Egészség

A dietetikus válaszol
Az epének fontos szerepe van az emésztésben. Ez egy érzékeny szerv, az arra hajlamosaknál epekövesség vagy gyulladás alakulhat ki, ami folyamatos odafigyelést és diétát igényel. Sok hasznos tanács következik Kreisz Andrea dietetikustól az epebetegségben szenvedőknek.
Az étkezési szokásaink nagyban befolyásolhatják az agyműködésünket. Ha éheztetjük magunkat, vagy helytelenül fogyókúrázunk az levertséget, fáradtságot, depressziót okozhat. Hol hibázunk, és mit érdemes kijavítani? Három lépés, és nemcsak karcsúbbak, de kiegyensúlyozottabbak is leszünk!
Körhinta
Szédülni lehet az éhségtől, a szerelemtől és a körhintától, de ha tartósan fennáll a stabilitásérzet megváltozása, és forgó jellegű egyensúlyvesztést tapasztalunk, akkor komolyan kell foglalkozni a jelenséggel.
Hazánkban nemzetközi összehasonlításban is magas a koraszülöttek aránya és a trendek tekintetében az elmúlt évek során sem mutatkozott lényeges változás. A gyakoriság tartósan 8-9 százalék között mozog. Minden évben november 17. a koraszülöttek világnapja.
A felesleges kilóknak megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy nem mindig oszlanak el egyenletesen. Aki szerencsés alkat, egyformán hízik hasra, csípőre, fenékre, karra, lábra, sőt mellre is. A kevésbé szerencsések azonban a felesleg nagy részét a csípőjükön, combjukon vagy éppen a hasukon raktározzák. Márpedig a hasi elhízás nagyon veszélyes az egészségre nézve.
Figyeljen az ételekre is!
Nikkel főként egyes ékszerekben, bizsukban található, ám Dr. Moric Krisztina allergológustól megtudtuk, hogy  bizonyos ételek is nagyobb mennyiségben tartalmazhatják. Fontos ismerni, hogy melyek ezek az élelmiszerek, mivel fogyasztásuk akkor is tüneteket okozhat, ha bőrünk nem érintkezik nikkel tartalmú tárggyal.
Nincs több kifogás!
Amikor életmódváltásról esik szó, a legtöbb ember számára ez kizárólag diétát, zöldség- és gyümölcsfogyasztást jelent. Pedig az egészségünk minősége nem csak a táplálkozásban rejlik. Számos olyan tényező van, amely negatívan befolyásolja a koleszterin- vagy a vércukorszintet, ezzel együtt növelik az elhízás kockázatát, melynek pedig egyenes következményei a komolyabb szív- és érrendszeri megbetegedések. Az alábbi hat pontban azokat a tényezőket gyűjtöttük össze, amelyeken most azonnal változtatnia kell a jobb, a minőségi élet érdekében.
Ha egészséges testet szeretnénk, az energiának – vagy nevezhetjük csinek – a test minden részében keringenie kell. A nem megfelelő energiaáramlás esetén feszültség, rossz közérzet, betegség alakul ki. Gottlieb Ildi intimfitnesztrénert kérdeztük arról, hogyan tehetjük magunkat újra energikussá, kreatívvá, hogyan nyerhetjük vissza teremtő erőnket.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.