A nyári szabadságok után folytatódtak a dolgos hétköznapok. Nem könnyű az édes semmittevését lecserélni a munkahelyi pörgésre, ám az esetek többségében nincs választási lehetőség. Ha eddig nem sikerült, a visszatérést azonban megkönnyítheti néhány egyszerű praktikával.

Ősz az irodában

Visszatérés a munkába

A nyaralás akkor volt igazán pihentető, ha teljesen el tudott szakadni a munkájától. Vigyen magával valami apró emléket a nyaralásról a munkahelyére. Egy bögrét, tollat, kulcstartót, esetleg egy fotót, amit képernyővédőnek állít be. A lényeg, hogy ezekre pillantva megnyugodjon, és kellemes gondolatai támadjanak. Ne terhelje túl magát már az első munkanapján. Nézze át a leveleit, rendszerezze őket fontossági és sürgősségi szempontok alapján. Gondolja végig a teendőit, készítsen feladatlistát. Ne untassa a kollégáit élménybeszámolókkal! Ha valaki igazán érdeklődik arról, hol és hogyan töltötte a vakációt, ebédidőben egy kávé mellett meséljen, mutasson képeket. A szabadság utáni depressziót úgy kerülheti el, ha „folytatja” a pihenést. Lehetőleg ne túlórázzon, ne vigyen haza munkát. Kapcsolja ki a telefont a munkaidő végén, s ne üljön a számítógép előtt otthon is. Tudjon magának nemet mondani: „mára ennyi volt.”

Bőrápolás otthon és az irodában

Ősszel (is) a legfontosabb a bőr hidratálása. A hűvös, szeles időjárás, a fűtött helyiségek száraz levegője könnyen kiszáríthatja a bőrt. A könnyű, nyári arc- és testápolók helyett használjon táplálóbb krémeket. Hidratáljon belsőleg is és igyon meg naponta legalább 1,5-2 liter folyadékot a hűvös napokon is. Bár csábító, de lehetőleg kerülje el a forró vízzel történő zuhanyozást vagy a kádban fürdést: ez is hozzájárulhat a bőr kiszáradásához. A nyári ragyogó barnaság hamar kopni kezd. Ahhoz, hogy sokáig megőrizze bőre színét, radírozza le alaposan az elhalt hámsejteket, majd kenje be magát barnítót tartalmazó testápolóval. A szoláriumot kerülje! Az őszi napokon is szükség van védelemre a káros UV-sugarak ellen. Védje a bőrét napkrémmel, a szemét pedig napszemüveggel. Az őszi időszak alkalmas arra, hogy a nap okozta bőrkárosodásokat kezeltesse. Az intenzív bőrkezeléseket minden esetben bízza szakemberre. Az ősz gyümölcsei, zöldségei kiváló bőrápolók. egyen sok körtét, almát, sárgarépát, káposztát. ezek a bőr számára fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak. A reggel felvitt smink ritkán tart ki a munkaidő végéig. Különösen az erős lámpafényben tűnik egy idő után fakónak a bőr. Dél körül frissítse fel a sminkjét arcpermet, hidratáló krém és púder segítségével. ha a haja is „rendetlenkedik”, legyen kéznél mindig fésű és hajlakk. A pattanások elleni küzdelem a munkahelyen sem szünetel. Az íróasztal fiókjában mindig legyen egy gyulladáscsökkentő korrektor.

Egy kis mozgás

A sok ülésre a nyak, a gerinc és a végtagok fájdalma figyelmezteti az irodai munkát végzőket. Ülőmunka mellett elsősorban átmozgató, nyújtó gyakorlatokat kell végeznie napközben. Rendszeres tornával nemcsak a rossz tartásán javíthat, hanem a hangulatán is. óránként végezzen pár percig fej-, váll- és csuklókörzéseket. Ezt akkor is megteheti, ha éppen nem tud felállni az íróasztaltól. A lábát egyszerűen megtornáztathatja: bújjon ki a cipőből, szorítsa össze erőteljesen a lábujjait (mintha egy ceruzát próbálna felvenni a földről), majd engedje el és feszítse szét az ujjait. Ez a gyakorlat erősíti a lábszárizmokat. Ha teheti, sétáljon minden órában pár percet az irodában. A törzsdöntések, törzskörzések jót tesznek a hátnak, ahogy a nyújtózkodás is. sokan használnak szék helyett fitneszlabdát. Ugyan ez erősíti a has- és hátizmokat, de hosszabb használat után akár derékfájást is okozhat. A legjobb, ha naponta csak pár órára cseréli le a székét labdára. Ne üljön sokáig keresztbe tett lábakkal. Nem tesz jót a vérkeringésnek, a térdeknek és a gerincnek sem.

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink