaadó lenni még akkor is, ha érzelmileg nem kötődik a partneréhez.

Milyen a szex szülés után?

Lehet, hogy először fájdalmas vagy kellemetlen. Lehet, hogy a szülés okozta fizikai elváltozások eleinte akadályozzák a felhőtlen együttlétet, de türelemmel is kitartással, pláne szeretettel ezek a dolgok áthidalhatók. Nehezebb, hogy a nő számára a teste most elsősorban a gyermekéé. Lehet, hogy eleinte nehéz lesz összeegyeztetni, hogy a mell nem csupán táplálásra való, hanem a szexualitás része is. Másrészt, a szülés utáni megváltozott test talán önbizalomhiányt okoz a nőben. retteghet attól, hogy a férje már nem találja vonzónak és kívánatosnak. a férfira ilyenkor óriási feladat hárul. Nem csak tettekkel, gyengédséggel, de szavakkal is biztosítania kell asszonyát arról, hogy továbbra is vonzónak találja, és feltétel nélkül kívánja.

Ezek is érdekelhetnek

Egy hét alatt mínusz 3 kiló? – Lehetséges a Skandináv diétával
A skandináv nők nem csak szőkék, de fittek, egészségesek és karcsúak is. A skandináv vidékeken szinte ismeretlen fogalom az elhízás. Ha túlsúlyos embert látnak, tudják, szinte biztosan külföldi. A skandináv étrend nem csak a formás alakot biztosítja, de óvja a bőrt a korai öregedés látható jeleitől is, és jótékonyan hat az egészségre.
Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.

Ajánlataink