Mindannyian átéltünk olyan helyzeteket, amikor szívből hoztunk meg egy döntést, nem agyonmatekozva. Vagy amikor szívből, minden érdek nélkül nyújtottunk segítséget. Örömteli érzések voltak ezek, ugye? Vajon mennyire lehet szívből élni? Vagy tényleg minden fejben dől el?

Szívből élni

Nyelvünkben sok szólás kapcsolódik a szívhez, kezdve a szívhez szóló, szívmelengető szavaktól, de hallgathatunk a szívünkre, sőt naponta használjuk a nagy kő esett le a szívéről fordulatot is vagy épp a kőszívű jelzőt. A szív a leggyakrabban használt szimbólum, minden kultúra az érzelmek és a lélek lakhelyeként tartja számon.

A kaliforniai Heartmath Institute újfajta kutatásokat végzett az érzelmek fiziológiájának, valamint a szív és az agy kölcsönhatásainak terén. Azt vizsgálták, miként gyakorolnak hatalmat az érzelmek az emberi test fölött. A kutatók arra jutottak, hogy a szív és az agy összeköttetésben áll egymással, és valójában a szív jelzi az agynak, milyen vegyületeket vagy hormonokat termeljen a testben. Vagyis a szív osztja szét az információkat.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a szív mágneses mezeje 5000-szer erősebb, mint az agyé. Szóval úgy tűnik, izgalmas dolgok történhetnek a szív tájékán, lehet, hogy érdemes figyelni rá. Azt, hogy élj szívből, legtöbbször a reklámokból halljuk, bár a gyártók szerint szívből élni azt jelenti, hogy pont azt az üdítőt, parfümöt, tampont vesszük meg, amit ők szeretnének ránk sózni. De vajon mit is jelent szívből élni?

Együttérzés

Legelőször is magammal. Furcsán hangzik? Pedig a környezetünk, családunk, munkatársaink elfogadásának az alapja, hogy elfogadjuk magunkat. Csak az tud szeretettel viszonyulni másokhoz, akiben van szeretet önmaga iránt. sok okot lehet ám találni, amiért szerethetjük magunkat, legyenek ezek apróságok vagy nagy teljesítmények. De ok nélkül is lehet, azt kellene megérteni, hogy semmi indok nincsen arra, hogy ne ezt tegyük. Aki nem képes szeretni magát, az olyan helyzeteket teremt az életében, amivel tovább rombolhatja az önértékelését, pusztító kapcsolatban él, túlzott evésbe, ivásba vagy egyéb függőségekbe menekül.

Az önszeretet nem összekeverendő az önzőséggel, ez utóbbi inkább a megélt hiányok kompenzálása, az önző ember begyűjti és kipréseli mindazt, amit esetleg gyerekkorában nem kapott meg a családtól. Na, de hogyan szeressem magam, teszik fel sokszor a kérdést. Úgy, hogy egyszerűen eldöntöd, mert ez jár. Alapbeállítás, szériafelszerelés, hogy úgy mondjam. Csak egyszer valakinek elhitte, hogy nem szeretetre méltó, és azóta ezt a programot futtatja. bármikor változtathat ezen, sokkal kellemesebb lesz így élni.

Együttérzés másokkal

Ez valahol ott kezdődik, hogy értékeljük a közösségeket, az egész kicsitől a tágabb csoportokig. Teszünk is a közösségért, ha úgy adódik. A másik emberben nem a hibát keressük, nem bíráljuk az életmódját azért, mert nem hasonlít a miénkhez. Akkor segítünk, ha kérik. Elfogadjuk, hogy mindenkinek megvan a maga öröme és gondja, nem irigyeljük azt, aki előrébb tart. Képesek vagyunk ítélet és előítélet nélkül meglátni az emberek sokszínűségét, azt, hogy mindenkinek ugyanolyan jogok járnak. Az együttérzés nem jelenti azt, hogy teljesen beleolvadunk s átvesszük a másik gondjait. minden felnőttnek magának kell meghoznia a döntéseket az egészsége, a kapcsolata, a munkája ügyében.

Együttérzés a természettel

Aki szívből él, az tudja, hogy a gondoskodásnak a természet és a bolygónk iránt is meg kell jelenni. mindannyiunk közös érdeke, hogy megőrizzük a levegő, a vizek és a természet tisztaságát. Az erőforrások ésszerű használatával, környezettudatos háztartással sokat tehetünk azért, hogy az unokáink számára is élhető legyen ez a bolygó. A szívből élők közeli kapcsolatban vannak a természettel, szívesen töltekeznek, kirándulnak, kifejezetten jól érzik magukat a természetben, esetleg maguk is örömmel, nem kényszerből kertészkednek.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.