Vannak szerencsések, akiknél a nehéz napok semmiben sem különböznek a többitől, de akadnak olyanok, akik minden hónapban szenvednek a menstruációjuk alatt. A legtöbben persze mindent megtesznek, hogy különösebb gond nélkül átvészeljék ezeket a napokat, de akadnak rossz szokások, beidegződések, amelyek ez ellen dolgoznak. Összegyűjtöttük, hogy leggyakrabban mi mindennel nehezítjük meg az életünket, és segítünk, hogy könnyebb legyen az a bizonyos pár nap.

Nehéz napok – könnyebben

„MÉRGEZŐ” TAMPONOK ÉS BETÉTEK HASZNÁLATA

A legtöbb tampon és egészségügyi betét műselyemből, pamutból vagy a kettő keverékéből készül. Ezek a hagyományos betétek és tamponok tartalmazhatnak egészségre káros anyagmaradványokat, melyeket a fehérítés és a ragasztás során használnak. Számos kutató úgy véli, hogy ezek a káros anyagok csak kis mennyiségben vannak jelen, de mások arra figyelmeztetnek, hogy a vizsgálatok során nem vették figyelembe a hüvelyi szövetek áteresztő képességét, a használat gyakoriságát, és nem vizsgálták azt sem, hogy milyen hatással van mindez a nőkre hosszú távon. Szerintük ezek a vegyi anyagok felboríthatják a hormonháztartás egyensúlyát, és akár rákot is okozhatnak.

TIPP: Próbálja ki az orvosi szilikonból készült intimtölcsért – ez biztonságos és hatékony alternatívája a betéteknek és tamponoknak.

INDOKOLATLAN GYÓGYSZERSZEDÉS

A nők nagy része a menstruációs fájdalom enyhítésére nemszteroid fájdalom- és gyulladáscsökkentőket szed. Ezek tartós szedése azonban komoly mellékhatásokkal – gyomorfekély, gyomorvérzés, májkárosodás, vérképzőrendszeri elváltozások – járhat. Érdemes hát más fájdalomcsillapítási módszereket keresni. Fontos, hogy már az enyhe tüneteket is kezelje: a korai fájdalomcsillapítás minimálisra csökkenti a gyógyszeres kezelés szükségét.

TIPP: A magnézium, a kalcium és a B6-vitamin bevitelének növelése csökkentheti a menstruációs görcsöket. Naponta 1200 mg kalcium szedésével csökkenthetők a PMS tünetei: a fejfájás, a hasi görcsök, a rossz hangulat és az édesség utáni sóvárgás.

KEVÉS ALVÁS

Nehéz elaludni, ha has- vagy fejgörcs kínozza az embert és a hormonháztartási zavar is okozhat álmatlanságot. Elegendő alvás híján azonban a szervezet egyre több stresszhormont termel, ami tovább súlyosbíthatja a PMS tüneteit. Ördögi kör, amiből nehéz kitörni.

TIPP: Az esti kankalinolaj fogyasztás segít a görcsök oldásában, a melegítőpárna pedig növeli a véráramlást és lazítja az idegrendszert és az izmokat.

NEM MEGFELELŐ TAMPONHASZNÁLAT

Az, hogy milyen gyakran kell tampont cserélni, a menstruáció erősségétől függ, ám sosem szabad 4-8 óránál tovább a hüvelyben hagyni, még akkor sem, ha a vérzés nem erős. Ha ugyanis a tampon túl hosszú ideig marad a hüvelyben, tökéletes közeg alakul ki a baktériumok számára. A Staphylococcus aureus nevű baktérium számos mérget termel, melyek a véráramba felszívódva vérmérgezéses tüneteket okoznak. Ez a toxikus sokk szindróma (TSS).

TIPP: Minden tamponcsere előtt alaposan mosson kezet és a tampont mindig mélyen helyezze fel a hüvelyben!

TUSFÜRDŐK, INTIM MOSAKODÓK HASZNÁLATA

Bár egy alapos szappanos mosakodás rövid ideig a frissesség érzetet kelti, valójában csak újabb problémát generál. Az intim testrészek túlzásba vitt tisztítása bakteriális vagy gombás fertőzések kialakulásához vezethet, mivel felborítja a hüvely természetes pH-értékét és a jótékony, a hüvelyt védő baktériumokat elpusztítja. Ráadásul hormonális zavar, allergiás reakció is kialakulhat, hiszen a tisztálkodószerek többsége különböző illatanyagokat, parabéneket és színezékeket tartalmaz.

TIPP: A hüvely tisztán tartásához nincs szükség szappanra és mosakodószerekre, csupán meleg vízre.

ILLATOSÍTOTT TERMÉKEK HASZNÁLATA

Senki sem szereti, ha az intim területek kellemetlen szagot árasztanak, de az illatosított termékek használatát kerülni kell: irritációt okozhatnak, bakteriális vagy gombás fertőzések kialakulásához vezethetnek, és káros vegyi anyagok juthatnak a nyálkahártyán keresztül a szervezetbe.

TIPP: Mosáskor öblítő helyett használjon citrom-, levendula- vagy teafaolajat. Ezek természetes módon biztosítják a fehérneműk kellemes illatát.

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.