A lakosság csupán 10 százaléka balkezes – nekik kell valahogy boldogulni egy jobbkezes világban. Tudják önök, milyen nehéz egy balkezesnek jobbkezesek számára tervezett ollóval egyenesen vágni? És ez csak egy a sok nehézség közül, amivel a balkezesek nap mint nap szembesülnek. Ráadásul rengeteg mítosz is övezi a balkezeseket, a balkezességet. Utánajártunk, mi az igazság.

Mítoszok és tények a balkezesekről

A balkezesség nem csak genetika

A tudósok sem tudják pontosan, hogy miért is lesz egy ember balkezes, annyi azonban biztos, hogy 25 százalékban a gének felelősek ezért a „másságért”. Az öröklés mindenképpen fontos tényező a balkezesség és az agyféltekedominancia kialakulásában, bár egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy balkezes anyának és egy balkezes apának a gyereke is balkezes legyen. Nemrégiben azonosították az első olyan gént, amely a jelek szerint növeli a balkezesség esélyét, ám egyes feltételezések szerint még valamilyen magzati korban elszenvedett károsodásnak is szerepe lehet a jobb agyfélteke dominanciájában. (Az emberek nagy részénél, vagyis a jobbkezeseknél a bal agyfélteke dominál, míg a balkezeseknél az agy jobb fele – bár nagyon ritkán előfordul, hogy a balkezesség ellenére az agy bal féltekéje dominál.) De ettől az agy nem működik másképp!

A balkezesek okosabbak?

Ausztrál kutatók szerint nem, sőt a tízévesnél fiatalabb balkezes gyerekek rosszabbul teljesítenek számos területen, így az írás, olvasás, finom motoros készségek, társadalmi-szociális fejlődés területén, és a szókincsük is kisebb. Ezen csak ront, ha megpróbálják a balkezes gyereket átnevelni a jobb kéz használatára. Ilyen esetekben diszlexia, dadogás, sőt önértékelési zavar is kialakulhat. a balkezesek azonban képesek felzárkózni kortársaikhoz, és a gyerekkori rosszabb teljesítmény nem jelenti azt, hogy felnőttkorukra kevésbé lennének sikeresek, mint jobbkezes társaik.

Sikerek a sportban

A balkezesek jól teljesítenek, ha gyorsan kell dönteni, feladatokat megoldani. Sikeresebbek a sportban és a számítógépes játékokban is. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a balkezesek agyféltekéi között gyorsabb a kapcsolat, így, ha egyszerre több inger éri őket, hatékonyabban tudnak reagálni. A balkezes sportolók, különösen a küzdősportokat űzők gyakran sikeresebbek jobbkezes társaiknál, hiszen könnyen meglephetik ellenfeleiket váratlan, balkezes megoldásokkal.

Tényleg kreatívabbak?

A balkezeseket gyakran úgy ítélik meg, hogy kreatívabbak jobbkezes embertársaiknál, de ennek mérése nehéz dolog. A tudósok szerint ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. azonban az kétségtelen, hogy a balkezesek hatékonyabban gondolkodnak bizonyos problémák esetén, képesek újabb és újabb elméleteket gyártani, és gyakran gyorsabban is gondolkodnak. Ebből következik, hogy ügyesebben találnak megoldási lehetőségeket egy adott problémára – így máris kreatívabbak, mint a jobbkezesek.

A balkezesek befelé fordulók

Ez (is) egy buta sztereotípia, ami természetesen nem tükrözi a valóságot. a bal- és jobbkezes emberek személyiségjegyei nem különböznek, tehát semmi nem támasztja alá azt az állítást, miszerint a balkezesek introvertáltabbak, befelé fordulóbbak, visszahúzódóbbak, érzékenyebbek lennének jobbkezes társaiknál.

A balkezesek korán halnak?

Egy angol kutató szerint rövidebb élethosszra számíthatnak a balkezesek jobbkezes társaikhoz képest. Ezt az állítást sokan kétségbe vonják, az azonban igaz, hogy a balkezesek bizonyos betegségekre vagy sérülésekre fogékonyabbak. A balkezesek között több a mellrákos megbetegedés, hajlamosabbak az allergiára, a Crohn-betegségre és különféle mentális betegségekre, például depresszióra. Mivel az az állítás sem nyert bizonyítást, hogy a balkezes sofőrök több balesetet okoznak, mint a jobbkezesek, a tudósok elfogadják azt a megállapítást, miszerint az ember várható élettartamát nem befolyásolja az, hogy melyik keze a domináns.

Ezek is érdekelhetnek

A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!
Álomsüti téli napokra: diétás mákos pite
Ez a gluténmentes mákos pite tökéletes választás mindenkinek, aki egészséges, de ízletes desszertet keres. Rostokban, fehérjében gazdag, könnyen elkészíthető, és akár diétába is beilleszthető!
A legjobb téli sportok, ha kipróbálnál valami újat
Télen is rengeteg izgalmas sportot próbálhatsz ki, akár a hóban, akár a fagyos pályákon. Fedezd fel a téli kalandokat, legyen szó extrém élményekről vagy könnyed kikapcsolódásról!
Fedezd fel, milyen technológiai előnyöket kínálnak a Nike zokniknak sportolás közben
Mi pörgeti fel legjobban az edzőcipőd? Természetesen egy pár zokni. De nem akármilyen zokni! Válaszd az egyik híres brand, például a Nike zokniját. A híres Swoosh logós kiegészítőnek köszönhetően még eredményesebb leszel sportolás közben.
Diéta és kollagén: így támogasd a megfelelő kollagéntermelést
A kollagén az egyik legfontosabb fehérje a testedben, amely alapvető szerepet játszik a bőröd, az ízületeid, a hajad, a körmeid és az izmaid struktúrájában.
Egészséges vagy sem? A forró fürdő titkai
Nincs is jobb, mint egy pihentető forró fürdővel zárni a napot, vagy éppen így kezdeni a hétvégét, mindezért pedig nemcsak a lelkünk, de a testünk is hálás lesz. Eláruljuk, milyen egészségügyi előnyei vannak a kádban való lazításnak.

Ajánlataink