Az alvásproblémával küzdők száma egyre nő, a gyógyszerpiacot pedig elárasztják a különféle altatók, enyhe nyugtatók, amelyek megoldást kínálnak a sokakat kínzó problémára. Az alváshiány a krónikus fáradtság mellett számos kellemetlen következménnyel jár: felelős lehet az elhízásért, a különféle anyagcsere-betegségekért és a pattanásos bőrért is. Az alvásgondokat nem szabad félvállról venni, érdemes utánajárni, mi akadályozza a nyugodt pihenést. Legjobb, ha először az alvási szokásait vizsgálja meg.

Könnyű álom ígérete

1. Rossz szokás

Tévé mellett aludni Sokak számára az esti tévénézés pont olyan szertartás, mint mondjuk a zuhanyozás és a fogmosás. Bár úgy tűnhet, hogy a pislákoló fény és a duruzsoló hangok segítik az elalvást, éppen az ellenkezője történik. A minőségi alváshoz megfelelő hang- és fényviszonyok szükségek – azaz csönd és sötét –, ugyanis az alvást előidéző hormon, a melatonin csak ilyen nyugodt körülmények között kezd el termelődni a szervezetben. A magyarázat, miszerint a monotónia bizonyos szintig segítheti az elalvást, igaz: egy relaxációs CD hallgatása valóban jót tesz. Ám a média sokkal több figyelemfelkeltő praktikát használ – például hirtelen váltakozó hangok, fények –, így ezek egyértelműen nehezítik az elalvást. A fényeket a szem receptorai nappali világosságként értelmezik, tudatva a szervezettel, hogy ideje felkelni. Azzal pedig minden tévénéző tisztában van, hogy a hangerő is váltakozó, ami szintén lehetetlenné teszi a pihenést.

Mit tehet?

Legalább egy órával a lefekvés előtt kapcsolja ki a televíziót.

2. Rossz szokás

Okostelefonnal ágyba bújni A telefonok ma már könnyen, bárhol elérhető kommunikációs lehetőséget kínálnak, és ez alól a hálószoba sem kivétel. Erős a kísértés, hogy lefekvés előtt ellenőrizze a munkahelyi leveleit, szöveges üzeneteit vagy éppen felugorjon a Facebookra még egyszer, aznap utoljára. Az okostelefonokkal azonban több probléma is van a nyugodt alvás szempontjából: egyrészt bizonyos mennyiségű fényt bocsátanak ki, amely – különösen a sötét szobában erős kontrasztot képezve – összezavarhatja a szervezetet, megnehezítve az elalvást. A képernyő kék fénye befolyásolja a melatonin hormon termelődését, megzavarva az ember cirkadiánritmusát, azaz a belső óráját.

Mit tehet?

Ne vigye ágyba a mobilját, sőt a legjobb, ha éjszakára a hálószobán kívül hagyja.

3. Rossz szokás

Ágyban enni A késő esti nassolás vagy a romantikus reggeli az ágyban jó ötletnek tűnhet, de alvásszakértők szerint a nyugodt alvásnak lőttek, ha rendszeresen az ágyban eszik. Az ágyneműben megbújó morzsák vonzzák a különféle bogarakat, legyeket, hangyákat és csótányokat. Ráadásul, míg a konyhában minden étkezés után rendet rak, addig az ágyat nem valószínű, hogy áthúzza és kiporszívózza csak azért, mert elmajszolt egy csokis sütit.

Mit tehet?

Egyen a konyhában vagy az étkezőben, asztalnál ülve.

4. Rossz szokás

Este veszekedni A legtöbb családban este, a hálószobában van először lehetőségük nyugodtan beszélgetni a pároknak. Egy stresszes nap végén azonban nagyon nehéz megőrizni a nyugalmat, és ilyenkor gyakoribbak a viták, veszekedések. Egyesek szerint meg kell próbálni kibékülni még elalvás előtt, mások viszont arra esküsznek, hogy aludni kell, és másnap reggel tiszta fejjel visszatérni a problémára. Alvás szempontjából jobb megszabadulni a negatív érzelmektől még este,
ám ahelyett, hogy harcolna az igazáért, egész egyszerűen csak bújjon oda a párjához. A dédelgetés, bújás hatására megindul az endorfinok termelődése, és nyugodtabban alszik.

Mit tehet?

Komoly beszélgetésekre válasszon más időpontot.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.