A fogak és az íny egymással szoros kölcsönhatásban vannak, így érthető, ha a fogak elvesztéséért a fogszuvasodás mellett a fogágybetegségek is nagymértékben felelősek. Ezért nemcsak a fogak egészségére kell figyelni, a szájüreg ápolása, rendszeres ellenőrzése is elengedhetetlen.

Ragyogó mosoly mindenkinek

A parodontális betegség az íny bakteriális fertőzését jelenti. Keletkezhet egy-egy fog körül vagy az egész szájüregre kiterjedően. A száj normál állapotban is rengeteg baktériumot tartalmaz, amelyek a lepedéken és az abból képződő fogkő felületén telepednek meg, és fertőzik az ínyt, vagy súlyos esetben pusztítják a fogakat tartó csontszövetet. Ha a szervezet immunrendszere megsérül, legyengül, a baktériumok szaporodása fokozódik, és a folyamat felgyorsul. A parodontális betegség a legtöbb esetben nem okoz komoly tüneteket, de figyelmeztető jelei azért vannak.

VÉRZŐ ÍNY

Általában az ínygyulladás első jele. Valójában egy teljesen normális válaszreakció arra, hogy a szájhigiénia nem megfelelő: a fogakon túl sok baktérium halmozódott fel, emiatt gyulladás alakult ki, ami megakadályozza, hogy a szájban lévő baktériumok bekerüljenek a szervezetbe. A vérzés többnyire fogmosáskor vagy rágáskor jelentkezik. Mivel a panaszt a rossz szájhigiénia okozza, megfelelő fog- és szájápolással a vérző íny egy hét alatt rendbe hozható. Fontos a plakk eltávolítása, melyben a baktériumok elszaporodtak, és amely a gyulladást okozta. Napi rendszeres fogmosással, fogselyem és szájvíz használatával a gyógyulás gyors és megakadályozható komolyabb elváltozás kialakulása.

ROSSZ LEHELET

Alkalmanként mindenkivel előfordulhat, hogy kellemetlen szagú a lehelete. Tíz esetben nyolcszor a rossz lehelet oka a szájban keresendő. Az ínyszövet alatt megtelepedett baktériumok szaga jellegzetes: olyan, mint az alkohol vagy a rothadó alma.

PIROS, DUZZADT ÍNY

Az ínygyulladás enyhébb jelei közé tartozik. Fontos kezelni, hogy a gyulladás ne húzódjon mélyebbre. Az orvos által felírt fogkrémmel, ecsetelővel 2-4 hét alatt jól gyógyítható.

FOGÉRZÉKENYSÉG

Ha az ínygyulladást nem sikerül megállítani, a folyamat tovább halad és úgynevezett korai fogágygyulladás alakul ki. Ekkor már a gyulladás mélyebbre húzódik, nem csak az íny felső részét érinti. A következő lépés, hogy már a fog kemény szövete is sérül: ahol nem védi a fölhúzott fogíny, a gyökér szabaddá válik. Ez a rész érzékeny lesz, hiszen nem védi semmi.

MOZGÓ, „VÁNDORLÓ”, KIHULLÓ FOGAK

A súlyos, kifejlődött fogágybetegségnél az állandó ínygyulladás miatt már a fog alatti csontszövet is károsodik. Ekkor a foggyökerek már nagyon kilátszanak, akár fél-egy centiméter hosszan. A legsúlyosabb állapotnál a csontszövet annyira leépül, az íny pedig annyira gyulladt és fellazult lesz, hogy a fog egyszerűen kihullik. Ez az első, egygyökerű fogaknál – amelyeknél ez a probléma a leggyakrabban jelentkezik – jellemzően úgy zajlik, hogy a fog először picit elkezd mozogni és ferdülni, vándorolni, rés keletkezik mellette, majd elkezd még komolyabban mozogni. Ha nem is hullik ki, használni nem lehet rendesen, harapásra nem alkalmas, mozgása állandó fájdalommal jár.

PLAKKOK KIALAKULÁSA

A fogakon képződött plakk tulajdonképpen egy biofilm, amely elsősorban baktériumokat, levált hámsejteket, fehérjéket, szénhidrátokat tartalmaz. A benne lévő baktériumok képesek az íny hámjának a bontására és emellett a szervezet immunválaszának a beindítására. A dentális plakkot csak a fogorvos tudja eltávolítani.

KRÓNIKUS STRESSZ

Csak azért, mert sok a stressz az életében, nem kell feltétlenül parodontális betegség kialakulásával számolnia – bár az esélye kétségtelenül nagyobb, mint azoknak, akik olyan szerencsések, hogy stresszmentesen élnek. A krónikus stressz ugyanis csökkenti az immunrendszer védekezőképességét, megnehezíti a szervezet számára a fertőzések leküzdését.

FOGCSIKORGATÁS

Ha rendszeresen csikorgatja a fogát – ébren vagy alvás közben –, növelheti az ínybetegség kialakulásának kockázatát. A csikorgatás ugyanis olyan erőt fejt ki, amely számos struktúrát érint: az állkapcsi ízületet, a fogakat, a fogínyt stb.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.