Az év első pillanata egy hosszú új szakasz kezdete, a lehetőségek tárháza. Ugyan ki merne ilyenkor ujjat húzni a sorssal? Szilveszterkor még a legracionálisabb ember is babonássá válik, és szerencséről, boldogságról, egészségről áhítozik. Összeszedtünk néhány érdekességet, amik vidámmá tehetik az estét.

Szilveszteri babonák, így lesz igazán vidám az este

1. Varázserejű falatok

A lencse és a malachús hagyományát mindenki ismeri, de arra is érdemes ügyelni, hogy baromfi és halhús ne kerüljön az asztalra, mert az egyik hátrafelé kaparja a szerencsét, a másik pedig elúszhat vele. De, ha szeretnénk valami újdonsággal színesíteni az éjszakát, próbát tehetünk egy spanyol szokással is. Éjfélkor, az óra minden egyes ütésére együnk meg egy – egy szőlőszemet, melyek a tizenkét hónap szerencsés mivoltát jelképezik.

2. Most érdemes férj után nézni

Jövendőbelink megjóslására is több lehetőség közül válogathatunk ezen az estén. Egy magyar népszokás szerint a hajadon lányoknak érdemes tizenhárom gombócot főzni, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtve. Amelyik gombóc elsőként jön fel a víz felszínére, az tartalmazza a leendő férj nevét. De az Új-zélandi módszert is kipróbálhatjuk, ha bátrabbak vagyunk. Együnk meg egy főtt tojást vacsorára úgy, hogy sárgája helyébe jó sok sót szórunk. Ezután az a férfi, aki álmunkban vízzel kínál majd, az lesz a választottunk.

3. Egy utolsó nagytakarítás

Az ír családok alaposan kitakarítják otthonaikat az év végén, mivel a patyolattiszta ház a jövő év szerencséjének záloga. Ez egyben szellemi megtisztulást is jelent, helyet adva új örömöknek, emlékeknek az újesztendőre. Majd egy vekni kenyeret ütögetnek a falhoz, hogy az ártó szellemeket elűzzék, és helyet biztosítsanak a jó szellemeknek.

4. Bátraknak és kalandvágyóknak

Ha szeretnénk szerencsések lenni az újévben, érdemes a szabad ég alatt egy fa körül táncra perdülnünk. Tirolban például egy almafa körül meztelen férfiak ropják éjfél után a táncot. De ha egy gyönyörű utazásra vágyunk, akkor kapjuk fel a bőröndjeinket, és így járjuk körbe egyszer a házunk.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.