Nem lehet eleget hangsúlyozni: az a legjobb nevelési módszer, ha jó példát mutatunk a gyereknek. Igaz ez a sportra is, hiszen a legmozgékonyabb gyerek is ellustulhat, ha a szülei edzése kimerül a kanapé-konyha távolság megtételében. De nem csak a rossz, a jó példa is ragadós. Ha látja, hogy örömmel megyünk futni, tornázni, neki sem lesz nyűg a délutáni, suli utáni edzés. Anyák és gyerekek pedig együtt is tudnak tornázni – akár már a kezdetektől.

Anya alakjáért − közösen

Baba-mama torna

Az új családtag érkezésével új súlyzót is kap az édesanya. A szülés utáni pocak talán lassabban tűnik el, ám a karizmok – csodák csodája – hirtelen nagyon megerősödnek. A baba-mama tornát pedig garantáltan mindkét fél élvezni fogja, az édesanya újra közösségben érezheti magát, mozoghat, erősödhet, míg a kicsi folyton a közelében van. Aki persze élő súlyzóként maga is nagyon élvezheti a mozgást, hiszen anya emelgeti, simogatja, játszik vele. És egy idő után talán azt is megszokják a babák, hogy anya furcsa mozdulatokat végez – talán nem csak a teremben, de otthon, a tévé előtt is –, olyannyira, hogy pár éven belül utánozni kezdik a gyakorlatokat.

Baba-mama jóga

Aki egyszer „jógafüggő” lett, azt a terhesség és az újszülött érkezése sem akadályozhatja meg, hogy továbbra is jógázzon. De miért is hagyná abba? Ez a mozgásforma kifejezetten jótékony hatású, főleg a szülés utáni regenerációt gyorsíthatja meg, erősíti a hátizmokat – és melyik édesanyának ne tenne jót egy kis erősítés? –, továbbá nem csak az anyukák, de a babák hangulatára is remek hatással van, ráadásul mélyíti a kettejük közötti kapcsolatot. Egyes jógás csoportokban a babák nem csak passzív résztvevői – illetve sokszor „eszközei” – az eseményeknek, de számukra babamasszázs is rendelkezésre áll.

Babás futás

Ma már egyre több helyen lehet kapni futós babakocsikat (jogger babakocsi), így a kilométerhiányban szenvedő édesanyák anélkül róhatják a köröket, hogy felügyeletet kellene keríteniük a kicsi mellé. Ezek a babakocsik nem ráznak annyira, könnyebben veszik a kanyarokat, így a baba akár végig aludhat is, míg az édesanya megtesz a cipőjében pár kilométert. Ha pedig fél egyedül nekivágni, több babás-mamás futócsoporthoz is csatlakozhat országszerte.

Pár hét alatt a kismamák látható eredményeket érhetnek el, kezdik visszanyerni a baba érkezése előtti formájukat, arról már nem is beszélve, hogy a rendszeres mozgásnak köszönhetően elkerülhető a szülés utáni depresszió is. A csoportban pedig nem csak a felnőtt társaságot élvezhetik a mamák, de megoszthatják gondjukat, bajukat, kételyeiket, ráadásul a csapatban a kicsik is hozzászokhatnak a közösséghez.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.