Meghódítani a kiszemelt férfit akár egy pillanat alatt is lehetséges, és az első hónapokban a szenvedélyt megőrizni sem túl nehéz. Az igazán nehéz feladat a rózsaszín köd feloszlása után kezdődik: harmonikussá tenni a kapcsolatot hosszú távon. Íme, nyolc merész tipp, amelyek segítenek megőrizni a boldogságot.

Recept a boldogsághoz

1. Legyen naprakész a kedveséből

Mindegy, hogy hat hónapja van együtt a szerelmével vagy már hat éve, mindennap tegyen úgy, mintha most kezdenének el randizgatni. Kérdezze meg, mit gondol egy-egy közösen megnézett filmről, a politikáról, vagy, hogy mit tenne, ha nyerne a lottón. idővel a párok már nem beszélgetnek hétköznapi dolgokról, mert úgy hiszik, pontosan ismerik a másik véleményét, reakcióit. De az emberek folyamatosan változnak, fejlődnek – a napi kis „ellenőrzések” segítenek, hogy tudja, merre tart a másik.

2. Ápolja a baráti kapcsolatokat

Gyakran hallani azt a véleményt, hogy a baráti házaspárok válása gondot okozhat egy kapcsolatban. szakértők szerint azonban ennek nem kell így lennie. Ha látják a közeli barátok kapcsolatának szétesését, az segíthet változtatni a saját életükön. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a támogató barátságnak köszönhetően gyakran sikerül kilábalni a pároknak a válságból, és együtt maradnak.

3. Csak határozottan

A határozott, céltudatos nők és partnereik elégedettebbek a szexuális életükkel és biztosabbak a kapcsolatuk stabilitásában. Ha férfi és nő egyenrangú a kapcsolatban, a nők könnyebben valósítják meg céljaikat és építenek karriert, ráadásul nagyobb valószínűséggel kezdeményeznek az ágyban.

Egy friss kutatás szerint a férfiak többségének tetszik, ha partnernőjük magas pozíciót tölt be és kiemelkedő jövedelemmel rendelkezik. Ez új jelenség a párkapcsolatok területén.

4. Óvatosan a sikerrel

Ha az egyik fél sikeres a szakmájában, esetleg híresség, közszereplő, aki a nyilvánosság előtt éli az életét, 63 százalékkal nagyobb a valószínűsége a válásnak. A kudarcnak több oka lehet: egyrészt az egyoldalú siker gyakran elbizonytalanítja a másik felet, értéktelennek, kevesebbnek érzi magát, másrészt a megváltozott társadalmi kapcsolatok miatt megjelenik a bizalmatlanság és a féltékenység. Ha ilyen helyzetbe kerülnek a kedvesével, ösztönözzék és ünnepeljék egymás sikereit – az apró, hétköznapi örömöket és a nagy győzelmeket egyaránt.

5. Higgyen a személyes varázsában

A kommunikációs technológia térhódítása nem kedvez a romantikának. bár a forró, erotikus szövegek és képüzenetek biztosíthatják a kapcsolat izgalmát, csupán így tartani napokig-hetekig a kapcsolatot biztosan a szerelem végét jelenti. A személyes beszélgetést nem pótolhatja semmi.

6. Törekedjen harmóniára

Alapvetően biztosan megvan az összhang ön és a kedvese között – hiszen egy párt alkotnak –, így a harmóniára törekvés nem lehet nehéz feladat. Figyeljenek egymás problémáira, gondjaira, és ne engedjék, hogy egy-egy vitás kérdés átgyűrűzzön a kapcsolatuk más területeire.

7. Mérsékelje az alkoholfogyasztást

A legerősebb kapcsolat is megrendül, ha az egyik fél túl sok alkoholt fogyaszt. Felmérések szerint azonban az alkohol már kismértékben fogyasztva is gondot okozhat egy párkapcsolatban. Azok a fiatal felnőttek, akik gyakran isznak együtt, nagyobb eséllyel válnak el. Az alkohol ugyanis negatívan befolyásolja az ítélőképességet, és a kapcsolat zavartalan működéséhez szükséges érzelmi készségeket is.

8. Ne higgyen el mindent

Ha Jennifer Aniston és Ashton Kutcher rendszeresen megjelennek a nappaliban, könnyen keletkezhetnek repedések a kapcsolatában. A romantikus vígjátékok ugyanis túlzott elvárásokat ébreszthetnek önben, ami szükségtelen szenvedéshez vezet. A filmekben látott idealizált világ arra jó, hogy ráébressze saját nyomorúságos életére. Ezt az érzést csak erősíti a hollywoodi befejezés: mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Ne gondolja, hogy minden igaz, amit a filmvásznon lát, és ne akarja, hogy az ön élete is meseszerű legyen.

Ezek is érdekelhetnek

Munka és életmód: így őrizheted meg az egyensúlyt Nyíregyházán
Szeretnél munkát váltani Nyíregyházán anélkül, hogy feladnád az egészséges életmódot? A Jooble segít olyan állást találni, amely figyel az egyensúlyodra is.
Nemcsak fogyni segít az eper! Érdemes többet enni belőle
Amellett, hogy finom, a diétát is támogatja, úgyhogy a szezonban megéri sokat fogyasztani belőle, mégpedig a következőképpen.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!

Ajánlataink