Nézzünk szembe a tényekkel: valószínűleg nem fog leszokni a csokoládéevésről egyik napról a másikra, az újévi fogadalma ellenére. Ez nem is baj, hiszen már sokszor bebizonyosodott, hogy a fokozatosság és az apró, kis változások is sikerre vezetnek. A cél tehát a bevitt kalóriamennyiség ésszerű korlátozása, valamint a rendszeres mozgás.

Kalóriacsökkentés egyszerűen

-112 kcal

A cukrozott üdítőkkel, gyümölcslevekkel, ízesített vizekkel bevitt pluszkalóriákról hajlamosak vagyunk elfeledkezni. az üdítőitalok kedvelői már egyetlen doboz üdítő elfogyasztásával is túllépik a napi cukorfogyasztás ajánlott határértékét úgy, hogy közben semmilyen más, jó eséllyel azért valamennyi cukrot tartalmazó élelmiszert nem fogyasztottak. Áztasson uborka- vagy citromkarikákat, esetleg epret egy kancsó szűrt vízbe, és tárolja ezt az üdítőitalt a hűtőszekrényben. Így az itala mindig frissítő, egészséges lesz, és garantáltan kevés kalóriát tartalmaz.

-100 kcal/25 perc

A rendszeres sportolás mellett jól teszi, ha minden alkalmat megragad egy kis mozgásra. Sétáljon legalább öt percig, naponta ötször, és máris eléget 100 kalóriát. Használja lift helyett a lépcsőt, az irodai telefonok helyett keresse fel személyesen a kollégáit, a kávé- és ebédszünetben sétáljon a szabad levegőn. Ha tömegközlekedési eszközzel jár, szálljon le a buszról, villamosról egy-két megállóval a célállomás előtt, és gyalogoljon.

-132 kcal

A fehér liszt, csakúgy, mint a cukor, egyszerű szénhidrát, amely hirtelen emeli meg a vércukorszintet és kevés értékes tápanyagot tartalmaz. A finomított liszt ugyanis nem tartalmazza a gabonaszem héját és a csírakezdeményt, amelyek nemcsak vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok, de az emésztést is segítik. A teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek, tészták tápértéke akár a négyszerese is lehet a fehér lisztből készülteknek, ráadásul rostban gazdagok, így segítve az emésztést, csökkentve a zsír koleszterinszintjét. Időnként a teljes kiőrlésű tésztát is kiválthatja zöldségcsíkokkal. Cserélje le a spagettit cukkinicsíkokra. Egy adag teljes kiőrlésű spagetti 174 kalória, míg egy csésze spagetticukkini mindössze 42.

-115 kcal/15 perc

Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a rövid ideig tartó, magas intenzitású edzés zsírégető hatása sokkal tartósabb, mint a hosszú ideig végzett futásé vagy súlyzózásé. Az edzések után a szervezet nyugalmi anyagcsere-sebessége megnő, mivel nő az oxigénfogyasztás. A magas intenzitású, rövid ideig tartó edzés esetén oly mértékben, hogy az edzést követő 24 órán keresztül pörög az anyagcsere. Egy hagyományos edzés alatt a zsír energiaként történő felhasználása csak az edzés 30. perce körül következik be, a HIIT esetében ez jóval korábban, így már edzés közben is nagyobb mennyiségű zsír ég el energiaként.

-300–600 kcal

A legtöbb étteremben az adagok óriási méretűek, nem beszélve a káros zsírok mennyiségéről. Ha nem szeretne minden alkalommal salátát rendelni, de úgy érzi, nem képes időben abbahagyni az evést, vagy nem szereti, ha étel marad a tányérján, kérjen fél adagot. Lehet, hogy nem gazdaságos döntés, de diétabarát.

-100 kcal

A házimunkák remek kalóriaégető tevékenységek. A padlót mindig fel kell súrolni, porszívózni kell, sőt télen még hólapátolásra is van némi esély. Tavasztól késő őszig egyébként kerti munkákkal is égetheti a kalóriákat.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.