Régóta közismert, hogy bizonyos ételek fogyasztásával erősíthető a szervezet védekezőképessége. Tervezd meg úgy az étrendedet, hogy lehetőség szerint ez a néhány immunerősítő szuper élelmiszer hetente többször is helyet kapjon a tányéron.

Tányérra velük! Top 11 immunerősítő étel

1. CITRUSFÉLÉK

A citrusfélék – grépfrút, narancs, mandarin, citrom, lime, klementin – nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint. A C-vitamin növeli a fehérvérsejtek termelését, melyek kulcsfontosságúak a fertőzések leküzdésében. Így a C-vitamin nemcsak támogatja az immunrendszert, de fokozza is működését. Csökkenti a megfázás időtartamát, enyhíti a tüneteket.

 

2. PIROSPAPRIKA

A paprika kétszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a citrusfélék, plusz még fontos forrása a béta-karotinnak is. Az immunrendszer erősítése mellett a paprikában található vitaminok és tápanyagok védik a bőr és a szem egészségét is.

 

3. BROKKOLI

Magas A-, C- és E-vitamin, valamint béta-karotin-tartalmának köszönhetően véd a szabad gyökök káros hatása ellen, serkenti az immunrendszer működését. Lehetőség szerint minél kímélőbb módon, azaz párolással készítsd el!

 

4. FOKHAGYMA

Már a korai civilizációkban is használták a különböző fertőzések ellen. Fő hatóanyaga az alliin, amely erős antioxidáns hatással rendelkezik, így védi a szervezetet a szabad gyökök károsító, roncsoló hatásaitól.

 

5. GYÖMBÉR

A gyömbér nemcsak a háborgó gyomrot nyugtatja, de segíthet a torokfájás enyhítésében és egyéb gyulladásos folyamatok mérséklésében. Jól használható krónikus fájdalom csillapításában is. Antibakteriális hatású, élénkíti a vérkeringést.

 

6. MANDULA

Gazdag E-vitaminban, ami erős antioxidáns. Jó forrása a kalciumnak, mely vírusölő. A benne lévő cink erősíti az immunrendszert, a riboflavin és a niacin pedig csökkenti a stressz káros hatásait. A telítetlen zsírsavaknak köszönhetően jó koleszterincsökkentő.

 

7. KURKUMA

A kurkuma – számos jótékony hatása mellett – javítja az immunrendszer működését. Antibakteriális, antivirális és gombaölő összetevői megerősítik a szervezet védelmi rendszerét, csökkentve a megfázás kialakulásának kockázatát. Már kialakult betegségnél pedig enyhítheti a tüneteket, lerövidíti a betegség idejét.

 

8. SPENÓT

Gazdag A- és C-vitaminban és számos más antioxidáns hatású anyagban, például béta-karotinban, mangánban, rézben, cinkben, E-vitaminban és szelénben, amelyek növelik a szervezet ellenálló képességét a fertőzésekkel szemben.

 

9. ZÖLD TEA

Számos vitamin (B2-, C-, D- és K-vitamin), ásványi anyag és illóanyag található benne, melyek növelik a szervezet ellenálló képességét. Ezek közül az egyik legfontosabb a katekin, az epigallokatekin-3-gallát (EGCG), amely kulcsfontosságú a zöld tea rákellenes, antioxidáns szerepében.

 

10. JOGHURT

A probiotikumot tartalmazó joghurt jó választás, hiszen a benne található élő és aktív kultúrák serkentik az immunrendszert. Kerülje a cukrozott fajtákat, a legjobb a natúr görög joghurt. A joghurt jó forrása a D-vitaminnak, amely szintén segít az immunrendszer szabályozásában és fokozza a szervezet természetes védekezőképességét.

 

11. KIVI

Gazdag ásványi anyagokban (káliumban, nátriumban, foszforban, kalciumban, magnéziumban, vasban, cinkben, rézben, szelénben), aminosavakban, A-, E-, J- és K-vitaminban, B-vitaminokban. C-vitamin-tartalma is magas, már napi egy kivi elfogyasztása fedezi a szervezet napi C-vitamin-igényét. Remek immunerősítő, segít a nátha és az influenza megelőzésében.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.