240 kiló volt Ethan Suplee, amikor eldöntötte, hogy változtat az életén. Alig lehet felismerni!

240 kilóról fogyott le látványosan a sorozatszínész

Ethan Suplee színész a legtöbbeknek A nevem Earl sorozatból ismerős. Pocakos, túlsúlyos pasiként gondoltunk rá, egészen mostanáig, ugyanis elképesztően sokat fogyott. A híresség saját podcast csatornát indított a héten, ebben mondta el, hogy már ötéves korától túlsúlyosnak számított. Elmondta, hogyan osont ki a konyhába, hogy egy második, vagy harmadik tányér tésztát is megegyen ebéd után, figyelve arra, hogy ne vegyék észre ezt a szülei. Természetesen a család mindig aggódott a túlsúlya miatt. „Csak még jobban megutáltam a mozgást, amikor reggelente sétára kényszerítettek. Kamaszként elértem a 90 kilót, ekkor szigorú diétára fogtak otthon. De nem volt hatásos”- mondta.

Ethan Suplee

Felnőttként sem sikerült lefogynia. Egyre csak hízott. A legtöbbször két ülést vásárolt a repülőn, hogy kényelmesen elférjen, mert már a plusz övet sem tudta biztonságosan becsatolni. Elárulta azt is, hogy korábban az ételek mellett a drogoktól és az alkoholtól is függött, ám 2002 óta teljesen józan. Ekkor már 240 kilót nyomott alatt a mérleg, s innen sikerült 94 kilóra lefogynia. Ethan kerékpározni kezdett, úszni járt és edzőteremben is edzett. Mellette betartható diétába fogott. „A célom, hogy meglegyen a hat kocka, és már nem vagyok távol ettől a céltól. Persze voltak, akik azt mondták: nem fogok szerepet kapni, így soványabban, mert én voltam a duci srác. Nos, nem fogok azért elzsírosodni, hogy munkát kapjak. Ez az életem.”- mondta az adásban.

Ethan Suplee

Ethan Suplee, az Emlékezz a titánokra! című filmben.
Fotó: www.youtube.com

Ezek is érdekelhetnek!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!
Nyári lábápolás – Így készítsd fel a lábad a szandálszezonra
Ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy kerülnek elő a nyitott cipők, szandálok és papucsok is – ilyenkor pedig a lábaink fokozott figyelmet igényelnek.
Miért lehet a fehérje a tudatos diéta alappillére?
Akár alakformálás, akár életmódváltás a cél, a tudatos diéta nemcsak a lemondásokról szól. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk, mit, mikor és miért eszünk.
Diétás csokoládémousse almával – egyszerű, gyors, isteni
Imádod a csokit, de nem akarsz bűntudatosan kanállal enni egy tábla után? Próbáld ki ezt a könnyű, diétás csoki mousse-t almából és valódi olvasztott csokoládéból! Természetes, gyors és krémes desszert, ami egyszerre kényeztet és kíméli az alakod.
Diétás édesség hőségriadóra: fagyos gyümölcsös szelet sütés nélkül
Nincs sütés, nincs bűntudat, csak hűsítő élvezet: ez a bogyós joghurtszelet a nyár diétás kedvence lesz, amit bármikor összedobhatsz, ha megkívánsz valami édeset!
Miért nem tűnik el a hasi zsír? Ezt kell tenned, ha lapos hasat szeretnél
Téged is zavar a makacs úszógumi a derekadon? Hiába edzel kitartóan és figyelsz az étkezésre, a hasi zsír mégsem akar eltűnni? Nem vagy egyedül – nézd meg, mi állhat a háttérben, és mit tehetsz érte, hogy végre búcsút inthess a pluszkilóknak!

Ajánlataink