Mindenkinek szüksége van egy bázisra, ahová visszavonul, és ahol igazán jól érzi magát. Ezen a helyen – otthon – nagy gonddal kell megválogatni a színeket, a fényeket, a berendezési tárgyakat, hiszen szinte minden hatással lehet az alvási szokásokra, az energiaszintre, a hangulatra és az általános egészségi állapotra. Segítünk, hogy mire figyeljen, ha igazán békés és boldog otthont szeretne.

Otthon a lakásból

Törekedjen harmóniára!

Az otthon a harmónia, a béke és a nyugalom szigete. ahogy átlépi a bejárati ajtót, már éreznie kell, hogy hazaérkezett. A nyugtató színek, mint például a kék, a szürke árnyalatai és a különböző zöldek csökkentik a vérnyomást és segítenek a feszültség enyhítésében.

Biztosítson kellemes hőmérsékletet!

Nagyon fontos, hogy a lakásban mindig megfelelő hőmérséklet legyen. Sem a túl meleg, sem a túlságosan hideg nem tesz jót a fizikai és a mentális egészségnek. A hideg hónapokban őrizze a lakás melegét puha, süppedő szőnyegekkel, finom, vastag plédekkel. Nyáron jó megoldás a mennyezeti ventilátor, amely a levegő keringtetésével hűvösebb érzetet biztosít.

Ügyeljen a tisztaságra!

Egyes becslések szerint a lakásban lévő ólom és más szennyeződések 85 százaléka a cipővel kerül az otthonok falai közé. A legegyszerűbb megoldás: törölje le a lábát az ajtón kívüli, majd a bejárati ajtó belső oldalán lévő lábtörlőbe és utána vegye le a cipőjét. Takarításkor használjon vegyszermentes tisztítószereket, így a levegő is tisztább lesz.

Gondozzon szobanövényeket!

A szobanövények nemcsak szépek, de segítenek a levegő tisztításában is. az építőanyagok, festékek, lakkok, ragasztók, műanyagok, tisztítószerek, a bútorokhoz használt rétegelt, illetve farostlemezek az egészségre káros anyagokat, például formaldehidet, benzolt, triklóretilént bocsáthatnak ki. Egyes dísznövények képesek kiszűrni a veszélyes gázokat. Az egyik legnépszerűbb levegőtisztító növény az areca pálma, amely napközben rengeteg oxigént termel és párássá teszi a levegőt.

Az anyósnyelvnek a hálószobában a helye, mivel éjszaka termeli az oxigén nagy részét és megköti a benzolt és a formaldehidet. Igazi ász a szcindapszusz, azaz a szobai futóka, amely megszűri a formaldehidet és más, illékony szerves vegyületeket.

Rendszerezzen!

A rendetlenség – talán nem is annyira meglepő módon – lustává tesz és falánkká. A káosz ugyanis legtöbbször azt jelzi, hogy a lakásban élő stresszes életet él, folyton fáradt és kimerült, ez pedig a stresszhormon, a kortizolszint megemelkedésével jár. Ez a hormon pedig étvágygerjesztő, akár 1000 kalória többletbevitelért is felelős lehet. Egy kis racionalizálás a házban csökkentheti a stressz-szintjét és növelheti a fogyás esélyét. Kezdetnek szabaduljon meg a felesleges lomoktól! a túlzsúfoltság ugyanis gátolja a mozgást. Hogyan tornázna, ha még a matracát sem tudja leteríteni a földre?

Neveljen fűszernövényeket!

A veteményeskertben dolgozni felér egy wellnesskúrával: csökkenti a stresszt, a vérnyomást és számos szív- és érrendszeri, pszichiátriai betegség kialakulásának esélyét. Ha nincs kertje, neveljen fűszernövényeket, paradicsomot, paprikát konténerben, ládában az erkélyen. A kertészkedés nemcsak megmozgat, de az egészséges étkezéshez is közelebb visz. Nagyobb eséllyel eszik a saját finom, friss zöldségeiből, ha kéznél vannak. Tegye személyessé a lakását a design és a dekoráció nagyon fontos, és sokat elárul a lakásban élőkről.

A személyes tárgyak, apróságok megmutatják az ember igazi énjét, egy meghitt, barátságos lakás elképzelhetetlen ezek nélkül. Nézzen körül az otthonában: a tárgyak, a berendezés elárulja, milyen ember ön valójában és hogyan éli a mindennapjait?

Engedje be a napfényt!

A természetes fény gyógyító hatással van a testre és a lélekre. Növeli a szellemi teljesítményt és segít megelőzni számos betegség kialakulását. Ha a lakása nem éppen napfényben úszó fészek, akkor se keseredjen el. A stratégiailag jól elhelyezett tükrök, a világos belső burkolatok (magas fényű festék, sárga szín) segítik, hogy napfényes, világos otthont varázsoljon a lakásából.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.