Mutatjuk azt a néhány lépést, amitől egészségesebben élheted a mindennapokat!

Újévi fogadalmat tettél? Segítünk, hogy egészségesebben egyél!

1. Egyél kevesebbet!

Meglehetősen sok bizonyíték gyűlt össze arra, hogy ha kevesebbet eszünk, anélkül, hogy a szükséges tápanyagoktól megfosztanánk magukat, akkor lassíthatjuk az öregedési folyamatokat. A normál étkezéssel töltött napok közé beiktatott böjtös napok pedig egyes kutatások szerint segíthetnek a szívroham, a stroke, a cukorbetegség, a rák, a Parkinson- és az Alzheimer-kór megelőzésében, sőt az agy teljesítményét és a csontokat is védik, az ízületi gyulladás tüneteit is visszafogják. Ha csak 25 százalékkal csökkented a naponta elfogyasztott ételek mennyiségét, már jelentősen enyhítheted a szervezet krónikus gyulladásait.

2. Vesd be a növényi hatóanyagokat!

Az úgynevezett fitokemikáliák, vagyis a növényi táplálékokban rejtőző hasznos vegyületek szintén segítik a gyulladások enyhítését. A piros, kék és lila gyümölcsök színét adó antocianinok az agyat védik, fogyasztásuk segíthet az időskori mentális problémák megelőzésében. Az antocianinok és a flavonok, amelyek a fehér és sárga zöldségekben és gyümölcsökben találhatók meg, az inzulinszintet tartják egyenletesen, így a vércukorszintünkre vigyáznak. A flavonolok az idegrendszert óvják – ez utóbbi vegyületek a hagymában, a kelkáposztában, a brokkoliban, az almában, a bogyós gyümölcsökben és a zöld teában találhatók meg.

3. Fűszerezz bátran!

A kurkumában levő kurkumin szintén erőteljesen gyulladáscsökkentő hatású. A kurkumát étrendkiegészítő formájában is szedheted, ha viszont fűszerezel vele, párosítsd fekete borssal, mivel a saját antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásán túl a kurkumin felszívódását is javítja. Egy kis zsiradék mindig legyen az ételben, mivel a kurkumin zsírban oldódik, így annak jelenlétében több szívódik fel belőle.

4. Ízesíts olívaolajjal!

Az extra szűz olívaolaj nagyon gazdag egészséges polifenolokban, többek közt egy oleokantál nevű vegyületben, amelynek gyulladáscsökkentő hatása a gyógyszerekével összehasonlítható. Az oleokantál nemcsak a gyulladásos betegségekre, például az ízületi gyulladásra van jó hatással, hanem az idegrendszert is védi, és segít megelőzni a daganatokat. Az extra szűz olívaolaj ráadásul a vérnyomásra és a koleszterinszintre, valamint az immunrendszerre is jó hatással van.

5. Elő az omega-3-mal!

Az omega-3 zsírsavak képesek csökkenteni a gyulladásos folyamatokat okozó vegyületek szintjét a szervezetben, és javítani az agy működését. A lazacban, a makrélában, a heringben és a szardíniában, valamint a lenmagban, a dióban és az extra szűz olívaolajban található zsírsavakat érdemes minél gyakrabban fogyasztanod.

6. Felejtsd el a cukrot és az állati fehérjéket!

A gyulladásos folyamatok okozta betegségek, például a szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség és más anyagcsereproblémák mind összefüggésben vannak a cukor és az állati fehérjék fogyasztásával. A feldolgozott húsfélék, például a szalámifélék nagyon gazdagok a homocisztein nevű vegyületben, amelyet a szív- és érrendszeri problémákon kívül a memóriazavarokkal is kapcsolatba hoztak a kutatók.

7. Csökkentsd a stresszt!

A folyamatos feszültség krónikus gyulladásokhoz vezethet, és számos betegség, köztük a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából is kockázati tényezőnek számít. Ha a feszültség miatt nem tudsz aludni, a kevés pihenéssel is az egészségedet kockáztatod. A különféle stresszkezelő technikák, például a meditáció viszont lelassíthatják ezt a folyamatot.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.