Szivacstól a mosható bugyiig számos dolgot használhatunk már menstruáció alatt. Lássuk, az előnyöket és a hátrányokat!

Okosbugyitól a szivacsig – Élet a tamponon, és a betéten túl

Egy egy évvel ezelőtti cikkben, a brit Metro napilap számolt be arról, hogy csökkent a tampon és az egészségügyi eladások száma Európában. Ez pedig feltehetően két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy egyre többen választanak olyan felhelyezhető, hosszú távon biztonságot nyújtó fogamzásgátlókat, amiktől szinte teljes mértékben megszűnik a menstruáció. A másik pedig a különböző, alternatív eszközök térhódítása, amelyek ráadásul környezet barátak is. Mit érdemes tudni ezekről?

Intimkehely

Kelyheket aktívan az USA-ban kezdték el a 80-as évektől használni, viszont akkor még nem orvosi szilikonból volt, hanem lebomló gumiból. Ma már orvosi szilikonból készült darabokat javasolnak, melyek összetétele a csomagoláson is látszik. A kehelyt a hüvelybe kell felhelyezni, itt összegyűjti a menstruáció során a méhből származó vért. Vérzéstől függően, a tölcsért 8-12 óránként el kell távolítani, majd alapos elmosást követően újra használhatóak. Vásárlás előtt, jó észben tartani, hogy különböző magasságú intimtölcséreket lehet kapni, hiszen minden nőnél más magasságban helyezkedik el a méhszáj, meg kell találnunk a számunkra legideálisabb megoldást. Figyelem! Számos hamisított darab van a piacon. Ezek puhábbak és ételszilikonból, valamint egyéb, nem ellenőrzött szilikonból készülnek, amelyekből aztán a szervezetünkbe kerülhetnek különböző kémiai anyagok.

Intimkehely

Intimkehely
Fotó: Shutterstock

Menstruációs lemez

Kicsit bizarr a magyar elnevezése, ez tény. Eldobható, de 12 órát bíró eszköz, ami laposabb, és beszámolók szerint kényelmesebb a tölcsérnél. Persze ezt nem lehet újrahasználni, de amíg 12 óra alatt legalább 5x kell tampont cserélni, ebből elég egy. BPA mentes, és cseppmentesen felfogja a menstruáció során távozó vért. A rugalmas kis lemez nem okoz Toxikus Sokk Szindrómát, és bátran lehet a „segítségével” szeretkezni.

Menstruációs lemez

Menstruációs lemez
Fotó: https://www.amazon.com

Szivacs

Már a drogériákban is lehet kapni, különböző menstruációs szivacsokat. Ezeknek többnyire a kényelem a legnagyobb előnyük, de a netes beszámolókból kiderül, hogy remek az eszköz például úszásnál, vagy edzés közben is. A felhelyezés egyszerű, az eltávolításához (minden ezeknél a termékeknél nincs madzag) egy kis gyakorlás nem árt. Eldobható termékről beszélünk, tehát kevésbé környezettudatos.

Menstruációs szivacs

Menstruációs szivacs
Fotó: https://www.amazon.com

Nedvességet felszívó bugyi

A legkevésbé sem úgy kell elképzelni ezeket a darabokat, mint a pelenkát! A gyártók szerint a bugyi magába szívja a menstruáció során távozó vért, nem szivárog, de ha megtelik, akkor csak bedobja az ember a mosógépbe, kimossa, és használhatja is újra. Azonban egyes felhasználók arról írtak a neten, hogy erősebb napokon, nem árt, más eszközt is használni. Hipstertől, a shortig számos fajta rendelhető, egy darab ára pedig átszámolva 7-13 ezer forint. Egy bugyi maximum 6-8 órát bír, és a gyártók azt kérik, hogy a mosáskor semmilyen vegyszert ne használjunk. Hátránya a lassú száradási idő, így minimum három darabbal kell számolni!

Nedvességet felszívó bugyi

Nedvességet felszívó bugyi
Fotó: https://www.shethinx.com

Mosható, menstruációs párnácskák

Tulajdonképpen, nagyanyáink módszere, a modern, mai korra fejlesztve. Egy kis párnácskáról van szó, amelynek a felső része és a belseje 100%-ban pamut, az alsó része pedig olyan anyagból készül, mint a búvárruhák, és egy apró, nikkelmentes kapoccsal lehet összekapcsolni a fehérnemű alatt. Így maximálisan szellőzik, mégis beissza a vért, és nem ázik át. Átlagosan nyolc órát bírnak, utána berakhatjuk a mosógépbe és 30-40 fokon ki lehet őket mosni.

Mosható betét

Mosható betét
Fotó: https://www.amazon.com

Ha keveset mozgunk felerősödik a PMS, vagyis a premenstruációs szindróma

8 ok a rendszertelen menstruációs ciklus hátterében

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Rubint Réka és Schóbert Norbert új digitális közösséget indított: Fitt Magyarországért
Rubint Réka és Schóbert Norbert új kezdeményezést indítottak, amely túlmutat a hagyományos edzéseken és az egyéni életmódváltáson: megszületett a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kör, amelynek célja, hogy a mozgás és az egészségtudatosság valódi közösségi ügy legyen.
Táplálkozás, lélek, mozgás: a sikeres újrakezdés titkai
Új diéta, új edzésterv, új fogadalmak. Aztán jön egy nehéz nap, kimarad egy edzés, becsúszik egy pizza, és máris úgy érzed, elrontottad. Ilyenkor sokan inkább abbahagyják. Pedig nem az számít, hányszor kezdtél már bele – hanem az, hogy nem adtad fel.
Diétázol? Készítsd el a tökéletes hamis palacsintát reggelire
Ha diétázol, de nem akarsz lemondani a palacsintáról, itt a megoldás: a hamis palacsinta gyors, egészséges és bűntudatmentes reggeli vagy uzsonna minden napra
Wall Pilates kezdőknek és haladóknak – 15 perc a teljes tested átmozgatásához
A fal stabil támaszt nyújt, így a gyakorlatok biztonságosabbak és könnyebben kivitelezhetők, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
PCOS és gyermekvállalás: Van remény? Van remény!
A PCOS vagy más néven policisztás ovárium szindróma egy különösen gyakori nőgyógyászati betegség, amely nagyon sok nőt érint világszerte, mégis rengetegen tabuként kezelik. Különösen azok, akik gyermekvállalási nehézségektől küzdenek.
Az új gasztrotrend: adj egy kovászt, kapsz egy barátot!
Október 16-án ünnepli a világ az Élelmezési Világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás, az élelmezésbiztonság és a fenntartható élelmiszerrendszerek fontosságára.
A brownie, amit nyugodt szívvel ehetsz – cukor nélkül is csábítóan finom
A brownie az a desszert, aminek egyszerűen nehéz ellenállni – most pedig elkészítheted a diétás, cukormentes változatát is. Puhán szaftos, csokisan gazdag, mégis könnyed és bűntudatmentes – pont olyan, amilyenre mindig is vágytál.
Ha imádod Dua Lipa zenéjét és izzasztó otthoni kardióra vágysz, ezeket ki kell próbálnod!
Összegyűjtöttünk három szuper cardió edzést, különböző hosszúságban – így attól függően választhatsz, mennyi időd van, és mennyire szeretnéd izzasztani magad: