Emelje fel a kezét, aki soha nem trükközgetett, cselezgetett a diétázás során. Mert kell egy kis íz, egy kis desszert, a gazdagabb állag. Becsaphatjuk magunkat, de a következmények nem maradnak el. Például az, hogy a látszólag komolyan betartott diéta mégsem működik. szenvedünk, ezért kicsit csalunk, mert úgy véljük, egy kevéske semmiből sem árthat. Vagy éppenséggel nem vagyunk tisztában vele, hogy amit egészségesnek és diétába való ételnek gondolunk, az valójában mégsem az. Íme, a lista, hogy mely ételeket kell csökkenteni, ha szeretnénk lendületbe hozni a fogyásunkat.

Egészséges. Vagy tévedek?

Felejtsük el a majonézt

Ha kihagyjuk a light majonézt a szendvicsből, jelentős mennyiségű kalóriát spórolunk meg. Egy evőkanál light majonéz ugyanis kb. 90 kalóriát tartalmaz. Ha hetente háromszor szoktunk enni belőle, az már 270 kalória megtakarítást jelent. Nem tűnik soknak, de egy hosszú távú életmódváltásnál sok kicsi sokra megy.

A paleóban mehet a zsír

A paleo diéta sok vitát gerjeszt szakmai körökben. Ha nekünk ez vált be, nyugodtan éljünk e szerint, de ha nem megy a fogyás, akkor érdemes átgondolni, hol és mikor viszünk be több zsírt a szükségesnél. Ja, hogy kerül a rántottába meg a salátába is bacon? Érthető, hiszen nagyon finom. Egy szelet szalonna kb. 100 kalória, és 8 gramm zsírt tartalmaz. Erőteljesen sós, ez pedig növeli a víz visszatartását. Ha csökkentjük a baconfogyasztást heti három szelettel, ismét megspóroltunk 300 kalóriát.

Tejfölös szájúaknak

Zsírdús tejföl fogyasztását is érdemes megfontolni, kefirre vagy natúr görög joghurtra cserélni. Egy evőkanál tejföl 50 kalóriát és 16 gramm zsírt tartalmaz. A görög joghurt ezzel szemben csak 24 kalóriát. Számoljunk csak! Heti 4 kanál tejföllel kevesebb, újabb 200 kalória megtakarítását jelenti.

Ropogtatni jó

Azt mindenki tudja, hogy a chipseket nem lehet az egészséges ételek közé sorolni. tudjuk, de azzal szoktuk áltatni magunkat, hogy egy marék chipsnek semmi súlya nincsen, ebből baj nem lehet. A szénhidrát és a só nem a legjobb kombináció, és hiába a nagy elszántság, ha egy zacskó kinyílik, az bizony ki is fog ürülni, mert abbahagyhatatlan. A burgonyaalapú nassokat cseréljük zöldségekre, akár sütve is, a zellerből például egészen finom chips is készíthető.

Halat a salátára

Sokan szeretik a készen kapható halsalátákat meg a tonhalkonzerveket. nincs is ezzel baj, ha nem az olajosat, hanem a saját levében eltettet választjuk. Így adagonként 70 kalóriát és 6 gramm zsírt takarítunk meg. Ha hetente kétszer-háromszor eszünk halat, akkor újabb 200 kalóriát írhatunk fel a megtakarítási listára.

Sushirajongóknak

A finom japán rizses falatkákkal látszólag nincsen semmi baj, de könnyen eltévedhetünk a mennyiséggel. Másrészt a sushihoz használt nyers tonhal hordoz bizonyos egészségügyi kockázatot is, ha nincs megfelelően kezelve vagy ha túl magas benne a nehézfémtartalom. Ez utóbbi sajnos ellenőrizhetetlen.

Színes sportitalok

Amibe ételfestéket tesznek, azt nem sorolhatjuk az egészséges kategóriába. Japánban és európa egyes országaiban is jelentősen korlátozták ezek forgalmazását, ugyanis a sok cukor mellett színezékeket és tartósítószereket is nagy mennyiségben tartalmaznak.

Ezek is érdekelhetnek

Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.

Ajánlataink