Hamarosan a Fuss család, fuss műsorban lesz látható Tápai Szabina, akit a műsor felvételeire a gyerkőcei is elkísértek. Milyen lesz az új sport-reality? Erről beszélt.

Tápai Szabina: A pályán nincs barátság, ott harc van

Október 7-én startol a TV2 új műsora, a Fuss család, fuss, melynek részeit még nyáron vették fel, s melynek egyik edzője a kétgyermekes anyuka, Tápai Szabina. A forgatások alatt Szabina a gyermekeivel együtt az úgynevezett táborba költözött, és vele volt egy kedves segítő is. „Reggel megszoptattam a kislányomat, elmentünk forgatni és délután, amikor visszaértem újra szoptattam… Persze az első napokban nem tudtam, hogyan fogják érezni magukat a gyerekek, de szerencsére minden rendben volt”- mesélte Szabina a FEM3 Caféban. Hozzátette, hogy sokáig gondolkodott a felkérésen, hiszen két kisgyermek anyukája, és nem tudta, hogyan bírná a Fuss család, fussal járó munkálatokat összeegyeztetni a gyermekneveléssel. „Felhívtam Kulcsár Edina barátnőmet, mert ismertem az ő bébiszitterét. És Dóri volt az, aki segített nekünk ebben az időszakban.

A Fuss család, fussban négy edző, négyfős családokat segítenek a versenyben. Szabina szerint a verseny kicsit hasonlít a kézilabdapályához. ”A pályán nincs barátság, ott harc van, ott küzdelem van. De a pályán kívül mindig újra barátokká váltunk. Igaz volt ez rám és a többi edzőre is…Ez egyébként egy izgalmas, kicsit veszélyes műsor lesz. És izgalmas lesz nézni, hogy egy-egy családon belül micsoda összetartozás van, vagy micsoda széthúzás is lehet, ha a helyzet úgy alakul.„

Tápai Szabina hamarosan a Diéta és Fitnesz magazinban beszél részletesen az anyaságról, a sportról és a TV2 műsoráról. Exkluzív tartalomért keresd az interjút a magazinunkban.

A Fuss család, fuss! versenyzői komoly segítséget kapnak majd, hiszen egy-egy edző segíti a családokat. A nagyszabású sport-reality négy edzője nem más, mint Tápai Szabina, Huszti Kata, Katus Attila és Bodó Imi! A versenyben négy család küzd meg a 10 millió forintos fődíjért, edzőik pedig mindent megtesznek azért, hogy sikerre vihessék a csapatukat.

Erősödő test és lélek – Megjelent az októberi Diéta és Fitnesz magazin

Nyerjen belépőt a FittArénára!

Kiemelt kép: Instagram

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink