Ha természetes módszerekkel próbálsz védekezni a hideg idővel együtt járó megfázásos betegségek ellen, érdemes a táplálkozásod megváltoztatni, és sok-sok immunerősítő élelmiszert fogyasztani.

A természet erejével – Az őszi immunerősítés 9+1 nagyágyúja

1. Citrusfélék

Az immunerősítés alapélelmiszerei közé tartoznak. Természetesen minden évszakban beválnak, hiszen a legtöbben a C-vitamin gyógyító erejében hisznek, ha megfázásról van szó. Népszerű citrusfélék a grépfrút, a narancs, a mandarin, a citrom, a lime és a klementin.

immunerősítés, citrusfélék

Fotó: Shutterstock

Mivel a test nem termel és nem is tárolja a C-vitamint, fontos a megfelelő napi mennyiség beviteléről gondoskodni. Szerencsére ezeket a gyümölcsöket jól bele lehet illeszteni a napi étkezésbe, hiszen önmagukban is fogyaszthatók, de gyümölcslébe, smoothie-ban, turmixokban, köretként, saláta-alapanyagként is megállják a helyüket.

 

2. Brokkoli

Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz: béta-karotint, folsavat, aszkorbinsavat, tiamint, riboflavint, niacint, kalciumot és vasat. Magas rost- és alacsony kalóriatartalma miatt jól illik minden diétába. Bár nyersen vagy párolva fogyasztva őrzi meg leginkább jótékony hatásait, forró krémlevesként elfogyasztva is jót tesz az egészségnek.

Diéta és Fitnesz-tipp:

Ne csak a virágait fogyaszd, a szárában és a leveleiben magasabb a vastartalom.

 

3. Pirospaprika

A pirospaprika kétszer több C-vitamint tartalmaz, mint a citrusfélék, és gazdag béta-karotin-forrásnak számít. Amellett, hogy az őszi-téli immunerősítés fontos eleme lehet, segít a bőr és a szem egészségének megőrzésében is, hiszen sok A-vitamint, luteint és zeaxantint tartalmaz. A csípős paprikában található kapszaicin jó fájdalomcsillapító, különösen fog- és migrénes fejfájás esetén hatékony.

 

Most különösen fontos, hogy odafigyelj a D-vitamin-bevitelre! Ebből a cikkünkből kiderül, hogyan pótold!

 

4. Fokhagyma

Szinte minden baktériumot, vírust és gombát elpusztít, így az immunerősítés kiváló fegyverének számít, különösen az őszi-téli időszakban érdemes rendszeresen fogyasztani. Legjobb lenne nyersen enni napi egy-két gerezdet, de sokan erre képtelenek erős íze és illata miatt – az utóbbi ráadásul napokig képes áradni a bőr pórusaiból, a leheletből. Érdemes mártásokhoz, pástétomokhoz adni, pirítósra kenni vagy „csak” a mindennapi főzésnél rendszeresen felhasználni.

 

5. Gyömbér

Immunerősítő tulajdonságát vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönheti. A gyömbér az A-, B-, C- és E-vitamin gazdag forrása, és ásványi anyagokat is nagy mennyiségben tartalmaz: magnézium, foszfor, kálium, kalcium, cink és vas is található benne. A meghűléses betegségek tüneteinek egyik legkiválóbb enyhítője a gyömbérfőzet: egyszerűen csak vékonyan hámozd meg a gyömbért, darabold fel, tedd egy kancsóba, önts rá forró vizet, majd hagyd állni egy kicsit. Egy kis mézzel édesítheted.

 

Kattints ide, és ismerd meg 3 hatásos immunerősítő ital receptjét!

 

6. Joghurt

A joghurtban megtalálható probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok (főként tejsavbaktériumok), amelyeket megfelelő mennyiségben juttatva a szervezetbe, jótékony hatást gyakorolnak. Fenntartják, illetve helyreállítják a bélflóra felborult egyensúlyát, támogatják az immunrendszer megfelelő működését a kórokozókkal szemben. A legjobb választás a natúr joghurt, az ugyanis nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

 

7. Mandula

Az immunrendszer erősítésében az E-vitamin is kulcsfontosságú szerepet tölt be. A diófélék, így például a mandula is gazdag E-vitaminban és egészséges zsírokban, de emellett riboflavint, niacint és B-vitamint is tartalmaz, ami a stressz elleni védekezésben segít.

Diéta és Fitnesz-tipp:

Uzsonnára fogyassz el egy maréknyi natúr mandulát, ezzel a napi E-vitaminszükséglet szinte 100 százalékát fedezheted.

 

8. Kurkuma

A kurkuma tartalmaz olyan lipopoliszacharidot, mely erősíti a szervezet immunrendszerét, de antibakteriális, antivirális és gombaellenes tulajdonságai is segítik az egészség megőrzését. A kurkuma gyulladáscsökkentő tulajdonságát aktív hatóanyaga, az értékes kurkumin vegyület adja, így igen hatékony ízületi gyulladás vagy reumatoid artritisz esetén.

 

9. Zöld tea

Az őszi-téli immunerősítés kapcsán a flavonoidokban gazdag zöld tea szintén fontos szerepet kaphat. Erős antioxidáns hatású, ezáltal fokozza az immunrendszer működését. Mivel a zöld teát nem erjesztik, az értékes antioxidánsok megmaradnak benne. Emellett a zöld tea természetesen kiválóan alkalmas a fáradtság csökkentésére is. Jó méregtelenítő, segít a szervezetben felgyülemlett méreganyagok eltávolításában.

Kíváncsi vagy, hogy készíti dietetikus szakértőnk a zöld teás tápiókapudingot? Kattins ide a receptért!

 

+1: Homoktövis, a csodabogyó!

Tudtad, hogy a homoktövis 190-féle élettanilag előnyös összetevőt és a citromnál tízszer több C-vitamint tartalmaz? A bogyók nyersen, aszalva vagy velőnek kipréselve a legértékesebbek. Többek között erősíti az immunrendszeredet, kimerültség, elesettség és fertőző betegségek esetén is beválik, jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre és védenek a káros UV-sugárzástól. A felhasználási módjairól a mindmegette.hu-n olvashatsz részletesen.

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!