Érdemes megismernünk és alkalmaznunk azokat a jól bevált praktikákat, amelyekkel táplálkozásunkat és mindennapi életünket az évszak igényeihez igazíthatjuk.

Őszi immunerősítés, hogy fittek legyünk majd télen is

A gyógynövény kombinációk összeállítását, az életmódbeli és táplálkozási tanácsokat az adott évszak jellegzetességei alapján határozza meg, így segíti elő a testi és lelki egészség fenntartását. Íme, a legjobb ötletek, hiszen fontos az immunerősítés ezekben a hónapokban is.

Az ember a természet szerves része

A kínai gondolkodás szerint nagyon fontos, hogy megértsük a természetet és harmóniában éljünk vele. Ősszel a növények elveszítik nedvességtartalmuk nagy részét és elszáradnak. A hosszú forró nyár után az emberi szervezetnek is nagy mennyiségű folyadékpótlásra van szüksége, hogy az őszi folyadékhiánynak elejét vegyük. A légzőrendszer nyálkahártyájának nedvességét bő teafogyasztással (Louhagou, visiona tea, szűz tea) és lédús savanyú ételek fogyasztásával fokozhatjuk, például: szőlő, galagonya, kivi, barack.

Immunrendszert erősítő szerek

gyömbértea, gyömbér, immunerősítés

A gyömbértea a meghűléses megbetegedések egyik legjobb természetes ellenszere
Fotó: Shutterstock

  • Az Echinaceát és gyömbért tartalmazó teakeverék, a grapefruit mag kivonatot és Echinacea kivonatot tartalmazó cseppek, illetve a lándzsás útifűvel és C-vitaminnal készült szirup remekül erősítik az immunrendszert ilyenkor ősszel:
  • Az Echinacea purpurea hozzájárul a szervezet természetes védekező rendszerének fenntartásához, a megfázásos időszakban hasznos segítséget jelent.

  • A gyömbér támogatja a szervezet ellenállását a káros mikroorganizmusokkal szemben, hozzájárul a kellemes közérzet megőrzéséhez.

  • A lándzsás útifű kedvező hatást gyakorol a légutakra.

  • A grapefruit magból kivont polifenolok, illetve a C-vitamin antioxidáns tulajdonsága hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez.

A legjobb kínai recept

Gyakori megfázásra és köhögésre. Fél kg körtét vágjunk darabokra, adjunk hozzá 10 db Ginkgo magot, 2-3 evőkanál mézet és 800 ml vizet. Forraljuk 30 percig, és ha kihűlt 3-4 adagra elosztva fogyasszuk el a nap folyamán.

Hihetetlen, de fontos!

A kínai gyógyászat azt vallja, hogy tavasszal öltözzünk kissé melegebben és ősszel pedig lengébben a kelleténél, így támogathatjuk immunrendszerünk megfelelő működését. Az ősz beköszöntével ne hamarkodjuk el melegebb ruhadarabjaink felvételét, inkább hagyjunk időt szervezetünknek, hogy magától is alkalmazkodjék a hűvösebb időjáráshoz. Hideg vízben való zuhanyozással szintén immunrendszerünk erősítését segíthetjük elő.

Mit együnk ősszel?

Ősszel növelhetjük az állati eredetű fehérjék bevitelét. Fogyasszunk rendszeresen marhahúsból, marhaínból és tyúkhúsból készült leveseket, valamint pontyból készült halászlevet. Kerüljük a hideg, nyers, zsíros és kemény ételek fogyasztását, valamint figyeljünk a szükséges vitaminok és nyomelemek pótlására.

csirke, grillezés, zöldség, immunerősítés

Fotó: Shutterstock

Időseknek is fontos az immunerősítés

Az idősebb és gyengébb szervezetet hatékonyan támogathatjuk ginseng, méhpempő készítmények, jujuba és gesztenye gyakori fogyasztásával. A ginseng hozzájárul a szellemi és fizikai teljesítőképesség, valamint az ellenálló képesség fenntartásához. A jujuba táplálja a yin energiát, erősíti a tüdőt és nedvességgel látja el a szervezetet.

TIPP! A hűvösebb őszi estéken feküdjünk korábban, és reggel is keljünk korábban. Kezdjük a napot testmozgással, így sokat tehetünk tüdőnk egészségéért. Szervezetünk ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben, és könnyebben alkalmazkodik majd a téli hideghez.

Jó tanács gyerekeknek

A gyerekek is könnyen felső légúti betegséget kaphatnak. A kora reggeli tüdőápolást szolgálja, ha gyermekünkkel itatunk 1,5 dl meleg vízben 1 kanálnyi mézet feloldva. Javasolt sok sárgarépa lé, sütőtök fogyasztása, továbbá fontos az A-, C-és D-vitaminok pótlása is. A D-vitamin miatt pedig napozhatnak reggel és délután. A korábbiakban említett körtelevest gyermekek is fogyaszthatják.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!

Ajánlataink