Mi a helyzet akkor, ha egy olyan embernek van szüksége segítségre, aki sovány és komoly betegséggel – az anorexiával – küzd?

Anorexia ellen

Amit először tisztáznunk kell

Az anorexia lelki eredetű betegség, amit kezdetben egy szakorvos és pszichológus tud orvosolni. Ha saját környezetünkben találkozunk olyan valakivel, akinél fennáll az anorexia gyanúja, soha ne kezdjük rátukmálni az ételt és ne hívjuk el magunkkal edzeni, mert ezekkel komoly károkat okozhatunk. Fontos, hogy amíg az illető nincs tisztában a betegségével, vagy még nem akar segítséget kérni, addig nem tudunk közbeavatkozni mi sem. Ha viszont szembesült a problémájával, és megkapta az orvosi és lelki segítséget, a gyógyulás fázisában már felbukkanhat egy személyi edző, aki segíthet neki elérni a mihamarabbi gyógyulást.

Hogyan vágjunk bele?

„Bár legtöbbször túlsúlyos embereknek segítek megszabadulni a felesleges kilóktól, egyszer egy anorexiás nő sétált be a termembe és kért tőlem segítséget” – emlékszik vissza Kiss Gergely személyi edző. „Fontos tudnunk, hogy ezek az emberek valóságtorzulást élnek át: úgy vélik, hogy az az élet, amit ők teremtettek maguknak, az a normális és egészséges, és amit mi élünk, az egy beteges világ. Muszáj egy kicsit az ő szemükkel szemlélnünk a dolgokat ahhoz, hogy megérthessük őket, és könnyebben tudjunk együtt dolgozni.”

Kevesebb gyakorlat, több odafigyelés

Mivel egy anorexiás nagyon kevés táplálékot vesz magához, így energiája sem nagyon van, könnyen kifullad és elfárad. Éppen ezért az elején csak rövid, 20-30 perces edzéseken vehet részt, nem szabad kemény vagy kihívást jelentő feladatok elé állítani, nehogy kudarc érje a kezdet kezdetén. „Emlékszem, hogy eleinte csak gépeken dolgoztunk 1-2 ismétléssel, éppen csak stimuláltuk az izmokat. Viszont ilyen kevés edzés is elegendő ahhoz, hogy nagy változást érjünk el” – vallja a szakember.

Megjelenik az élet utáni vágy

Az első komoly siker, hogyha megjelenik az élet utáni vágy. „Az én kliensem ezt úgy érte el, hogy az Instagramon különböző, nem túl izmos, de szálkás lányokat kezdett el követni. Számára az izom egyenlő volt az élettel, a boldogsággal; úgy gondolta, hogyha ő is izmosabb lesz, olyan boldog lehet, mint a többi lány az Instán. Persze nem biztos, hogy a social media mindenki számára jó eszköz, de érdemes megtalálni azt a módszert, amivel visszatérhet az illető életkedve.”

Bizalmi kapcsolatban az edzővel

„A közös edzéseink alatt egy nagyon fontos dolgot megtanultam: mégpedig azt, hogy ne edzőként viselkedjek vele, hanem inkább mint egy barát vagy családtag – persze bizonyos szabályok és határok betartásával! Erre azért volt szükség, mert a nőnek éreznie kellett, hogy van valaki a világban, akinek fontos az ő egészsége, és az, hogy kigyógyuljon a betegségből. Sokszor a család vagy a barátok nem adják meg a kellő támogatást, ami nagyon megnehezíti, hogy ebből a lelki eredetű betegségből kilábaljon az illető.”

Lassú a gyógyulás

Ha egy anorexiás tudatában van a betegségének, túl van a szakorvosi és lelki segítségen, és ezek után elkezd lassan és tudatosan edzeni, óriási változáson mehet keresztül. „Megkértem a kliensemet, hogy fotózza le otthon magát, nem kell megmutatnia a képet senkinek, csak saját magának készítsen egyet. Majd minden hónapban ismételje meg, és hasonlítsa össze őket. Ugyanis az edzés hatására az izom elkezd gyarapodni, ami ezeken a képeken nagyon szépen nyomon követhető és dokumentálható. Ezzel egyidőben az arckifejezését is érdemes megnézni a fotókon – ugyanis az edzés hatására boldogsághormon termelődik a szervezetében, ami nagyban segíti, hogy egy ilyen beteg egyén motiváltabb legyen.

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink