A meddőség és a pajzsmirigyműködés közötti kapcsolat már bizonyított. Ennek ismerete és kivizsgálása alapvetően fontos meddő párok esetében. A sokszor tünetmentes elváltozások felismerésével és kezelésével a várt gyermekáldás is létrejöhet.

Elmaradt gyermekáldás

Meddőség és pajzsmirigybetegségek

A meddőség kialakulásában két fő tényező szerepét bizonyították: hipotireózis, azaz a csökkent pajzsmirigyműködés és a pajzsmirigy autoimmun gyulladása. A pajzsmirigy csökkent működése gyakori oka a meddőségnek. A gondot az jelenti, hogy a csökkent működésnek nincsenek feltétlen jelei, hanem észrevétlenül, úgynevezett szubklinikus formában van jelen. Ez nem csak a tünetek hiányát jelenti, hanem azt is, hogy az egy-egy alkalommal végzett vizsgálatok, a TSH- és T3-, illetve T4eredmények nem mindig elegendőek.

Tünetszegény betegség

A csökkent pajzsmirigyműködés hátterében a leggyakoribb autoimmun betegség, a Hashimoto thyreoiditis húzódik meg. A krónikus autoimmun gyulladás kezdetben gyakran tünetmentes, de együtt járhat átmeneti pajzsmirigy-érzékenységgel vagy megnagyobbodással, tömött tapintatú strúmával, esetleg hőemelkedéssel. Következményeként tartós alulműködés is előfordulhat, már a betegség kezdetén is. A betegség korai felismerése azért is fontos, mert a tünetmentes forma („szubklinikus”) is jelentős rizikófaktora számos betegségnek, a meddőségnek és a spontán vetélésnek is.

A normál TSH-érték önmagában kevés

Az utóbbi időben derült csak ki, hogy teljesen ép pajzsmirigy (normális TSH) mellett is kialakulhat a meddőség és a korai vetélés, ha autoimmun gyulladás áll fenn. Ezt leginkább a TPO (thyreoidea peroxidáz) enzim elleni antitest jelenléte mutatja, ugyanis ezeknek az antitesteknek szerepük van:

  •     a meddőségben,
  •     a vetélésben,
  •     a magzati fejlődésben.

Kinek javasolt a vizsgálatok elvégzése?

Meddőség, ismétlődő vetélések esetén feltétlenül javasolt a pajzsmirigy állapotát is ellenőriztetni – tanácsolja a szakértő. A laborvizsgálat során a pajzsmirigy komponensei: a Tireoglobulin és a pajzsmirigy peroxidáz enzim (TPO) elleni antitest mérése is fontos. A pajzsmirigybetegség kialakulásában fontos szerepet játszik az öröklött hajlam, így amennyiben valakinél előfordult a családban ilyen betegség, annak érdemes még a tervezett teherbeesés időpontja előtt elvégeztetni a szűrővizsgálatot. A lappangva kialakuló, sokszor valóban tünetszegény betegség igen szerteágazó panaszokat okozhat, ami tovább nehezíti a felismerését. Sokan talán nem is gondolnak rá, de a látszólag ok nélküli hízás, hajhullás és fáradékonyság hátterében is állhat pajzsmirigy-alulműködés.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.