Mutatjuk, hogyan is válasszunk magunknak edzőcipőt, és miért ne csak a szívünkre hallgassunk, amikor ilyen cipőt vásárolunk magunknak.

Hogyan válasszunk edzőcipőt?

Egy edzőcipő ma már hétköznapi viseletként is hordható, de azért általánosságban elmondható, hogy az aktív életmód szerelmesei az edzésekre vásárolnak magunknak ilyen cipőt, amelynek kiválasztása nagy körültekintést igényel. Hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy csakis az érzelmeink alapján döntsünk.

Vázoljuk a céljainkat

Első lépésként minden esetben a célunkat szükséges meghatározni. Hogy miért lényeges ez? Tudnunk kell cipővásárlás előtt, hogy milyen alkalomra, milyen sporttevékenység alatt szeretnénk viselni az adott cipőt. Például a futócipőnél lényeges, hogy a lábbeli könnyű legyen és párnázott legyen a sarka, a teniszcipő esetében a rugalmasság és a könnyű lépések biztosítása a cél. Alapvetően minden edzőcipőnél prioritást élvez a kényelem, de nem mindegy, hogy milyen cipőt választunk egy-egy sporttevékenységhez. Ráadásul egy-egy, bizonyos típusú sportcipő, edzőcipő mögött professzionális szaktudás áll, azaz vannak olyan gyártók, amelyek kifejezetten csak futócipőket készítenek, így minden esetben bízhatunk a professzionalitásukban, a tudásukban. A gyártók tehát segítik, hogy a sportolók jobban teljesítsenek és csökkentsék a sérülési veszélyek lehetőségét.

Ragaszkodjunk egy adott márkához

Ha rendszeresen sportolunk, edzünk, akkor bizonyára már nem csak felfedeztünk egy-egy remek márkát, hanem ragaszkodunk is egy-egy gyártó termékeihez. Az ADIDAS egy német sportszergyártó cégcsoport, amelyet a Dassler fivérek alapítottak 1920-ban. A cég sportcipőket, sportruházatokat és kiegészítőket gyárt. Az ADIDAS cég sokféle cipőt dob piacra, sokféle sporttevékenységhez biztosítja a kényelmes és megfelelő lábbelit. Például kosarazáshoz, labdarúgáshoz, golfhoz, túrázáshoz, futáshoz, edzéshez, teniszezéshez. Tehát, ha valaki ragaszkodik ehhez a márkához, biztos, hogy száz százalékosan megbízhat annak minőségében, hiszen hosszú évtizedek óta a piacon vannak és a céljuk minden esetben az, hogy kiszolgálják a sportolók igényeit sportfelszerelések terén.

Az ADIDAS cég napjainkban nem csak a sport, hanem a divat világában is nagy sikereket könyvelhet, könyvelhetett el, hiszen nem csak a sportolóknak készítenek edzőcipőket, hanem sztárokkal is együttműködnek, azaz a cél, a cipők gyártásánál nem csak a kényelem, nem csak a sportolói igények kiszolgálása, hanem a divatos megjelenés is.

edzőcipő

Fotó: freepik

Határozzuk meg, hogy mennyit szeretnénk költeni

Amikor edzőcipőt vásárolunk, gyakran jelentős tényező, az ár, hiszen ez meghatározza a döntésünket, a választásunkat. Ha nem szeretnénk félévente edzőcipőt vásárolni, akkor maradjunk márkahűek, hiszen ezeknek a cipőknek már a neve, a márkája is garantálja a csúcsminőséget.

A méret és a szín is meghatározó

Evidens, hogy cipővásárlásnál nem az érzelmeink vezérelnek bennünket, azaz nem veszünk meg egy számmal kisebb cipőt csak azért, mert megtetszett a színe, vagy a fazonja. Edzőcipőnél különösen nagyon lényeges, hogy jól illeszkedjen a cipő a lábunkra. Általában azt javasolják, hogyha edzőcipőt vásárolunk, vegyünk egy kicsit nagyobbat, hiszen sportolás közben fontos, hogy a lábujjaink kvázi szabadabban mozogjanak a cipőben.

Az edzőcipő színe is meghatározó. Az ADIDAS cipők (https://ccc.eu/hu/adidas) a színek széles skáláját biztosítják a vásárlók számára: bézs, bordó, fehér, fekete, kék, lila, piros, rózsaszín, sárga, sötétkék, színes, szürke, zöld.

Nem mindegy miből készült

Az edzőcipőnél alapvető kritérium, hogy milyen anyagból készült és mennyire súlyos az adott cipő. Hiszen edzésnél a lábak elfáradnak, és ha ezt a cipő is tetézi, azaz egy nehéz, súlyos modellt választunk, akkor ez a kellemetlenség csak tovább fokozódik. Lényeges szempont az is, hogy a cipő rugalmas legyen, és jó szellőzést biztosítson a lábaknak. A cipőket megvásárolhatod a CCC üzleteiben és a webshopjában. A CCC Közép-Európa egyik legnagyobb cipőipari vállalata. Cipőik sok országban elérhetőek, ugyanis a világ 29 országában vannak jelen.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.